A közlekedési eszközök a szokottnál is nagyobb szerepet játszottak az orosz-japán háboruban, nemcsak azért, mert a legveszélyesebb vállalkozásoknak álltak szolgálatában, hanem azért is, mert az oroszok hadi ereje messze lévén a küzdelem szinhelyétől, gondoskodniok kellett róla, hogy vizen és szárazon lehetőleg rövid idő alatt szállíthassák a csapatokat és a hadi szükségleteket a háboru szinhelyére.
Ujabb és ujabb emberszállítmányokkal kellett pótolni az elesettek sorait. Hajón és vasuton, embertelen nélkülözések között ezerszámra küldötték az áldozatokat, a kik azonban nem tudták megfordítani az oroszok hadi szerencséjét.
Az első nehány győzelem után, melyet a japánok a mandzsuriai orosz hadtestek felett kivívtak, már jóval könnyebb feladat várt rájuk. Az oroszoknak az elszenvedett vereség után a veszteségek pótlására emberanyagra volt szükségük, a melynek természetesen hazulról kellett érkeznie hajón és vasuton.
A japánok még a szabad oczeánon is rá tudtak találni az érkező orosz hajóhadra, hogyne görditettek volna hát akadályokat a szárazon való utazás elé! Hiszen a vonat útját titkolni nem lehet, az el nem térhet a lerakott sinpártól és bizonyos, hogy vagy a kijelölt úton ér rendeltetési helyére vagy sehogyan.
Ha az ellenség elpusztítja a vágányokat, akkor a legerősebb mozdony is tehetetlenné válik, a vonat megáll és a szállítmányt nem védi többé a vonat sebes előrehaladása, csupán a legénység fegyveres ereje.
Hiába, azok az aczélpántok, melyek symbolumai az emberiség összetartásának, csak arra valók, hogy a békés kultúra fejlődését mozdítsák elő. A háboru öldöklő csapatainak titkos utakon kell járniok, vagy ha a vasútat akarják használni, akkor ezerszeres gonddal kell örködiök a sínpárok épsége felett.
Fegyveres csapatok szállják meg a vasút vonalat és éjt nappallá téve őrzik a vágányokat és pályatestet. A furfang és leleményesség minden képzelhető megnyilatkozására egy válaszuk van: a golyó. Idegen emberfia meg nem közelítheti az ily vonalat, hacsak nem akar a biztos halálba rohanni.
De még ily erős őrizet mellett is kétséges a közeledő vonat épsége. A vasút mentén levő erdők, hegyek mind halálos veszedelmet hozhatnak rá. Az elrejtőzött ellenség golyója gyorsabban repül a leggyorsabb mozdonynál és egy jól czélzott ágyulöveg nemcsak megállítja a száguldó vonatot, hanem, ha a kazánt éri, levegőbe röpíti a mozdonyt.
E veszély csökkentésére készültek a pánczélos vonatok, melyeknél vastag aczél lapok fedik a vonat mozdonyát és kocsijait. A puskatűz ellen ezek tényleg meg is védik az utazó katonákat, de az ágyugolyónak nem képesek ellentállani. Olyan vastag pánczélt, a mely az ágyúk tüzelését is kiállaná, nagy sulya miatt nem lehet alkalmazni.
Igy hát legjobb megoldás mégis csak az marad, hogy veszély esetén a szállításokkal lehetőleg kerülni kell a vasutvonalat. Országutakon, ha ott sem elég biztos, járatlan utakon kell haladni, hogy az ellenség tűzvonalán kivül látatlanul czélhoz érhessenek emberek, szállítmányok egyaránt.
Ezt azonban könnyebb megkivánni, mint végrehajtani. Ló, igás barom nem elég erős arra, hogy olyan nagy terheket elbirjon, a milyeneknek szállítására háborúban rendszerint szükség van. A géphez kellett tehát fordulni és legalkalmasabbnak a lokomobilt találták.
Nagyon jól ismerjük ezt a gépet, széltében használják nálunk is, de épenséggel nem háborus czélokra. A legbékésebb foglalkozásnak, a föld megmunkálásának, a gabona kicséplésének szegődött nálunk szolgálatába.
Csakhogy a mint a békés polgár gúnyát cserél és beáll katonának, mikor háboruba szólítgatják: a lokomobil is otthagyja a kenyéradás békés munkáját és beáll eleségszállítónak, ha kell, de eleségrablónak is, ha úgy fordul a koczka. Hogy a lovak munkájához képest mily nagy vonóerőt képes kifejteni e gép, találóan mutatja két képünk.
