Emlékezés Apámról - Irta Beniczkyné Bajza Lenke

Most, midőn atyám, Bajza József műveit a Franklin-Társulat legközelebbi harmadik kiadásban bocsátja a nyilvánosság elé, alkalomszerűnek tartom e lapok szerkesztőjének szíves felszólítására írni néhány sort az ő családi életéről, mintegy kiegészítésül a dr. Badics Ferencz által kitűnően megírt életrajznak, mely a hat kötetre terjedő munka bevezetéséül szolgál.

De menynyire más volt családi körében! Mintegy megpihent közöttünk az élet küzdelmei, az irodalmi harczok fáradtságai után. Kifejezésteljes szeme, melynek pillantása komoly, szigorú volt idegenekkel szemben, meleg szeretettel pihent rajtunk, gyermekein és nején, ki méltó társa volt az élet göröngyös útjain.

Ha ti nem volnátok,- írja egyik levelében anyámnak, a Mátrában bujdosásának ideje alatt,-úgy nem kívánnék élni. És valóban arcza csak akkor derűlt fel, ha velünk volt a megpróbáltatások kínos idejének napjai alatt, s akkor talán el is felejtette hazája miatt érzett keservét, mi pedig már abban az időben megtámadta élte gyökerét.

A forradalmat megelőző időre nem is emlékszem, csak arra , hogy nagyon jó, elnéző és szeretetteljes volt irántunk. Olykor komoly arczczal lépett be hozzánk, de szeme azonnal földerült, a mint megpillantott bennünket, gyermekeit.

Kikérdezett tanulmányainkról, mulatságainkról, s midőn megtudta, hogy mindketten, én és fivérem, nagyban űzzük az irodalom minden faját, nevetett. Azt nem jó szemmel nézte, hogy abban a korban, mikor a helyesírásról még fogalmunk sem volt, fivéremmel együtt már drámaregény írásához próbáltunk fogni, de serkentett arra, hogy igyekezzünk tökéletesen elsajátítani a nyelvünket, s mindenek előtt tanuljunk meg helyesen írni. Mindezt azonban a legnagyobb gyengédséggel, szeretettel közölte velünk. Egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha szigorú szavakkal vagy korholással intett volna.

Talán átengedte ezt anyánknak, kit rajongó szerelemmel szeretett, s ki többet lehetett velünk, és szigorúbb is volt irántunk. Sokszor hallottuk tőle ezt a mondást: "Ha munka nem volna, nem volna érdemes élni. Mily boldogtalanok a henyék!" És ez megmaradt emlékünkben, mint a mily mélyen hatott ránk minden szava, mert bámuló szeretettel csüngtünk rajta, s föld legokosabb emberének tartottuk.