A premiere-láz

Ha e szót halljuk, természetes, hogy csakis a szinházra gondolunk. - Frakkos siralmas alakokat látunk, kik reszkető térdekkel kapaszkodnak valamelyik coulissába s remegve kell hallaniok, hogy miként lesznek szellemük legjobb gyümölcsei a profán, henye kalmárnépségnek odavetve s akiknek képmutató hajlongásokkal kell a csőcseléknek lálkodni, ha ez kegyesen összeveri tenyereit…

Igaz, hogy nincs halandó, aki oly alaposan s oly bensőségesen izleli iszonyait s gyönyöreit ama félelemmel, reménynyel, kétségbeeséssel, szégyennel, lemondással s bizsergő hiusággal telt állapotnak, melyet rövidesen premiére-láznak neveznek, mint a dramatikus.

A festő képe egyeseknek tán tetszik, másoknak nem. Könyvek feltűnést kelthetnek, vagy észrevétlenül elporosodnak a polcon. De ha a kép a falon függ, ha a könyv elnyerte az őt megillető helyet a kortársi irodalomban, ugy mint maradandó mű existál, mint tartós kifejezése a művészi inspiraciónak – bármint becsüljék is jövendő nemzedékek.

Másként áll a dolog a dramatikusnál. Az első esti sikerétől függ minden. Hirnév, dicsőség, arany és sok más. Ha azonban megbukik a darab, ugy egy csapással mindennek vége van; holnap már más mű próbáit hirdetik, s álmok és remények, hónapok, tán évek munkája… mind mind elsülyedt s tovaszállt helyrehozhatatlanul.

S mindkét eshetőség egy rövid est tartama alatt szorongatja a szerző keblét; mindkét perspectiva délibábként táncol szemei előtt, - emitt a győzelemnek napragyogta pályája, melyen babérlevelek zizegnek, aranyos kavicsok csillámlanak, a keserű csalódás szürke alkonyata, melyből csufolódó gunyos arcok vigyorognak.

Vegyük még tekintetbe az ezernyi kicsinységeket, melyektől az est sorsa függ, s megértjük, ha egyik-másik szerző az érzések és hangulatok eme rettenetes ostromának absolute nem meri magát kitenni, mások ismét ideges ziláltsággal, eszeveszetten futkosnak a coulissák között, aztán az első, gyakran egész jelentéktelen tetszésnyilvánitásnál a legtulzottabb boldogságot élvezik.

Csak egyet ismerek a modern dramatikusok közül, ki a premiére-láz válságos pillanaiban is teljesen megőrzi öntudatos, rendithetetlen nyugalmát s fölényét, melyek alkotásait is jellemzik s ez Ibsen Henrik.

Ritkán jelenik meg darabjainak bemutató előadásán. Egyszer azonban, évekkel ezelőtt alkalmam volt őt egyik ujabb művének bécsi premierjén megfigyelni. A szinmű kevés tetszést aratott, sőt a közönség egy része annyira kiméletlen volt, hogy pisszegett. Ibsen csendesen s mozdulatlanul ült páholyában. Gondolt tán a „Kompakt Majoritás”-ra, midőn az első pisszegő hangok fülébe jutottak? Távol voltak-e egyáltalában gondolatai, avagy csak elég jó szinész volt, hogy elnyomja a legkisebb felindulást is?

De azért korántse higgyük, hogy a premiére-láz csak a világot jelentő deszkákra szoritkozik. Feltalálók és kutatók éppugy megizlelik fájdalmaikat és örömeiket. A gymnasiumból tudjuk meg, hogy miként áldozott Pythagoras egy Hekatombát, midőn hirneves tantételét megállapította; vajjon mit érezhetett egy Keppler, mit egy Newton, midőn felderítették a planetaris mozgópályák örök törvényeit s megismerték a nehézségi törvényt!? 

Kirchof hirneves phisikus egy űnnepi lakoma alkalmával Heidelbergben ragyogó szemekkel ecsetelte azt a pillanatot, midőn Bunsennel együtt a Spektral analysis titkára rájöttek.

„Jó ideig ott ültem – így mondá el – mintegy összezuzva a megnyilatkozás sulyától, mely agyamon átvillant. Ekkor felugrottam, s könnytelt szemekkel hevesen átkaroltam Bunsen barátomat. Mindketten nevettünk, táncoltunk, ujongtunk, mintha ittasak lettünk volna. Gyönyőrtelt percek teltek el, melyeket nem lehet szavakba foglalni s bizonyára ez volt életem legboldogabb órája”

Semmi esetre sem kell azonban lángésznek, nem nagy költőnek vagy tudósnak lenni, hogy a premiére-lázt saját testűnkőn érezzük. Mindnyájan átéljük, persze félig öntudatlanul száz, sőt ezerszer, minden korban, minden hivatásban, minden időben.

A serdülő lány, ki illatos, fehér ruhában első ízben lejti a táncot a bálterem parkettjén, a fiatal anya, ki először hallja elsőszülötte nevetgélését, a cadet, ki megkapja hadnagyi kinevezését – nem fut át mindnyájukon a permiére-láz aggódó kéje?

S ha még a szerelem premiére-áról beszélnék! A zenge leánylelkek félénk, csodás remegéséről, ama csoda első sejtésekor! Első titkos pillantokról, kézszoritásokról s első csókokról! De erről inkább nem beszélek. Az első szerelem ama premiére-láza amugy is kissé a regényes rajongás rossz hirébe jött. Az első bűn premiére-lázát ma vonzóbbnak találják.
G.E.