Képviselőház előtt az adótörvénytervezet

A képviselőház hozzáfogott az új adótörvényjavaslatok tárgyalásához.
Erre a reformra igazán nagy és sürgős szüksége van az országnak. A mai adótörvényünk elavult, rosz és igazságtalan. A közterhek viselését aránytalanul és méltánytalanul osztja el a polgárok között.

Az adó általában is igen nagy, de ennél talán még terhesebb és nyomasztóbb az, hogy nem egyenletes mértékben követeli a mai törvény az állami költségekhez való hozzájárulást. Vagy, ha így követeli is, módot és utat enged bizonyos rétegeknek arra, hogy ne a tehetősségük arányában, hanem ennnél kisebb mértékben adózzanak. Már pedig, minthogy az államnak egy bizonyos jövedelemre szüksége van, ennek az az eredménye, hogy az adózás terhe fokozott mértékben hárul azok vállára, a kiknek se módjukban nincs, se nem szándékuk, hogy kevesebb jövedelmet vallván be, kevesebbet fizessenek, mint a mennyit fizetni képesek és kötelesek lennének. 

Adót fizetni nem kellemes dolog.
Olyan adótörvényt csinálni, a mely ezt a műveletet kellemessé tenné, lehetetlenség. De adót fizetni azért kell, mert ennek az árán tartják fönn az állam rendjét és a sok ezernyi-ezer különféle intézményt, a mi az életünket, javainkat bátorságossá, biztossá, védetté teszi, érdekeinket óvja és fejleszti.

Maga az adó ellen senki okos, józan ember nem zúgolódik, de zúgolódik az ellen, ha az adó túlságosan nagy, az adótörvény és az adókivetés nincsen rá tekintettel: ki mennyit bir, kitől mennyi dukál és a gyöngébbre, a szegényebbre nagyobb terhet vet, mint arra, a kinek a válla a többet is könnyebben emelhetné. 

Az ilyen igazságtalanságok és méltánytalanságok megszüntetésére, a közterhek viselésének emberségesebb elosztására készül az új adóreform, a melynek az alapja a progresszió, vagyis az az elv, hogy a megadóztatás nem merev egyformaság, hanem a teherviselő képesség arányában történik. A kinek kevés jövedelme van, az még aránylag is kevesebb adót fizet majd annál, a kinek a szerencse sokat adott. Mert egészen más az, ha az ember a szükségesből, a kenyérre valóból fizeti az adót és egészen más, ha a fölöslegesből fizet.

Az embernek első sorban élnie kell és az államnak nem lehet föladata vagy szándéka, hogy a kenyérre valóját vegye el a szegény, kismódú embernek adóba. Ellenben, a kinek többje van a szükségesnél, nagyobb a jövedelme, mint a mennyiből urasan is megélhet, az bátran fizethet többet is. Mert a szegény ember gyönge ember, azt egy kis szél is a földhöz vágja, a gazdag, a tehetős a vihart is kiállja. Nem való tehát, hogy az állam a követelések egyforma erejével menjen rá szegényre és gazdagra. 

Ezenkívül idáig az a baj is megvolt, hogy az olyan emberek között, a kiknek a jövedelmét nem lehet pontosan kiszámítani, mert csak ők maguk tudhatják bizonyosan, hogy mennyit keresnek, ezek között az emberek között sok akadt, a ki az adó, illetve a jövedelembevallásnál nem járt el teljes őszinteséggel. Természetesen nem többet vallott be, hanem kevesebbet, néha olyan keveset, hogy annyiból ugyan a vályogvető czigány se tudna megállni.

Ez ellen a csunya viszszaélés ellen az új törvény szigorú rendszabályokat foganatosít.
A jövedelmet, ha az új javaslatokból törvény lesz, ezentúl eskü alatt kell bevallani és ha kiderül, hogy bevallás nem volt őszinte, az illetőnek az adóeltitkolás vétsége mellett hamis eskü bűneért is kell lakolnia. Kétségtelen, hogy ilyen körülmények között kevesebben lesznek, a kik hasonló suskusra vállalkozni merészelnek, a minek meg lesz az az üdvös következése, hogy nagyobb részt vállalván magukra az adóteherből, kevesebb hárul azokra, a kiken eddig be kellett azt hajtani, a mit ők letagadtak. 

Semmiféle emberi alkotás se mondható tökéletesnek.
Lehet, hogy az új adótörvényjavaslatnak is vannak hibái és az ellene emelt kifogások között vannak alaposak is, a melyek megszivlelendők. De a mai kormány annyi jelét adta már a kisemberek érdekeihez való jóindulatának, hogy az ilyen kifogásokat, ellenvetéseket bizonyára készséggel hallgatja meg és semmiféle okos, helyes, emberséges módosítás elől el nem zárkózik.

Az a nagy érdeklődés, a mely a javaslatok iránt a törvényhozás részéről mutatkozik, biztosítékul szolgál arra, hogy a reform érett, üdvös törvény lesz, olyan, a mely sok bajon és visszásságon segíteni fog. A mi feltétlenül szükséges is, mert minden új törvény csak akkor ér valamit, ha jobb a réginél.