Amiről a falak beszélnek

Az antik görög és római szellem egyik legsajátosabb nyilvánulása volt a gondolatok és benyomások azon plasztikus közlési módja, melylyel tömör és velős mondatokba öntött eszmetöredékeit az utczák és közhelyek nyilvánosságának tárta ki.

A nyilvánosság e módja akkor némileg nemcsak a sajtót helyettesitette, de önkéntes megnyilatkozása is volt egy a külhatásokra fogékony, a társadalmi közösség élénk tudatával biró nép természetes ösztönének. A felirati irodalom gazdag az ily megnyilatkozásoknak a példáiban.

Bármi keltette is fel a régi görög érdeklődését, bármi foglalkoztatta is kedélyét, kész volt azt azonnal kifejezni, akár egy rögtönzött sorban, akár hevenyészett allegoriában. Ha egy athéni ifjú meg akarta nyerni hölgye kegyét, nevét a Ceramicus falaira irta, édesgető, hízelgő epithetonok kiséretében. Viszont az imádott egy szolgát bizott meg azzal, hogy ideálja nevét szénnel ugyanarra a falra irja.

Plautus, Horatius, Martialis bő utalással szolgálnak ez elterjedt szokásra. Még az is kiderűl, hogy a nyilvánosság hasonló módját elvesztett tárgyak hirdetésénél is fel tudták használni, ép úgy, mint most; ő maga ad utasitást szolgájának, hogy elveszett „tabell”-ái becsületes megtalálóját ugyanily módon hívja fel valamelyik hirdetési oszlopon, még azt is hozzáteszik, hogy a ki az elveszett tabellákat esquilinusi házába visszahozza, „illő jutalomban részesül”.

Bizonyos az, hogy a kiásott Pompeji falai például még ma is gazdag gyüjteményét őrzik a furcsábbnál-furcsább feliratoknak, néha egy-egy vázlat kiséretében, melyek mint egy pillanatnyi ötlet szüleményei, érdekes betekintést engednek a régi latinok magánéletébe.

A ki Pompeji utczáin végig megy, mindenféle feliratokat olvashat le ma is még a köz- és magánépületek faliról, baráti üdvözléseket, szerencsekivánatokat, részvétnyilatkozatokat, választási programmokat, szerelmi ömlengéseket, pajkos tréfákat, torzképeket, mindennapi eseményeket, egyéni benyomásokat, stb.

Nem csoda, hogy a házak és sirkövek tulajdonosai nem egy esetben esengve fordúlnak felirataikkal a kegyeletlenekhez, hogy őket kiméletre birják, vagy átkot mondjanak beszennyezőikre. Így egy nervi-i fölirat, mely minden jót kiván az arra menőnek és hoszszú életet, az alatt a föltétel alatt, hogy nevét nem firkálja az emlékre.

Ám feliratok közt legnevezetesebbek azok, melyek a hires Mennon-szobor lábait és saruit boritják, s a melyek kétségen kivűl tanusitják, hogy a régi görög és latin utasok valóban hallották azt a csodálatos hangot, a melynek zengéséről annyit irtak, s mely minden reggel a monda szerint a kelő napot köszöntötte.