Mindennek a férfiak az okai…

Egy toprongyos kislány mondta. A fiatal filozófus mindössze tizenötéves. A kurtaszoknyát talán tegnap vetette le, s ma már sulyos igazságokat vág oda szerelemről, férfiakról… Sulyosbítja az esetet, hogy a rendőrségen mondta.

Mert a mi bölcsünk tolvaj. Nem a nagyszabásu, müvelt fajtából való. Csak egész közönséges cselédtolvaj, amilyenek százával teremnek a rendőri krónikákban. Még a neve sem sejtet semmi különöset.

Mert Orlik Anna bölcsője szűk, dohos viczeházmesteri lakásban ringott, ha ugyan ringott. A bölcső ma már fényűzési czikk, s viczeházmestereknél ugy nő fel a gyerek, ahogy már felnő.

Viczeházmesterék is ugy élnek, ahogy élnek. Hol páros, hol páratlan napokon nincs kenyér, ellenben egyszer az asszony, máskor a férfi részeg, néha pedig a változatosság kedvéért mind a kettő.

Ebben a vigasztalan, bölcsesség nélkül való helyzetben nőtt fel Anna. Erkölcsöt, kedélyt, szívet és melegséget az utczán szedett fel, amelynek zsibvásárjában szabadon burjánzik a bűn, s ott leselkedik a romlás a gázlámpák gyér fénye mellett.

Eleinte vizet árult a Városligetben. - Tessék friss vizet! – kiáltotta csengő hangon, s közbe ide-oda kacsingatott. Sok mesekönyvet olvasott, vajjon hol tűnik fel a szerelmes királyfi, aki struccztollas kalapot és sevró czipellőt rendel szíve választottjának, a gummiradler gyönyörűségeiről nem is szólva.

Nem jött. A szerelmes királyfik csak a mesekönyvekben szélhámoskodnak. Ne kaczagjanak! Uri annak is az ábrázatja, s ha a czilinderét kivasalja, s friss gallért tesz fel, még nagyságos urnak is megjárja.

De lássunk a meséhez, mely azonban megtörtént. Jó lesz tehát más is. Teszem fel egy – díjnok.

Orlik Anna varrogatott is. Ezen a réven a városligeti kislány valahogy felöltözködött s bekerült egy uri házba. Ujlaky Péter máv. felügyelőnél adta a szépet.

Ott varrogatott, s a szorgalmas öltögetés mellett ki-kitárta szíve buját…

- Nem tudok én innen jó szívvel elmenni – mondta. Itt minden olyan szép, olyan uri, s valami sajátságos fájás hasad a szívembe, ha hazamegyek. Piszkos, sötét minden, káromkodás ott minden szó… ha már nem születtem uri életre, hát legalább ott legyek mellette. Nagysága, fogadjon meg cselédnek. Hűséges, hálás leszek.

A nagysága megfogadta. Annuska boldog volt. Csak a gavallérnak nem tetszett a dolog.
- Hm! Varrólánynak készültél és most cselédnek mentél. Tudod te azt, hogy én hivatalnok vagyok. Az utczán sem mutatkozom cseléddel.

És Annus gondolkodóba esett. Jó, nem lesz cseléd. De előbb csakugyan ki kell öltözködnie. - Nini, mi fénylik ott? A nagysága aranyláncza volt. Szép, csillogó szemek egymásra fűzve. Nézte, nézte… s kész volt a tervével.

Másnap reggel ijedt arczczal állított be a nagyságához. - Jaj, nyitva maradt az előszoba ajtaja éjjel. Akárki bejöhetett. Tessék utána nézni, nem loptak-e el valamit? Utána néztek. Csakugyan az aranyláncz hiányzott. Este szépen levette Annus, s eltette magának.

Nagyon rosszul tette. A rendőrség nem olvas mesekönyveket, s nem hisz a mesékben. Annusra fogta a lopást, le is tartóztatták, de Anna keményen tagadott. Szívdobogva, sápadt arczczal, de tagadott.
És a rendőrség elbocsátotta.

- Az ügyetlen rendőrség… kifogtam rajta – ujjongott Annus. Dehogy gondolta volna, hogy ez csak cselvetés. Mert ha tényleg Annus lopta el a lánczot, akkor a kislány most már nagyon bátor lesz és akárki meglássa, nyomban kereskedni fog a lánczczal.

Ugy is történt. Minden lépésére vigyáztak és mikor Annus a zálogházba ment a lánczczal, egyszerre csak azon vette magát észre, hogy valaki nagyon barátságosan köszönt.
- Jó napot! Hát ugy-e mégis megvan a láncz.
Detektív volt. Nemsokára megint ott volt Anna a rendőrségen. Nagyon szomoru volt.
- Miért lopott? Minek volt magának az a láncz? – kérdezték tőle.
- Mit tudom én! Mindennek a férfiak az okai.

A mai világban azok csak bajt csinálnak egy hóbortos kislánynak. Annus most már letett „a szerelmes királyfikról”.  A mai világban azok csak bajt csinálnak egy hóbortos kislánynak.