Az „Uránia” f. évi októberi számában röviden megemlékeztünk Lippmann párisi physikus legújabb kisérleteiről, melyeknél a fénynek üveghasábon át való színszóródását használta ki a színes fényképezés czéljaira.
Eközben, úgy mint igen sok más felfedezés esetében, kiderül, hogy a módszernek tulajdonképpen nem Lippmann az igazi – vagy helyesebben – nem az egyedüli felfedezője. Az eljárás alapgondolatát már 1904 januárjában kifejtette J. Rheinberg, a „Britisch Journal of Photography” czímű angol folyóiratban. De részt kér a dicsőségből André Chéron is, ki – a mint a „Nature” egyik újabb számában írja – már egy éve foglalkozik a színes fényképezés ezen módjával.
De nem ezen prioritási kérdések miatt térünk most vissza e tárgyra; hiszen ezek a tudomány szempontjából egészen mellékesek s még a legközelebbről érdekelt igazi nagy kutatók sem mindig fektetnek reájuk súlyt. E. F. Neumann, a mult század német physikus iskolájának meglapítója, ki egyetemi előadásaiban és seminariumában tanítványával közölte legújabb búvárlatainak eredményeit is, még azon sem botránkozott meg, hogy egyik-másik tanítványa az ily úton szerzett tapasztalotakat kissé önzően kezelve, később az eredményeket mint saját kutatásait tette közzé.
Azoknak, a kik unszolták, hogy az ily eljárás ellen szólaljon fel, azt szokta válaszolni:”Valami igazság felfedezése oly örömet okoz nekem, hogy ahhoz képest az emberek elismerése nem is jöhet számba.”
A dispersiós színes fényképezés dicsőségében is megosztozhatnak Rheinberg; Lippmann és Chéron egyaránt, annál is inkább, mert úgy látszik mindhárman valódi felfedezők, ugyanis tényleg rájöttek a gondolatra a nélkül, hogy a többiek vizsgálatairól tudomásuk lett volna. Különben is még van mit felfedezniök az eljárás gyakorlati tökéletesítése körül.
Bemutatjuk itt Chéron-nak néhány positívját, melyek, azt hiszszük, elősegítik a módszer lényegének megértését.
Legelső kisérleteinél Chéron igen ritka rácsot használt: üvegtükörnek ezüstözött oldaláról öt-öt milliméternyi távolságokban egy-egy milliméter szélességben levakarta az ezüstöt s így egy-egy milliméter szélességű átlátszó réseket állított elő, melyeket négy milliméternyi átlátszatlan köz választott el. Az ily rácsra vetette a színes tárgy képét; minden egyes résből kiinduló sugarak üveghasábra estek s onnan színük szerint különböző mértékben eltéritve estek a fényképező lemezre.
A kisérleti berendezés vázlatosan az 1. rajzon látható: balról a rács keresztmetszete, középen a lencse, az üveghasáb, jobbról a fényérző lemez: a, b, d, különböző homogén-fénynyel van megvilágítva a fehér fénynyel: ennek megfelelően a, b, d-nek a szinte pontszerű a’, b’, d’ képek felelnek meg, c-nek ellenben a C’ széles színkép.
A 2. rajz rendkívül egyszerű tárgy positivját mutatja a három egymás alatt fekvő vörös, fehér és zöld szalag, véletlenül éppen a magyar nemzetiszinű lobogó. A rajzon a vörös sávot R. a fehéret B, a zöldet V jelöli. Látható, hogy a fehér sugarak képe széles szinkép, majdnem oly széles, mint az egyszerű résképek közti távolság.
A résképek távolsága szabja meg a használandó hasáb törőszögét; ha a törőszög növekszik, a színképek megszélesednek és esetleg egymásra rakódnak és egymást zavarják. Ha a törőszög igen kicsiny, akkor pedig a különböző szinű sugarak nem válnak eléggé szét, a szinanalysis nem tökéletes és a siker ismét elmarad.
A rajzon egészen jól látni, hogy a vörös sugarak a színkép bal szélén a rés egyszerű képét hozzák létre, a zöld sugarak képe pedig a vörösökhöz képest jobb kéz felé el van tolva.
Ugyanígy előállította Chéron egy vörös irisnek képét; ennek a positivja a 2. rajzon látható. (A fehér fénynyel megvilágított lemez ugyancsak a hasábon keresztűl, a rácson a tárgynak színeiben hű képét mutatta. Persze így csak nehány vonalból álló rácsozott képet kapott, de ez csak előkészítő kisérlet volt, melynek alapján azután a tulajdonképpeni felvételhez szükséges berendezést összeállította.
A 3. rajz már egy ily tökéletesebb felvétel positivja: a rács már 1/25 milliméter széles átlátszó és 3/30 millimeter átlátszatlan közökből állott. A positiven mutatkozó függélyes vonalkázás már alig zavarja az összhatást (1) és Chéron leirása szerint a rácson keletkező kép szinei is kielégitők. Különösen a szövetek és virágok szinei igen hűek, míg az általában legnehezebben visszaadható arczszín itt sem nagyon sikerült.
Az eljárás legnagyobb tökéletlensége az, hogy a positivot egészen pontosan ugyanarra a helyre kell visszatenni, mint a hol a negativ volt. Chéron e czélból kamaráját úgy rendezte be, hogy hátsó részét mikrometer-csavarral finoman el lehessen tolni és a helyes beállítást magából a rácson keletkező kép színeiből ítélte meg.
Minél sűrűbb a rács, tehát minél szebb a kép, annál kényesebb ez a beállítás. Ha tehát sikerülne ezt a visszahelyezést valahogy tökéletesiteni vagy elkerülni, ez mindenesetre nagy haladást jelentene a dispersiós színes fényképezésben.
Dr. Zemplén Győző
(1) A rajzon látható vonalkázás aránytalanul ritkább és erősebb, mint az eredeti positiven, mert a positiv vonalkái a reproductiónál használt rács vonalaival interferáltak s bizonyos közökben lebegésszerűen gyengültek és megerősödtek.
