Homosexualitás és gonosztett

Cesare Lombroso, a kiváló büntető anthropolog foglalkozott legújabban a kérdéssel s ezzel mintegy kiegészitette a gonosztevőről írt nagyobb munkáját.

E két baj összefüggésére okvetlenül rá kellett jutnia, ha figyelemmel kisérte a Tarnovszky, Laupt, Serieux, Penta, Cantarano, Westphal s Krafft-Ebing szolgáltatta tudományos megfigyeléseket és eredményeket, mely feltétlenül a homosexualitás és a gonosztett között fennálló összefüggés mellett bizonyítanak.

A gyermekkorbban van egy olyan átmeneti idő, a mikor megvan bennünk a hajlandóság a gonosztevésre, a legtöbben pedig a hazugságra, lopásra a nélkül, hogy ebből biztos következtetést vonhatnánk a későbbi korra. Igen gyakori a gyengébbekkel szemben nyilvánuló könyörtelenség, hatalmaskodás, a mely állatok irányában kegyetlen vadsággá fajulhat. A gyermek nem bír tiszta fogalommal a tuladjonjogról sem.

Fellép náluk a homosexualitásnak egy átmeneti faja, néha pedig amolyan félsexualitás, vagyis a morális hermaphroditismus (himnősség) egy alakja, a mely Marchesini szerint a leánypensionátusokban plátói szerelem alakjában s elég nagy mértékben nyilvánul.

Ha a férfi emlékei között kutat, bizonyára eszébe jut az is, hogy társaival kötött első barátsága gyakran szerelmi szinezetű volt, sajátságos féltékenység járt nyomában s kezdetben volt a leghevesebb, míg később, férfikorban lassan-lassan alábbhagyott.

Lombroso megkülönbözteti az alkalmi gonosztevők két csoportját s az „egész” és „fél” kifejezéseket használja a csoportok megjelölésére. Ugyanezt a szétválasztást alkalmazza Krafft-Ebing a homosexuálokra. Ezek nevezetesen fogházakban, kórházakban, pensionátusokban, hajónutazáskor, vagyis szűk helyen történt összezsúfolás eredményeként, de semmi vonatkozásban sem volt a másik nemhez s gyakran éppen a pubertás korában lépett fel.

Férfi-prositutio, valamint sodomia a gyarmatok specialitása s érthető, ha meggondoljuk, hogy a gyarmatok katonái szenvedélyük kielégítését alkalom híján nélkülözni kénytelenek. A homosexuálok között is akad bolond, paralytikus hülye, a kik csupán elmezavarból vétkeznek; vannak köztük olyanok, a kik terheltségüket külsőleg is elárulják: férfiak nőre emlékeztető arczvonásokkal, csupaszság, széles medencze, túlfejlett mell, mely esetleg tejkiválasztásra is képes, szóval olyan ismertető jelek, a melyek a másik nemet jellemzik.

A gonosztevőknek mintegy 60 százaléka kivétel a gonosztevő-typus alól, a minek az a magyarázata, hogy nagyrészt alkalomszülte gonosztevők: betegség, alkoholismus, syphilis stb. a kiindulópontok. Ugyanígy vagyunk a homosexuálokkal, ezeknek is nagy része semmi külső látható jellemző-sajátságot nem árul el s arczjátékukból sem vonhatunk következtetést.


A gonosztevők és homosexuálok lélektana azt láttatja, hogy a két csoport mind a két nem hibáival bír, de erényeit nélkülözi. A homosexuálok ismertető jelei frivolitás, önzés, féltékenység, hamisság s hogy szeretik a piperét. Gyakran olyan is kerül közülök, a ki zenei és festői érzéket árul el, vagy a szinházat kedveli. Talán ezzel magyarázhatjuk meg azt, miért van a kiváló szinészek, zenészek és képzőművészek között annyi perverz egyén.

A gonosztevők ebben sem maradnak hátrább, csakhogy náluk dőzsölésben, tetovirozásban nyilvánul, szeretnek jargonban beszélni s a gonoszat magáért a gonoszért művelik.
Nézzük, hogyan vagyunk a leszármazás kérdésével. Mind a született gonosztevők, mint a homosexuálok nyavalyatörős, idegbeteg, vagy öreg szülők gyermekei.

Alkoholista szülők leszármazottjai nagyobbrészt gonosztevők. Mindkét csoport idegbetegségre hajlandó, csakhogy az egyikben hysteria, a másikban nyavalyatörés uralkodik. Korán érettek s sajátságos epileptikus szinük van. Jellemző, hogy egyik sem ura cselekedeteinek.

Mindez egészen világos s mégis sok tudós, közöttük Näcke, Krafft-Ebing, Gross stb. tagadják azt, hogy vannak „született” gonosztevők; homosexuális hajlamoknak minősítik a született gonosztevők jellemsajátságait s ezért követelik a született homosexuálok, a perverzek büntetlenségét s követelik azt, hogy az ilyen egyénre ne lehessen kimondani a felelősséget, pedig hát a perverzek jellemsajátságai számban jóval alatta maradnak a született gonosztevőkéinek, nem is oly gyakori a fellépésük, meg aztán bűnük sem annyira megrovandó.

A született gonosztevők és született homosexuálok e szerint feltétlenül parallelismusban vannak s noha mindkét csoportot ez idő szerint javíthatatlanság bélyegzi meg, mindazonáltal nem szabad ugyanazzal a jogi mértékkel itélkezni fölöttük, mert hiszen a homosexuálok a nemi ösztön csökkenésével a javulás útjára térnek s bűneik ez utóbbinak elmaradása után önként megszűnnek, az igazi gonosztevő ellenben holta napjáig is az marad s vele szemben a társadalom védekezése sohasem lehet elég hathatós.