Öten neveztek az első magyar bajnoki műversenyre és match lett belőle. Dezső Arthur, ki harmadiknak indult, az első kötelező gyakorlat után kiállt.
Meszléry Tivadar, a két év előtti utolsó műverseny kiváló győztese, a fővárostól távol élvén, a hol a kedvezőtlen jégviszonyok miatt keveset gyakorolhatván, nem érezte magát elég erősnek arra, hogy jobban trainirozott ellenfeleivel felvegye a küzdelmet.
Horváth Lajos főv. okl. vívómesternek sportbizottság nem engedte meg a startot, hivatkozással azon már egyszer hozott és azóta még érvényben levő elvi határozatra, hogy a ki bármely más sportágban nem amateur, korcsolyaversenyben sem indulhat mint amateur.
Lehet ugyan e határozat helyes vagy helytelen volta felett vitatkozni és magunk is azon nézeten vagyunk, hogy nem czélja az amateur-definicziónak társadalmi válaszfalakat vonni és a mesterségesen alakított kasztok érintkezését akadályozni, hanem czélja annak gátat szabni, hogy a versenyeket azok dominálják, a kik hivatásszerű foglalkozásuk általa sportban előnnyel bírnak.
Nem látjuk pedig be, hogy egy vívómestertől, és legyen bár a legjobb, miért várhassunk nagyobb ügyességet a jégen, mint attól, a kinek kard talán sohasem volt a kezében. De ne bolygassuk tovább az amateur kérdést; nyugodjunk meg mi is az illetékes határozatban, mely változatlanul fenntartotta és követte az egyletben régebben kimondott elvi álláspontját, midőn a nevezést el nem fogadta.
Ritka egyértelműséggel helyezte a versenybizottság Wein Árpádot elsőnek Márkus Jenő előtt, bizonyságául annak, hogy rendelkezünk egy olyan versenybírói kar felett, melynek pártatlanságában és szakértelmében föltétlenül meg lehet bizni, mely előtte teljesen idegen versenyzőket is helyesen meg fog bírálni. Mert nagy dolog az, midőn az elfogultság egy általánosan jobbnak tartott és favorizált rokonszenves versenyző iránt nem zavarja meg a verseny rideg valóságának mérlegét oly csekélyke túlsúlynál sem, a milyennel az a másik versenyző oldalán bir.
Hogy az általánosan jobbnak tartott Márkus Jenő a versenyben győzni nem tudott, az első sorban nagymérvű elfogultságának tudandó be, mely nemcsak a gyakorlatok és főként biztos kivitelére hatott zavarólag, hanem testtartásának hibáit (a homorításnak és a vállak mozgékonyságának teljes hiánya, túlságosan széjjeltartott karok, pongyola kéztartással, délczegség hiánya a fej és a felső test tartásában) is fokozza.
Az első kötelező gyakorlatot (nyolczas hátra kifelé) mindjárt jobb testtartással csinálta Wein, mint ellenfele; mindketten azonban eltévesztették a nyolczas tengelyét, mely a háromszori ismétlődéssel, mindjobban és jobban eltolódott oldalvást. Nem ismerősek még eléggé azon taktikával, hogy a jégnek feltűnő foltjaihoz tartsák magukat, a hol friss nyom nem látszik meg az összekarczolt jégen.
A következő gyakorlatok még nem engedtek semmi határozott előnyre következtetni az egyik vagy a másik versenyző javára. A mérleg csak nagyon csekélyke ingadozásokat mutatott. A gyakorlatok általában jól – a közepesnél jobban sikerültek. A hasonélű ellenfordulásokkal azonban Wein már határozott előnyt szerzett magának.
Márkus-nak fordulásai többször bizonytalanok, különösen az előrefordulás.
Némileg javított helyzetén Márkus az ellenhármasoknál, tökéletessé vált azonban Wein fölénye az erre következő hármas kígyóvonal hármas gyakorlatánál.
Utoljára következtek a paragrafusok!
Indokolatlan elnézéssel még hármast is adott nem egy bíró a látott paragrafusokért, úgy okoskodván hogy, nehéz a gyakorlat, hát nem lesz oly szigorú. Helytelenül alkalmazott gyöngédség!
A bíráló számoknak meg van a maguk határozott jelentősége, mely mindig ugyanaz, legyen a gyakorlat könnyű vagy nehéz: 0= el nem fogadható, 2= elégséges, 3= jó, 5= kifogástalan. A mit pedig láttunk, az jónak éppen nem volt mondható és még az elégséges 2 jelzőt is sok esetben alig érdemelte meg.
A szabad korcsolyázásnál először alkalmaztatott azon újítás, hogy mindegyik versenyző kétszer léphetett fel, mindannyiszor 3-3 perczig. A jövő fogja megmutatni, beválik és meghonosodik-e ezen újítás? Mindkét versenyző számos csinos gyakorlatot mutatott be, melyek összeállításában legfeljebb a hátratűzött körzőnek túlgyakori ismétlődését lehet kifogásolni.
Feltűnő volt a körtánczok és forgások teljes hiánya is. Kellő routin hiányának tudandó be, hogy a kis helyet igénylő gyakorlatok nem mindig a szabad tér közepén lettek bemutatva; a sötét emberfal közelében teljesen elvész a hatás, általában Márkus valamivel változatosabb és nehezebb műsort mutatott be, de viszont Weiné a kivitelben jobban sikerült.
Így folyt le az első magyar bajnoki műverseny, mely Wein Árpádnak megszerezte „Magyarország műkorcsolyázó bajnoka 1900” büszke czímet, a Budapesti Korcsolyázó Egyletnek pedig az értékes vándordíj birtoklását az 1900. évre. A verseny lefolyása talán nem elégített ki mindenkit és talán igazat is adott azoknak, kik országos bajnokság kiírását még korainak tartották.
Magunk is kívánatosnak tartjuk, hogy rendezzen az egylet gyakrabban házi, ifjusági, junior- és hasonló kisebb versenyeket, buzdításul a fejlődő erőknek, kiknek ily küzdelmekben kell megedződniök és a tökély azon fokát elérniök, mely méltó viselőjévé tegye őket a legnagyobb babérnak.
