Huszadik század - történelem jelenidőben

A bécsi tanácskozások

A magyar politikusokat nem nagyon izgatta a Bécsből kiröpített válság hire, mely Wekerle első bécsi utja nyomán kelt. A képviselőházban nagyon hidegen tárgyalták a bécsi hireket és konstatálni lehetett, hogy a bécsiek hasztalan igyekeztek nyomást gyakorolni a magyar közvéleményre, sőt épen az ellenkező hatást érték el.

Wekerle miniszterelnök több izben kijelentette a folyosón, hogy a válsághir alaptalan s a dolog elrendeződik. A mi a képviselőket illeti, egyhangú volt az a nézet, hogy Magyarországot mostmár meg kell védelmezni az osztrákok diktálásának látszatától is. Ha hajlandó is lett volna a magyar kormány engedni a fölemelt tiszti fizetés visszaható erejének kiterjesztésében, – s mely föltevés különben nélkülöz minden alapot – a helyzetet a magyar képviselők szemében a sajtóbeli hadjárattal megnehezítették.

A függetlenségi delegátusok egy kisebb csoportja megadná ugyan a többletet visszaható erővel is, de a nagyobb csoport hallani sem akar róla, kivált nem az osztrák diktátori hanggal szemben.

A következmények azoknak adtak igazat, a kik nem hittek a válsághirekben, s Wekerle miniszterelnök május 21-iki folytatólagos tanácskozása kedvező eredménynyel végződött. Úgy az osztrák kormány, mint a közös miniszterek végre elhatározták magukat, hogy szembe szállnak azokkal, a kikről ma már nyilvánvaló, hogy a tiszti fizetés kérdését csupán hatalmi érdekből és pártpolitikai tekintetből erőszakosan akarják még tovább is elmérgesíteni.

Délelőtt tíz órakor ültek egybe a miniszterek.
A tanácskozáson Wekerle miniszterelnök ismertette a magyar kormány álláspontját és az ennek alapján kifejlődött vita két óra hosszáig tartott. A vita eredménye az volt, hogy a megegyezés minden függő kérdésben megtörtént.

A megegyezés tartalma a következő:
Az 1909. évi költségvetésben a közös miniszterek tavaly kifejezett és eddig elodázott kivánsága értelmében a tiszti fizetés emelése a hadügyminiszter által óhajtott mértékben helyet fog foglalni. Az 1906. évre visszaható erővel október elsejétől fogva szintén fölemelik a tiszti fizetést. A tisztek tehát már erre az évre is fölemelt fizetést kapnak, a mi rájuk nézve azért nagy jelentőségű, mert nyugdijazásuk alkalmával már az 1908. évben is fölemelt fizetéssel szerepelnek és így ennek megfelelően nyugdijuk is emelkedik. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a nyugdij emelkedése teljesen független attól, vajjon októbertől, vagy juniustól, vagy akár májustól fogva számítják-e a fizetés emelését.

A legénységi járulékok emelése szempontjából szintén kedvező eredményre jutott a közös miniszteri értekezlet. Nem emelik ugyan a legénység zsoldját, hanem már az 1909. évi költségvetésben több millió korona összeget fordítanak a legénység élelmezésének javítására. Több mint két millió koronát tesz a költségvetés e tételének emelkedése. Már az idei évre, az októberben bevonuló ujonczok katonai évére is érvénybe lép ez a kedvezmény, a melynek ilyenformán pár hónapra szintén lesz visszaható ereje.

Azt a kérdést, hogy a delegácziók nyáron vagy ősz elején hivassanak-e össze, e közös miniszteri értekezleten még nem intézték el. Ez a kérdés azonban szemben a megállapodásokkal, nem nagyon lényeges. Úgy halljuk, hogy a magyar és az osztrák kormány ebben a kérdésben érintkezni fog egymással, hogy valami megállapodást létrehozzanak.

Természetes, hogy az osztrák pártok viselkedése legfőképen döntő arra, hogy az osztrák kormány milyen álláspontot foglal majd el. A magyar kormány álláspontja egyelőre az, a mi volt, hogy a magyar parlamenti viszonyok a delegáczióknak őszre való összehívását teszik kivánatossá.

Így tehát a közös miniszteri értekezleten mindenről megegyeztek, csak arról nem, hogy mikor üljenek össze a delegácziók. Ebben a dologban a külügyminiszter és a hadügyminiszter kötve vannak azokhoz a nyilatkozatokhoz, a melyeket az osztrák delegáczióban tettek. Abban az esetben, ha a delegácziók összehivását őszre halasztanák, a két miniszter valószinüleg be fogja adni lemondását, de ép oly valószinü az is, hogy a király nem fogja elfogadni lemondásukat. Komoly válság kitörésétől nem kell félni, legföljebb attól lehet tartani, hogy az urakháza feudális csoportja és a keresztény-szocziálisták erősen ki fognak kelni a delegácziók elhalasztása ellen.

A közös miniszteri tanácskozás után

A közös miniszteri tanácskozás megállapodásai vegyes érzelmeket keltettek.
Bécsben a keresztény-szocziálisták ellenakczióra készülnek, lapjuk, a „Reichspost”, nekiront a közös minisztereknek és a „Kossuth-kormánynak”; egy részük pedig értekezletre hívja az osztrák delegáczió tagjait s támadást készül intézni Beck báró osztrák miniszterelnök ellen.

Magyarországon pedig – bár a pártok nagy része és úgy látszik, a közvélemény is megnyugvással fogadja a kérdés elintézését – a függetlenségi pártban még mindig ébren van az a fölfogás, a mely azt tartja, hogy a tiszti fizetés javítása nem egyezik a paktummal s e szerint ellenszolgáltatás, illetve nemzeti vivmányok nélkül nem teljesíthető.

Hogy Bécsben kik idézték elő ezt a helyzetet, azt tudjuk.
Megirtuk ismételten, hogy a keresztény-szocziálisták és az a hatalmi tényező, a ki mögöttük áll vagy a kit mögöttük sejtenek, gáncsot akartak vetni a jelenlegi osztrák kormánynak, a mely oly képen hárította el magáról a csapást, hogy maga helyett a két közös minisztert, Aehrenthal bárót és Schönaich urat, exponálta. Ezek beugrottak a cselszövésnek és ígéretet tettek a delegáczió tanácskozásának terminusára és a tiszti fizetés beállítására vonatkozólag, a mit csak részben válthatnak be.

Érdemben megtörténik az, a mi a közös miniszterek álláspontjának megfelel, nevezetesen a katonatisztek jövőre – és ez évnek is utolsó három hónapjára – jobb javadalmazásban részesülnek. De a vállalt terminus eltolódik juniusról őszre; e részben tehát – és a visszamenő fizetés idejére nézve is – a közös miniszterek dezavuálva vannak. Ez okon Aehrenthal külügyminiszter és Schönaich közös hadügyminiszter május 22-én kihallgatáson jelentkeztek Ő Felségénél és beadták lemondásukat.

Az eltérés azonban tett igéretszerű kijelentésüktől, a létrejött megállapodás szerint, nem olyan jelentékeny, hogy e miatt a két közös miniszternek meg kellene válnia állásától. Ez általában a politikai fölfogás, azokban a körökben, a hol nem szeszélyek és cselszövések szerint irányitják a két ország sorsát. Ezekben a körökben az a hír van elterjedve, hogy Ő Felsége a két közös miniszter lemondását elfogadni nem fogja.

Egyébként egy magyar félhivatalos hiradó jelenti Bécsből, hogy a két közös miniszter lemondásának ügyéről eddig illetékes helyen nincs tudomás.

A bécsi intrikus szenvedelem el nem ül s alapjában kudarczot vallván, annál nagyobb hévvel veti magát a létrejött megállapodásra, a melyet meghiusítani és szétmarczangolni szeretne. Segítségül veszik azt az általános riadalmat, a melyet odaát a magyar pártok tervbe vett új egyesülése támasztott minden igazi osztrák kebelben s mindenképp tüzelnek Magyarország és a koaliczió, nevezetesen a negyvennyolczas párt, továbbá az osztrák kormány és a közös miniszterek ellen, mint a kik ezzel a gyűlöletes magyar koaliczióval és kormányával, ennek álláspontját honorálva és még – mint a keresztény-szocziálisták lapja irja – szószegés árán is megegyezésre tudnak jutni.

„Nagyban való szószegés történt – írja a Reichspost – s azt hiszik, hogy az osztrák delegáczió elfogad olyan föltételeket, a melyek a Kossuth-kormány győzelmét jelentik az egész vonalon… A Wekerle-kormány erőpróbája ez az osztrák keresztény-szocziálistákkal szemben. Ez nem nézeteltérés többé, ez provokácziója a keresztény–szocziálista pártnak, a melyik van olyan legény, hogy megadja rá a feleletet. A mit a közös minisztertanácskozásban összekotyvasztottak, azt elfogadni nem lehet.”

Más okokból, hasonló gyülölködéssel ír a „ N. Fr. Presse.” Ez is nekiront a koalicziós kormánynak, a melynek kicsinyeskedést és szűkkeblüséget vet a szemére; de támadja a keresztényszocziálistákat is, mert ezek megnehezítették hatalmaskodásukkal a méltányos egyézség létrejöttét.

Ennyit a bécsi és az osztrák állapotok megvilágítására.