Budapest, 1902. február 8.

Az oly nagyon áhitott esemény bekövetkezett.
A magyar-osztrák pénzterület hivatalos diszkontrátája e hét közepe óta 3 1/2 %, a milyen alacsony a jegybanknak 85 éves fennállása alatt még egyszer sem volt. Három kérdés tolul föl az eseménynyel szemben; mi tette lehetővé és mi szükségessé ez intézkedést és mily hatása lesz pénzviszonyaink további alakulására? Látni fogjuk ha e kérdésekre lelkiismeretesen megkeressük a megfelelő választ, hogy mily különböző szempontoknak kellett érvényesülniök az esemény előidézésében s ebből megérthetjük talán azt a nagy kontraverziót is, mely a ráta leszállitásának megitélésében ezuttal oly nagy erővel kifejeződött.  [...]

Utóvégre is, mi itt a fődolog?
Olcsó hitelt adni nekik. Ha azt akarjuk, akkor első sorban is akadályozzuk meg a falusi kis intézeteknek szaporodását. Ha hozzáférhetővé teszszük kisgazdáinknak a nagyobb vidéki intézeteket, akkor előbbieknek létjogosultságuk nincs, mert ezen kis intézetek szedik a magas kamatokat, melyek mellett a kisbirtokosok teljesen tönkremennek. A vidéki számbavehető intézetek tudnak a kisgazdák erejének megfelelő olcsó hitelt nyujtani, ha azt a kölcsönkérő direct veszi igénybe. 

A kölcsönközvetitők kezei közül kell tehát kiszabaditanunk a kisbirtokosokat.
Ezek emésztik fel a kölcsön nagy részét és ezek szipolyozzák a szegény parasztot. Ott vannak a gazdasági egyletek. Tessék ezeknek kötelességükké tenni, hogy dijtalanul közvetitsék a kisbirtokosok kölcsöneit és tessék ezeknek gondoskodniok arról, hogy minél kevesebb költséggel vezethessék át a be- és kitáblázás és ha ezt igy nem lehet keresztülvinni, akkor kapna kisbirtokos olcsó hitelt és nem kellene sem állami kölcsön, sem központi bank, sem pedig országos szövetkezet.