Az angol James Ross, felfedezve 1842-ben Viktória földjét, az emberlakta világtól legtávolabbra és a déli sarkhoz legközelebb eső szárazföldet, melyről mindakkorig tudott az emberiség: az újabb fölfedezés vágyától sarkallva, elért a déli szélesség 78-ik fokáig, a hol végeláthatatlan jégfal állta utját. Ez a fal, mely 30-40, sőt némely helyütt száz méter magasságban emelkedik fel a délsarki tenger viztömege fölött, hatalmas, mind a mai napig bevehetetlen várfal, mely nyugodtan éskérlelhetetlenül utasít vissza minden ostromot.
Hetedfél évtized elmultával csak annyit tudtunk meg róla, hogy ezer kilométer hosszúságban húzódik Viktória földjétől VII. Edvárd király földjéig. E sánczon túl a rejtelmek világa van: szárazföld-e, a rég sejtett Terra Australis, vagy vég nélkül való jégsivatag, - ne tudja senki.
A déli jegestenger legnagyobb része mégismeretlen. Itt van a legnagyobb „fehér folt” a földgolyón. De nincs mit csodálni rajta. Mert míg az éjszaki pólus világát több, mint ezer év óta vivja fölfedezőinak halálmegvetésével az emberi tudásvágy, a déli sarkvidéknek alig százhúsz esztendeje vannak fölfedezői.
Cook volt az első, ki átkelt a déli sarkkkörön s fél század múlt el tragikus halála után, míg követője, az orosz Bellingshausen, elszánt akarattal körülhajózta, majdnem mindig a sarkkör távolában, a déli pólust és felfedezte a déli sarkkörön belül az első terra firmát, melyet uralkodójának nevéről I. Sándor földjének keresztelt el.
És azóta, Ross felfedezéséig nincs más ismert föld a déli sarkkörön belül, mint Viktória földje, tőle keletre VII. Edvárd király földje, melyet már ebben a században, az angol Scott kapitány fedezett fel a híres Discovery-expediczió során; és Graham földje, Amerika déli csúcsa és a Shetland-szigetek alatt, melyet Biscoe, a czethalász fedezett fel hetvenöt évvel ezelőtt.
A többi: Wilkes szigetsora, Kemp és Enderby szigete a déli sarkkör határán és magán a sarkkörön fekszik.
Az újabb délsarki felfedezések története nem több, mint húsz éves, és babéraikon leginkább angol, franczia és belga utazók osztozkodnak. De a legnagyobb és legfontosabb siker mégis az angoloké. A belga Gerlache expediczióját, mely 1898 május havában éri el felfedező útjainak legdélibb pontját Garaham földjétől keletre a déli szélesség 73-ik fokán túl, nyomon követi a norvég Borchgevink, ki 1900-ban, a Ross-tengerben hajózva, a déli szélesség 78.50 fokáig ér, megközeliti VII. Edvard király földjét, de fel nem fedezi.
Utána 1903 és 1905 között a franczia Charcot, ki Francais hajójával a déli Shetland-szigeteken kötött ki s a Gerlache által felfedezett átjárón nyomult dél felé; és ugyancsak 1903-ban a skót délsarki expediczió, mely jobban keletre, a Weddwl-tengeren át nyomult délnek, a nélkül, hogy a jég miatt tovább juthatott volna 70 fok 25 percz szélességnél, holott Weddel 1823-ban a 74 fok 15 percz déli szélességig haladt.
De a legnagyobb rekordot Ross óta mégis az angol Scott kapitány érte el, ki 1904 április elsején érkezett vissza felfedező utjáról Uj_Zéland szigetére, a honnan elindult. Scott kapitány megjárta és felkutatta Viktória földjét, melynek belsejét 2700 méterig emelkedő hegyvidéknek ismerte föl.
Elérte a déli szélesség 78-ik fokát, mint egykor Ross, átment a delejes póluson, sőt expedicziójának egyik csapata eljutott a 80-ik, a legdélibb szélességi fokig. A Scott-féle vállakozás, a mi kontinentális felfedezéseit illeti, túltett nemcsak alegújabb, hanem minden régibb délsarki felfedezéseken.
Scott expedicziójának tagja volt az a Shackleton nevü angol hajóhadnagy, ki Nimród nevü hajójával mult év október havában kelt a legújabb délsarki felfedező útra. Azzal a reménynyel indult, hogy ha magát a déli sarkot nem, legalább a legdélibb szélességi fokot eléri. Expediczióját a legmodernebb eszközökkel szerelte fel.
A többi közt vitt magával egy mótoros szánt is, a melylyel meg akarja próbálni, hogy eljusson a déli pólusig. Felvett hajójára tizenkét szibériai ponny-lovat s ugyanannyi kanadai kutyát is. Maga az expediczió csak nyolcz emberből állt. Scackletonnak az volt a terve, hogy az idei ujév napján kel tengeri utjára az uj-zélandi Lytteltonból és a nagy jégsáncz keleti végén, VII. Edvard földjénél tölti az első telet.
Utra is kelt, porgrammja szerint, de a sarkvidéki nyár gonosz kedvvel fogadta a Nimród utasait. Hatalmas jéghegyek fogadták őket és a nagy viharban hajótörés fenyegette a Nimródot minden pillanatban. De azért elérték a szárazföldet és a nagy hóréteg alatt meglelték azt a kunyhót is, melybe Scottkapitány megmaradt konzerveit rejtette.
Az egyenetlen talajon mótoros szánjukat nem használhatták, házukat nem épithették föl és minden untalan megismétlődő hóvihar borgonya nagyságu jégdarabok esőjével risztotta őket. A hajójuk oldalára lábnyi vastagságban rakódott lea jég s a legénység negy bajjal vághatta kia jeget, mely már-már körülfogta hajójukat.
Végre felkellett adni a küzdelmet az elemek túlhatalmával szemben, s a minap megjött a hir, hogy a Shackleton-expediczió meghiusult. A déli srak tehát visszaverte az ostromot.
De aki azt hiszi, hogy ezzel hosszu időre végeztünk ismét minden kisérlettel, nem ismeri az emberi természetet, melyet a tudásvágy utján nem állithat meg semmiféle hatalom. Két nagy expediczió indul a közel jövőben ismét a déli sark felé-
Az egyiket a franczia Charcot vezeti ismét ez év októberében, mely az Anterktisz táján a tavasz ébredését jelenti. A másikat, előreláthatólag ugyanakkor, a belga Arctowsky Henri, egykori tagja de Gerlache expedicziójának.
