Meller L. Egyed
Meller L. Egyed, budapesti bankbizományost, a ki miatt Virág Lajos huszárfőhadnagy (arczképét mult heti számunkban közöltük) agyonlőtte magát, a rendőrség letartóztatta.
Meller ugyan nem csinált egyebet, mint néhány száz kollégája, a kik közt sokan vannak olyanok, a kiktől Meller tanulhatna, hogyan kell az emberek anyagi zavarát kihasználva, két-háromszáz percentes kölcsönöket adni.
És az a sok ismerős, ismeretlen pénzügynök és uzsorás talán mind mosolyog Meller Egyed ügyetlenségén, hogy mégis hurokra került. Meller ellen a mult héten nem kevesebb, mint tizenhat uj feljelentés érkezett a rendőrséghez.
A feljelentők addig nem mertek panaszszal fordulni a hatóságokhoz, mert attól féltek, hogy Meller nevével kapcsolatban az ő nevük is kompromittálva lesz. Inkább hallgattak. Most azonban, hogy egy erlangeni czég: Reiniger-Gebelté és Schall kárára elkövetett többrendbeli váltóhamisítás ügyéből kifolyólag folytatott ellene a rendőrség vizsgálatot, egymás után tették meg ellene a feljelentést.
A károsultakat mind az ő ismert módszere szerint csalta meg, különféle összegek erejéig; egyiktől kevesebbet, a másiktól többet csalt ki különféle eljárások czímén. Letartóztatták.