Huszadik század - történelem jelenidőben

Nagyon sok panaszt hallhatunk a gyümölcstermés idején a felől, hogy ha akad is olykor egy-egy jobb termés, alig kap érte a termelő valamelyes pénzt. Ezzel a kérdéssel foglalkozva a *Gazdasági Lapok* meglehetősen eltalálja a baj okát, amikor az alábbiakat írja:

A gyümölcstermés kétféleképpen értékesíthető:
friss állapotban, mint közvetlen fogyasztásra szánt czikk, vagy bármi módon konzerválva. A gyümölcs feldolgozása s a konzerviparban való értékesítése közvetlenül a gyümölcsfeldolgozóipar helyzetével áll összeköttetésben s így helyzete is elsősorban ettől függ.

Ellenben a friss gyümölcs értékesítése tekintetében számos más szempont az irányadó.

Gazdáink leggyakoribb panasza az, hogy a gyümölcs mennyiségileg csak korlátoltan értékesíthető s hogy jó árak elérése a mai viszonyok között alig lehetséges. Másszóval a gyümölcstermesztés ma alig művelhető a kellő s kívánatos haszonnal.

E bajhoz csatlakozik még az is, hogy közlekedési eszközeink hiányossága folytán a magyar gyümölcs az országban általános fogyasztási czikk gyanánt alig árusítható. A termésnek a termelőtől a fogyasztóig nálunk még mindig igen hosszú az útja; még mindig sok gyümölcsünk megy veszendőbe részben vagy egészben a miatt, hogy a tovaszállítás a kellő gyorsasággal nem történhetik.

Hogy a gyümölcs értékesíthető legyen, még mindig igen sok utánajárásra, hirdetésre van szükség.
A termelő és fogyasztó nem tud egymásra találni. Míg a gazda munkájáért alig kap valamit, a fogyasztó méregdrágán vásárolja a terméket. A valamire való haszon, a nyereség ott vész el a közbeeső úton; a közvetitő kereskedő kettős hasznot ér el, nem is szólva arról, hogy úgy a mostoha, mint a bő években a gazda, tehetetlenül, a fogyasztóköröktől elszigetelten állva, legtöbbször a még fán levő, sőt meg sem termett, csak reménybeli gyümölcsét is elkótyavetyéli, csakhogy neki ne kelljen a terméssel vesződnie, s hogy az elemi csapásokkal szemben bármily szűkösen is biztosítva legyen.

E tünetekből tisztán bontakozik ki a gyümölcsértékesítés bajainak egységes kórképe.
És e tünetek alapján tisztán áll előttünk az is, hogy mi a legsürgősebb teendő, ha azt akarjuk elérni, hogy gyümölcsünket, mint fogyasztási czikket, általánosan, könnyen, országszerte hozzáférhetővé tegyük?

Kétségtelen, hogy a gyümölcs a mai elég magas áraknál normális viszonyok között nagyobb árakat nem bírhat el.
Bárminő értékesítési módot igyekszünk is tehát gazdáink érdekében meghonosítani, a számítás alapjául azt kell vennünk, hogy gyümölcsünket lehetőség szerint a mai árhatárok között értékesítsük ezentúl is. A jobb értékesítést tehát semmiesetre sem áremeléssel érjük el. Sőt ha lehetséges, még mérsékeltebb árakra kell törekednünk, hogy a gyümölcsfogyasztást minél szélesebb néprétegek részére s minél általánosabban lehetővé tegyük.

De hogyan adhassuk a gyümölcsöt a mainál olcsóbb áron, mikor a termelő már így is csak igen csekély haszonnal kénytelen beérni?

Igen egyszerű a módja ennek. Ki kell küszöbölnünk a gyümölcsértékesítésből a közvetítő kereskedelmet, mint az értékesítés fölösleges és súlyos terhét, mint olyan intézményt, mely a mai fejlettebb és gyorsabb közlekedési módok, az érintkezés általános könnyebbsége mellett teljesen jogosulatlanul áll még fenn s mely teljesen igaztalanul veszi el minden kereskedelmi ügylet hasznának legnagyobb részét.

A gazda ma már nem lehet egyszerű termelő.

Ha érvényesülni akar, ha munkája gyümölcsét élvezni akarja, egyúttal kereskedővé kell lennie. Élelmességet, ügyességet, gyorsaságot kell belevinnie gazdasága körébe. A gyümölcs értékesítésénél a gazda rengeteg munkája eredményét bocsátja áruba; a fogyasztó pedig búsás árakat fizet az áruért.

A munka egyrészt s a fizető készség másrészt teljesen egyenetlenül áll, az érezhető hasznot tekintve, e folyamatnál, szemben a közvetítővel, a ki munkát — a gazdáéjoz mérve — elenyésző keveset fejt ki s aránylag jelentéktelen koczkázattal, de nagy haszonnal forgatja tőkéjét.

Gazdáinknak meg kell szokniok, hogy a fogyasztókat fölkeressék, hogy velük szorosabb összeköttetést keressenek. Azt a kevés tudományt, melyet ez a közvetítés igényel, játszva elsajátíthatják. Az élelmességet, körültekintést pedig már maga a gazdálkodó szellem is beléjük kell, hogy nevelje.

Annak persze, hogy a mai viszonyok, midőn a termelő csaknem kényre-kedvre ki van szolgáltatva a közvetítő-kereskedőnek (s ugyanígy a fogyasztó is), nem lehet hirtelenében, máról-holnapra véget vetni. A megoldás módja szervesen összefügg a termés fokozására alkalmas eszközök alkalmazási módjaival.

Nagy kertgazdaságok, ha nem egy kézben vannak, községek közös tulajdona, bérlete gyanánt művelhetők a legelőnyösebben. És amint a termelés fokozása legjobban a társulás útján történhetik, azonképen kell az értékesítés gazdaságosabb, jobb módját is a szövetkezés útján keresni.

Az egyes vidékek termelőinek helyi szövetkezetet kell létesíteniök.

A termelő szövetkezeteknek a feladata azután természetesen az értékesítés is. Egy ember nehezen szerezhet összeköttetéseket községe határán túl a fogyasztó körökkel. Termésének reklámozását, ajánlását egy-két termelő termése nem bírja meg.

Egy, sőt több község szövetkezett gazdatársadalma egyetértő akarattal és törekvéssel rövidesen fölvirágoztathatja egy-egy vidék gyümölcsgazdaságát. Az egyes termelő a közvetítő kapzsiságának kész prédája. Már a termelő szövetkezet nem fecséreli el az árut oly könnyen.

S ha a szövetkezetek szaporodásával e gazdatársulatok ereje is meggyarapodik, mi sem állja útját annak, hogy országos gyümölcsértékesítési központot létesítsenek, mely az egész ország termelőit magába foglaló hálózatával irányt szabhat a termelésnek, a fogyasztásnak s a piaczi áraknak, s ily módon leghathatósabban szolgálja a kettős czélt, hogy a magyr gyümölcstermelést jelentékenyen fokozza s másrészt a termelők részére is kellő haszon elérését lehetővé tegye.

Annak a haszonnak, mely ma a közvetítő kereskedelemnek jut s mely a gyümölcsértékesítés anyagi sikerének legnagyobb részét fölemészti, ilyenképen tetemes része visszatérül a termelőnek, ki mindegyre jobb árakat érve el a termelése kereskedelmi ágát mind biztosbb, szilárdabb alapra fektetve, módját ejtheti a forgalmi árak csökkentésének.

Így érhetjük el legkönnyebben azt, hogy a gyümölcsfogyasztás mindnagyobb és általánosabb legyen, s minek áldásos visszahatása gyümölcstermelésünk további megerősödésére kétségkívül nem fog elmaradni.

Ez volna bizonyára a legtermészetesebb útja-módja, lehetősége gyümölcsgazdaságunk hathatós föllendítésének. Magától érthető, hogy a kivitel sokkal nehezebb, mint aminőnek első pillanatra látszik.

Sok részletkérdés függ össze szorosan eme nagyszabású föladat megoldásával.
Termelőinknek mindenesetre nem csupán a kereskedői szellemmel kellene gondolkozásukat párosítaniok s nem csupán minél többet kellene termelniök s szövetkezeti alapon biztosítani az értékesítést. Alaposan mérlegelni kellene mindenekelőtt a termelés körébe vágó összes tennivalókat is, hogy az igényekkel, a kivánalmakkal összhangban történjék a termelés fejlődése.

Az eddigi mértékben, sőt fokozottabb mértékben is, a lehetőség szerint, kivánatos volna a kivitel további föntartása.

Az erős külföldi verseny s a kényes izlés természetesen nem engedi meg, hogy tetszőleges árakat szabjunk a kivitel számára. Itt be kell érnünk a mérsékeltebb haszonnal is, sőt a legcsekélyebbet is el kell fogadnunk, csupán azért, hogy a kiviteli piaczokat megtarthassuk, s hogy így biztosíthassuk a bőtermésű években a jelentősebb termékfölöslegeknek lehetőleg veszteség nélkül való elhelyezését.

Kiviteli viszonyaink a sok állami támogatás, irányítás és útmutatás folytán eléggé fejlettek.
Egyes nyugati, távolabbi piaczok meghódítására azonban sokkal messzebbmenő részletkérdések, fogások, helyi szokások taglalását tenné szükségessé, hogy azt — a különben is fejlett kivitelről lévén szó — ezuttal bátran mellőzhetjük. A gyümölcstermelésünk kivánatos növekedéséből remélhető többtermés értékesítését ezuttal nem a kivitel fokozása útján kell keresnünk.

A belföldi fogyasztásra szánt gyümölcs sikeresebb értékesítésének előmozdítására az elmondott irányadó szempontokon kívül különösen még a közlekedés javítását kell megjelölnünk, mint különösen fontos tartozékát a gyümölcs jobb értékesítésének.

Mai közlekedésünk nemcsak lassu és nehézkes, de szállítási díjtételeinél fogva nagyon terheli is az árút, s a mellett kevés biztosítéskot nyujt az árú egészséges kifogástalanul való továbbítására. Gyümölcsgazdálkodásunk jövője érdekében mulhatatlanul szükséges vasúthálózatunknak s közútainknak minél teljesebb, átfogóbb kiépítése. Csak így lesz hozzáférhető a magyar föld kitünő gyümölcstermése az egész ország részére.

Kivánatos volna a sűrű hálózat mellett a szállítási módozatok könnyítése s legfőképen gyorsítása is.
A mai dijtételek mérséklése, nemkülönben a gyümölcs tömegesebb és sértetlen épségben való továbbítására alkalmas szállítóeszközök szerkesztése és általános forgalomba helyezése szintén hathatós segítség volna a gyümölcsértékesítés előmozdítására.

Mindezeknek az előnyös értékesítést biztosító kivánalmaknak teljesítését természetesen sokkal sikeresebben szorgalmazhatja az egy-egy vidék termelését irányító gazdaszövetkezet, mint a magára hagyott egyes termelő.

Egészséges fejlődést gyümölcsgazdálkodásunk csak akkor fog fölmutathatni, ha körébe vonja nem csak az értékesítés kereskedelem-technikai részét is a maga teljességében, hanem a háziipar keretei közé szorítva, mint a gazdálkodás szorosan odatartozó részét, a gyümölcsértékesítéssel kapcsolatos, részben ipari munka egyrészét is magába olvasztja.

A mit egy gazdaság forgalomba hoz, az legyen lehetőleg egészen a gazdaság termelése, áruban, termésben és a befektetett munkában egyaránt.