|
Rembrandt-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Két év előtt ünnepelte az egész művelt világ Rembrandt születésének háromszázéves fordulóját. Alkotásainak gyűjteményes kiállításaiban, szülőföldjén összeült nemzetközi műtörténeti kongresszusban és vele foglalkozó különféle kiadványokban nyilvánúlt ez a nevezetes emlékünnep.
A Szépművészeti Múzeum grafikai osztálya, mely Rembrandt eredeti rajzaiból és rézkarczaiból kiváló gyűjteményt őriz, akkoriban tervbe vette, hogy féltett kincseinek közszemlére tételével a maga részéről szintén hozzájárul a mester ünnepléséhez.
Egyéb teendők azonban egészen a legutóbbi időkig késleltették ezen fontos kiállítás megvalósítását. Most, hogy épen a modern hollandusokat látjuk vendégeinkül a szomszédos Műcsarnokban, fokozott örömünk telhetik ezek nagy ősének tanulmányozásában.
Közönségünk, úgy látszik, fölismerte ezt az érdekes összehasonlításokra, épületes párhuzamba állításokra kínálkozó alkalmat és a múlt vasárnapi megnyitás óta oly sűrű tömegekben látogatja a múzeum elegáns grafikai termét, hogy az valóban páratlan, minden előzőnél jelentékenyebb sikert jósol a Rembrandt-kiállításnak. Legfőbb látnivaló a mester huszonhat darab szebbnél-szebb eredeti toll- és ecsetrajza, - mintegy bevezetésül, elől a bejárat melletti fal mentén és az első szekrényben fölállítva. A nagy közönség, mely a Szépművészeti Múzeum több ezerre menő remek rajzgyűjteményét csak igen kevéssé ismeri s a melynek eddig csupán a régi képtárban kifüggesztett két szép, érdekes, jellemző, de semmiesetre sem elsőrangú Rembrandt-festményről, a Rabinusról és Szent József álmáról volt tudomása, valóságos szenzáczióként fogadta ezt az örvendetes meglepetést.
Mert ilyen kincscsel a külföldi rokon műintézetek közül sem mindegyik dicsekedhetik. Leggazdagabbak e tekintetben a londoni és párisi köz- és magángyűjtemények, továbbá a berlini, müncheni, drezdai, bécsi, amszterdami, stb. rajz- és metszetmúzeumok. A mi kiállításunkon szereplő és a Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő Rembrandt-rajzok egytől-egyig az Esterházy-gyűjteményből származnak s hitelességüket a mester kezevonásának legalaposabb kutatói is elismerik.
C. Hofstede de Groot, a kitűnő hollandus műtörténész, két év előtt Haarlemben kiadott kritikai katalogusában (Die Handzeichnungen Rembrandts) mind a huszonhatot fölveszi és leírja. Egy részüket külföldi kiadványok reprodukcziókban is közölték. Kiállítva azonban egyik sem volt mostanáig. Nagyszerű dokumentumai ezek a lapok a mester kimeríthetetlen gazdagságú fantáziájának, geniális technikai merészségének és sokoldalúságának. A gondosan meghegyezett lúdtollal hajszálnál is finomabbra húzott vonalakat sokszor a durván, de annál biztosabb lendülettel odavetett ecsetvonások váltják föl rajtuk, s az aprólékosan kidolgozott mikroszkopikus formák után nem egyszer találkozunk a nagyjából – rendszerint festőanyagba mártott fadarabkával – jelzett idomokkal.
Talán legjobban példázza ezeket az ellentéteket a 12. és 15. számok alatt kiállított két rajz. Az első czíme: A bibliamagyarázás. Szószéken ülő agg, pápaszemes lelkész olvas a bibliából, előtte egy öreg asszony ájtatos buzgalommal figyel a szent beszédre. A mint ennek a kopasz predikátornak a feje profilban előttünk áll, a hogy husos orrának hegyére a szemüveg ráilleszkedik: az a rajzolásbeli minucziozitások, a lehelletfinomságok netovábbja.
Ráismerünk itt Rembrandtra, a karczolóművészre, mert csak az képes a rajztollat ily megvesztegetően kezelni, a ki oly mesterien tud a karczolótűvel bánni, mint ő. A másik lap egy beszélgető csoportot tüntet föl. Három exotikus öltözetű álló alak, a lehető legnagyobbfokú egyszerűsítéssel bemutatva. Az előbbi részletezésnek semmi nyoma.
Csupa széles, egymáson kiméletlenül átszántó vonal. Orra, szájra, szemre a művész nem pazarolt többet egy-egy kézmozdulatnál. Egyetlen formát sem dolgozott ki rajta. Sőt még annyit sem árult el nekünk, kíváncsiaknak, hogy az ábrázolt három egyén mind férfi-e vagy van közöttük egy nő is.
És mégis, arról, a mit kifejezni óhajtott ezzel a pompás vázlattal, a térbeli helyzetről és az akczióról, a mint három, részben egymás mellé, részben egymás mögé állított alak beszélget, teljesen tiszta, meggyőző képet adott. Legszebbek azonban azok a rajzai a melyek tussal vagy közönséges írótintával vannak árnyékolva.
Ezekben látjuk a legnagyobbik Rembrandtot, a világítási hatások mesterét, a ki a látható valóság alapföltételével, a fénynyel, teljhatalmú kényúrként bánik s a kinek a művein ez a megfoghatlan valami rendesen fontosabb, döntőbb szerepet játszik, mint maguk az ábrázolt személyek vagy tárgyak. Ezek a lapok többnyire úgy hatnak, mintha befejezett kész festmények volnának.
Ilyen pl. az a képben is bemutatott páratlanúl kedves rajz, a melyen valószínűleg a mester bájos fiatal felesége, Saskia van megörökítve, abban a pillanatban, a hogyan az ablak mellett folytatott olvasást félbeszakítva, szelíd mosollyal ránk (illetve: az ajtón belépő férjére) tekint. Az ablakon beözönlő fények megfelelően az arcz meleg, barnatónusú árnyékba burkolva; - kezdete a jövendő merész ujításoknak.
Hasonló eszközökkel dolgozott a művész azon a két lapon is, a melyek ugyanegy hollandi parasztházat tüntettek föl egyszer az utcza, másszor az udvar felől. Nincs alkalmunk egyenként kitérni mind a huszonhat lapra, melyek során a mester ouvrejének összes tipikus tárgyai felvonulnak. Nem szólhatunk külön a remek koldus és csavargó alakokokról, melyekkel kivált működése első felében szeretett foglalkozni, a mikor a különösség, a furcsaság, az exotikum még annyira lekötötte.
Valószínűleg ez okból érdeklik a zsidók is, a kikhez egyébként – mint arra számos bizonyítékunk van – lelkében valami mélységes vonzódás élhetett. A fenevadak, főként az oroszlánok, szintén kedvenczei, valósággal arczképezi őket. Gyöngyörű akttanulmányai közül kettő van a Szépművészeti Múzeum birtokában, az egyiket itt közöljük reprodukczióban, beszéljen helyettünk.
Genreképei (Anya gyermekével és kutyával, A rakonczátlan fiú) és bibliai jelenetei (József testvéreivel, József Pharno előtt, Krisztus és a samariai nő a kútnál) pedig valamennyien megérdemelnék, hogy hosszan írjunk róluk. Igazi tájképe csak egy van a rajzok között (Tájkép házcsoporttal és szélmalommal), kevésbé jelentékeny alkotás, de viszonylagos igénytelenségeért bőven kárpótol az említett két parasztház. A rajzokon kívül kiállíttatott a mester 149 eredeti rézkarcza is, és pedig többnyire igen jó levonatokban, melyek túlnyomórészt a Pulszky Károly vásárlásaival és az állam által 1904-ben megszerzett dr. Elischer Gyula-féle kollekczióval jutottak a múzeum tulajdonában. Miként a rajzok, úgy ezek is jelenleg vannak első ízben a nyilvánosságnak bemutatva. A Rembrandt-karczokat – ha másként nem, hát reprodukcziókból – minden művelt ember ismeri.
Az olyan lapok, mint: Krisztus betegeket gyógyít (La petite Tombe), a nagy Ecce homo, a Tájkép a három fával, a pompás arczképek stb. mindenkinek szeme elé kerülnek legalább egyszer vagy kétszer az életében. Részletes ismertetésüknek külön, a mostaninál sokkalta terjedelmesebb czikket kellene szentelnünk. Bizonyára őszinte örömet kelt mindenfelé, hogy a Szépművészeti Múzeumban végre ilyen jelentékeny Rembrandt-kiállítás létesülhetett. S ennek az útját legnagyobb mértékben az imént említett 1904. évi nagy vásárlás egyengette, a melyért tudvalevően utólag támadások érték az akkori közoktatásügyi minisztert és közvetve a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának jelenlegi vezetőségét, - részben a vétel drágasága miatt, részben pedig azért, mert Rembrandt velünk, magyarokkal semmiféle nemzeti kapcsolatban nem áll s így bennünket csak másodsorban érdekel.
Nos, nyugtassa meg az illetők lelkiismeretét, hogy az akkor megvett lapok ma legalább kétszeresét, háromszorosát érik meg az értük fizetett összegnek s hogy elvégre az igazi magyar műértő előtt is csak mellékes szerepet játszhatik az a körülmény: vannak-e valamely kiváló műtárgynak bennünket érint nemzeti vonatkozásai vagy sem. |