Munkácsynál Párisban

Az Eltévedt gyermek czímű festmény megtekintése után elmentünk együtt villásreggelizni és onnan Munkácsy fogaton elhajtott velem egy fűszeres boltba. Ott vásárolt két üveg pezsgőt, egy üveg cognacot és félkiló porczukrot, s néhány narancsot.

Odahajtott a Rue Legendre-beli nagy műteremhez, bevittük a vásárolt dolgokat. Kért a szomszédban egy nagy levesestálat födéllel s abba beleöntötte a pezsgőt, cognacot, beleszórta a porczukrot, beleaprította a narancs karikákat, befödte és körülrakta egy nagyobb edényben jéggel.

- Ez lesz a napi elemózsiánk ebben a nagy melegben, - gondolám.
Az odarendelt modell, egy algeriai czigány alak, hűségesen várt ránk. A nagy kép festőállványra erősítve az ablak felé volt befordítva és letakarta, hogy valami baj ne érje. Munkácsy Mihály átöltözött dolgozó ruhájába: azaz csak egy selyem alsó ing nadrágtartó, nyári nadrág és könnyű czipőből állott öltözete. A nagy festőállvány gerendákból volt összeácsolva és karikákon volt tolható. Ezt a monstre - építményt  Munkácsy maga kezelte és úgy állította fel rézsut a világosság felé, hogy kezére essék.

Felöltöztette modelljét, odaállította helyére. Kanállal poharakba merte az édesített és üdítő pezsgőt. A modell is kapott belőle egy pohárral. Koczintuttunk és szürcsölgettük a jól elkészített cognacos pezsgőt. Azután Munkácsy felment a trónusára dolgozni. A modell déli pihenését kivéve tizenegy órától délután öt óráig egyfolytában dolgozott Munkácsy.

Bámultam a kitartását. Ezen a napon festette meg tetőtől - talpig azt a sisakos és háttal fordult köpönyeges katonát, a ki a Krisztus Pilátus előtt képén keresztbe vetett lándzsájával visszatartja a tömeget. Ő fütyörészett és ha elhallgatott, én népdalokat énekeltem neki, közben a szünetek alatt lejött hozzám festőemelvényéről beszélgetni. Mellőlem fixirozta a kép hatásait. Beszélgetés közben rámutattam palettájára.

- Alig van festék a palettádon.
- Nem kell több. Más szint nem tűrök meg a palettán, mint azt, a mi épen kell. Hidd el, Lehel barátom, a jó művészt meg lehet ismerni a palettájáról.

Egy másik szünet alatt igen fontos szakdolgokról beszélt, a mit mint Munkácsy-nak egyik szaknyilatkozatát jegyzek ide. Azt vélem, hogy a festőművészek előtt birni fog némi fontossággal.
- Minden képemen – mondá – van egy bizonyos szabályszerűség, a melytől el nem térek soha. Szabályul tüztem ki és mellette maradok. Olyan ez a szabály, mint a ti operazenétekben a hármas összhangzat. Egy zeneszerző barátom azt mondta, hogy a hármas összhangzat nélkül nincs zenei összhang.

Én muzsikálni nem tudok, de jó füttyösnek tart a világ. Jó hallomásomnál fogva elképzelem, hogy az a hármas összhangzat milyen fontos szerepet tölt be a zenében. Nos hát ilyen hármas összhangzat van az én képeimen is, a mit én hármas szabálynak nevezek. Ez nem a hallásra hat természetesen, hanem a látásra. Az én képeimen, hogyha valamely szin például ezen a képen, már részben látható, mindig van három fehér alak: Pilátus, a Krisztus és a kiabáló alak. Ezeken a fehér szin dominál. Igy alkalmazom a kék, barna, szürke stb. szineket, de mindenkor szogoruan megtartom a hármas szabályt. Így vezetem aztán ezt végig minden megkivántató szinnel, a nélkül, hogy feltünő lenne.

A Krisztus Pilátus előtt czímű képen ez így is van.
Délután öt órára elkészült a sisakos katona. Másnap korábban mentem a műterembe, mint Munkácsy. Sedelmeyer, a műkereskedő is eljött megnézni a végzett munkát. Gyönyörű alak volt a sisakos katona, csak az előre lépő ballába hiányzott. Ezt a hiányt sem én, se Munkácsy nem vettük észre. Sedelmeyer rögtön rámutatott. Összebeszélve aztán úgy tréfáltuk meg a nagy művészt, hogy nem fedeztük fel előtte ezt a hiányt.

Munkácsy mitsem sejtve az ármányról, a mely ellene folyamatban van, kedélyesen jött a műterembe. Dicsekedve mondta Sedelmeyer-nek, hogy egy elsőrendű figurával ismét gyarapodott a kép. Sedelmeyer megkezdte a kritizálást. Nagyon szép ez az alak és betölti a baloldali részét a vászonnak; de én hibát találok rajta.

Munkácsy megütközött. Hibát? Előre lépett, hátra lépett, fixirozta az alakot. Máskép állította a festő állványt, hiába volt minden, a hibát nem fedezte fel. Munkácsy elővette a palettát, szineket rakott rá és ecsetekkel úgyszolván végig retuscholta az egész alakot. Beszélgetett ez alatt.

- Itt sincs hiba, itt sincs hiba. Itt sincs hiba  - és mikor végig nyalogatta az ecsetekkel az egész alakot, rosz németséggel oda szólt Sedelmeyerhez:
- Diese Figur ist correkt und fertig.
Mind a ketten kaczagtunk. Hozzám fordult Munkácsy és komolyan kérdezte tőlem:
- Hát csakugyan igazán van rajta hiba?
Én persze egész biztossággal felelhettem.

- Hiba nincs rajta, hanem ez az alak nem kész.
- Vigye el a macska, hisz már keresztül mentem rajta, de nem találtam meg rajta a hiányt.
Sedelmeyer aztán rámutatott a képre.
- Itt a köpeny alatt hiányzik az egyik láb.
Munkácsy homlokára ütött és francziául adott kifejezést meglepetésének.
- Sohasem találtam volna meg!
Az említettem kedves és talán némi fontossággal is biró dolgokat azért irtam meg, hogy ezekkel kiegészítsem Munkácsy Mihály kedves komám életrajzi adatait.

Odry Lehel.