|
Művelődéstörténetünk apostola - Kazinczy Ferencz
Művelődéstörténetünk vértanú-glóriájával megszentelt apostolának. Érsemjén nagy szülöttének, Kazinczy Ferencznek volt ünnepe vasárnap, abból az alkalomból, hogy a magyar dal jeles művésze, Fráter Lóránd emléket állított számára, így is bizonyságot téve arról a szoros kapcsolatról, mely nemzetünk jelenét múltjához fűzi.
Hogy csakugyan az egész ország szükségét érezte ennek az ünneplésnek, mutatja az a hatalmas érdeklődés, mely a külső fényben, benső összhangban oly impozánssá, a résztvevők előtt felejthetetlenné tette Kazinczy emlékének mostani felújítását.
S ha igaz az, hogy minden ünnep igazi jelentősségét az ünnepi érzések nemes tisztasága adja meg, milyen tisztítóan, nemesítően hathatott a reform-kor ideális vezéralakjára való visszaemlékezés nemzeti küzdelmeink mostani nehéz korszakában.
A Széchenyi ajkán megszólaló nemzeti lélek az, mely Kazinczy egyéniségét, törekvéseit áthatja, megnemesíti. Föllépése abba az időbe esik, midőn a nemzetnek romlása lett az élvezet, a nemesség hazája feldúlt védfalából rakott palotát heverő helyének s midőn a remény biztató érzését kiölte, megsemmisítette a fájó emlékezet. Az ébresztők nagy munkájában oroszlánrész jutott Kazinczynak, ki félszázadon keresztül tartotta- mint Atlas az eget,- vállán a nemzetiség szent ügyét. A magyar nemzetiség kifejlesztése, e mellett műveltségünknek európaivá való tétele, nyelvünk, ízlésünk fejlesztése, ez volt az a szent czél, melyért munkás életét feláldozta.
Feláldozta pedig a szó szoros értelmében, a mennyiben lelkének mindenik virága életéből volt egy drága nap, feláldozta vagyonát, nyugalmát, családi életét, hogy megmozdítsa azt a földet, melyről az előítélet, babona s kétségbeesés azt hirdették, hogy nem fog megmozdulni soha.
Mi, a kik e mostani korszaban szent czélul tűztük ki nyelvünknek, mint nemzeti önállóságunk legbiztosabb őrének, minden téren való feltétlen érvényesülését, kik sajtóban, törvénykezésben, társaságban, irodalomban szabadon használjuk apáink drága nyelvét, boruljunk le hálás kegyelettel Kazinczy emléke előtt, mert bizony ő volt az, a ki a legtöbbet tett a magyar nyelv fejlesztése érdekében, a midőn azt megújította, újrateremtette.
A róla való megemlékezés külső lefolyásáról nem kívánunk e helyen bővebben megemlékezni. A kormány, tudományos és irodalmi egyesületeink, vármegyéink képviselői, s különösen Négyesy László magasan szárnyaló emlékezésében, lerótták a kegyelet adóját Kazinczy emlékének. A szobor tehetséges fiatal művészünknek, Horvai Jánosnak alkotása, ki eddigi sikereit egy újabbal gazdagította.
Meg kell emlékeznünk az Akadémiáról, mely szívesen járúlt hozzá a szobrot körülvevő díszes kerítés elkészítéséhez, a Kazinczy-utódokról, kik az emlék gondozását fiúi kegyelettel vállalták magukra, Paulay Erzsiről, ki a multra való gondolás elégikus hangulatát tavaszi napfénnyel aranyozta be, s végül ismeretlen Fráter Lórándról, ki az általa rendezett hangversenyen, hű kísérőjétől, Tarnay Alajostól támogatva, méltán volt a közönség lelkes ünneplése tárgya.
Vajha az ünneplés lelkes vasárnapjait a hétköznapi komoly munka követné, akkor áldoznánk legméltóbban Kazinczy emlékének. |