A tudomány összes vívmányai közül korunknak egyik tagadhatatlanul legfontosabb találmánya a fényképezés. Szinte elképzelhetetlen, hogy milyen nagy szerepe van életünkben e találmánynak, a mely még egyre tökéletesedik és tökélesedésében valósággal be nem látható horizontokat tár fel előttünk. Minden nap egyre új és új csodákat hozhat magával, mint a hogy eddig is hihetetlen fejlődésről tesz tanuságot az a pár, a mely e találmány óta eltelt.
Az egyszerű fényképezés ma már odáig fejlődött, hogy a mozgófényképeken és az elektromos úton való távfényképezésen kívül, már a színes fotografálás problémája is félig-meddig meg van oldva. De ez a talámány, a mely pedig már az élet színeiben adja vissza a lefényképezett tárgyat, még mindig nem jelenti a fényképezés fejlődésének végső határát, mert ime Olaszországban egy fiatal firenzei mérnök, Carlo Baese, feltalálta a fény-szobrászatot, vagyis a szobroknak – helyesebben domborműveknek, plaketteknek – a fényképezés útján való előállítását.
A fényképezés problémájának kutatói és továbbfejlesztői – Korn, Marage és a Lumičre testvérek csoportja – tehát ismét megszaporodott egy erős agyvelejű kutatónak nevével. Basse találmánya is a nagy nyilvánosságé már és híre túllépte az Alpok határait, dicsőséget hozva az olasz névre. A külföld legnagyobb tudósai is feltétlen elismeréssel adóznak neki, a miért ezt a szinte legyőzhetetlennek látszó problémát ilyen sikeresen megoldotta.
Így a londoni Royal Society, a berlini Uránia és a többi tudományos akadémiák és egyetemek, a hol a fiatal feltaláló bemutatta találmányát, a nagy német tudóssal, Neuhaussal egyértelműleg, teljesen megoldottnak jelentették ki a fényszobrászatnak kérdését. Ez pedig még a legerősebb kétkedőket is megnyugtathatja a találmány komolyságára és szavahihetőségére nézve.
A fényszobrászat gondolata – a melynek megoldását a fiatal firenzei mérnök maga elé tűzte – egyébként már régen foglalkoztatja a feltalálókat. Így például Willčme szobrász különböző készülékekkel több oldalról lefotografálta modelljeit, majd azután egy másik gépezettel e felvételek szerint kidomborította a képet. De ez a megoldás, épen úgy, mint az orosz Poetcske és a későbbi Selke kisérletezése, nem érte el a tulajdonképeni czélt, hogy t. i. minden utólagos preparálás nélkül állíttassék elő a fényképszobor.
Baese egészen más oldalról próbálta megközelíteni a problémát. Ő foto-kémiai úton akarta czélját elérni és ezért Fox Talbot különös találmányát, a rendkívül érzékeny zselatin-bikromatot, (kettős színű zselatin lemezt) fölhasználva, kisérletezett ez irányban. Ezen zselatin-készítménynek ugyanis az a tulajdonsága van, hogy ha fény érte, a vizben azon a felületen elveszti megtagadó-képességét és ebbeli érzékenysége a fény intenzivitásával csökkenthető.
De csupán az ilyen zselatin-lemezek felhasználásával – bárha látszólag ezzel a probléma meg volna oldva – még korántsem nyerhető fényképszobor. Amint ez a találmányoknál leggyakrabban megesik, az elméleti megoldás még nem jelenti a gyakorlati megoldást, a mely itt is szinte elháríthatatlan akadályokba ütközött.
Az ilyen zselatin-bikromat lemezre felvéve fényképnél a sötétebb részen vannak a legerősebb domborulatok, a világos részen pedig a legcsekélyebb kiemelkedések. De a lemeznek bármely oldalát nézzük is, akár a sötétet, akár a világosat, a szükséges előhívás és fürdetési eljárás után, egyik sem adja meg az illető tárgynak kívánt, pontos domboru képét és azonkívül pld. a fehér ruha semmiféle domborulatot sem mutat, míg a sötét túlnagyot. – Marton, Hliecourl, Mayer, megannyi nagy tudós, most mind megoldhatatlannak jelentette ki Baese előtt a fényszobrászat problémáját és már- már azt tanácsolták neki, hogy hagyjon fel a további kisérletezésekkel, a melyek úgy sem vezethetnek eredményre.
Baese azonban nem csüggedt. Ekkor beható kutatás után arra jött rá, hogy a világitás kérdésének teljes megoldása nélkül egy lépést sem tehet tovább: észrevette ugyanis, hogy a tárgyak szine különböző hatással van az előállítandó kép domborulataira. Tehát a zselatin lemezek érzékenységét függetlenítenie kell a szinektől.
Ezt pedig azáltal vélte elérhetőnek, hogy valamely gépezet segélyével a modellnek a fotografáló apparátushoz közelebb eső részét, bizonyos arányok szerint erősebben világította meg, mig a távolabb esőket, arányosan, mindgyengébben, ami által a kép domborulatait egyenletesebbé tette. Így a közelebb fekvő részek domborulatai nem lettek aránytalanul nagyobbak. Mert arra már előbb rájött, hogy a közel fekvő részek, amazokéhoz képest, tulságosan kidomborodtak.
E czélból egy különös lámpaszerkezetet konstruált, a melynek lencséje és színes prizmája szabályozta a kisugárzó fényt. De az így eszközölt felvételeknél arra a tapasztalásra jutott, hogy lámpájának fénye nagyrészt elvész és pedig egyrészről a modellek színes volta miatt, másrészt az arczok különös érzékenysége és fényt-abszorbeáló képessége miatt.
Tehát az előbbi hiányokat még mindig nem győzte le, legfeljebb csak csökkentette hatásukat.
Ekkor a lemez negatív oldaláról készített a zselatin-bikromat lemezre másolatot és azt vette észre, hogy ez a másikkal teljesen ellentétes tulajdonságokat mutat. E két zselatin-bikromat lemezt most pontosan egymásra illesztette, a világosnak domborulatait a sötétre és azt látta, hogy ezek egymást teljesen neutralizálván, - a fényszobrászat problémáját megoldotta! Most már csak a szükséges rögzítő eljárás volt hátra és a plasztikai sokszorosítás.
A fényszobrászat kérdése most már teljesen meg van oldva, mert Baese talámánya immár tökéletes.
