A képviselőház a napokban befejezte az állami költségvetés tárgyalását.
Az igazságügyi és pénzügyi tárcza költségvetése maradt utolsónak. Megnyugvással említhetjük meg, hogy itt is ugyanaz a törekvés észlelhető, mint a mely a többi miniszterek működését oly örvendetesen jellemzi: a törvényhozás és a kormány erős törekvése a közterhek igazságos elosztására, a nép terhein való könnyítésre, az állami jogrend és a nemzeti erő megszilárdítására.
Günther Antal igazságügyminiszter a telekkönyv rendezésével, a biztosítási dolgok szabályozásával, s a már előterjesztett új végrehajtási törvénynyel kiválóan a szegény ember jogos érdekeit kivánja megvédelmezni a tulkapások, a kizsákmányolási kisérletek ellenében.
Wekerle Sándor miniszterelnök, mint pénzügyminiszter pedig az adóujítással egyenesen emléket állít bámulatos pénzügyi képességeinek. Jól tudjuk, hogy az ország szükségletei soha még oly gondosan fölkarolva, kielégítve nem voltak, mint épen a nemzeti kormány alatt. Úgyde ez a nagy gondoskodás tetemes pénzbeli áldozatokat is követel.
Az ujítások mind pénzbe kerülnek s hogy példát említsünk, egyedül a közoktatásügyi kiadások két esztendő alatt évi 30-40 millió koronával növekedtek. Az állami alkalmazottak fizetésének folytonos javítására is már sok milliót áldozott a kormány s a nemzet; két év alatt e czélra legalább tizenöt milliót megszavaztak. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy az összeg mellett valósággal eltörpül az a költég, a melylyel a katonatisztek fizetését javítják most, a kik utóvégre szintén az állam alkalmazottai.
Az állami kiadások ily nagymértékű növekedése közben valóban nagy dicséretére válik a pénzügyminiszter emberséges érzésének és pénzügyi hozzáértésének az új adótörvény, a mely nemhogy emelné a közadókat, ellenkezőleg, a szegényebb néposztály és a birtokos, gazdálkodó közönség adóját leszállítja.
Az uj törvény a földadónak ötszázalékkal való leszállítását tervezi, a mellett be akarja hozni azt a törvényt, hogy a puszta emberi megélhetésre szükséges csekély jövedelem egyáltalában adómentes legyen.
Azt a jövedelmet, a mi ily módon a jövőben adómentes lesz, a pénzügyminiszter a papiroson nyolczszáz koronában szabta mag, a mi a valóságban körülbelül ezer koronának felel meg. A kinek tehát évenként csak ennyi jövedelme van, a jövőben nem fog adót fizetni, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ez a pénz, különösen nagyobb családu embernek, még a megélhetésre se igen elegendő.
Ezek az ujítások évi husz millióval csökkentik az állam adóbevételét.
Ez a hiány azonban megtérül részben az által, hogy a pénzügyminiszter viszont meg akarja valósítani a fokozatos adózást. Ez azt jelenti, hogy a kinek nagyobb jövedelme van, enyhén emelkedő nagyobb kulcs szerint fizessen adót. A kisebb összegeknél, évi két, három, négy ezer korona jövedelemnél ez az aránynövekedés persze alig érezhető, de nagy összegekben számolva már nem kis külünbséget teszen.
Igy a minek a fizetésétől megszabadul a kis jövedelmű polgár, azt a dús, gazdaságban uszó polgártársainknak kell megfizetniök. A magyar állam ez által az ujítás által nagy emberi igazságot érvényesít s az uj adótörvény egyike lesz a nemzeti kormány maradó emlékű cselekedeteinek.
