Pénzintézeteink és a betegség és baleset esetére való biztosítás

Az épen most megjelent 1907. évi XIX. törvényczikk, mely az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztosításáról szól, a mi pénzintézeteinket, valamint a nagyobb kereskedelmi vállalatainkat, de azok alkalmazottait is sokkal közelebbről érinti, mint azt első tekintetre, az érdekeltek észrevenni látszanak.

Az eddigi gyakorlat ugyanis abban állott, hogy nagyobb pénzintézeteink, valamint a nagyobb egyéb kereskedelmi vállalataink az 1891. évi XIV. törvényczikk (az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről) 6. §-a értelmében kezességet vállaltak arra nézve, hogy alkalmazottjaiknak betegség esetében husz héten át megfizetik járandóságukat, amiért is a betegsegélyező pénztárba való belépés alól fel voltak mentve.

Az uj 1907. évi XIX. törvényczikk az 1891. évi XIV. törvényczikket teljesen érvényen kívül helyezi és kimondja, hogy minden alkalmazott, ki akár állandóan, akár ideiglenesen, kisegítőképen vagy átmenetileg oly fizetéssel vagy bérrel van alkalmazva, mely évenkint 2400 koronánál, illetve naponkint 8 koronánál nem több, a betegség esetére való biztosítási kötelezettség alá esik ( 1. §. ) és a munkábalépéstől számított nyolcz nap a kerületi munkásbiztosító pénztárnál bejelentendő ( 12.§.).

A betegsegélyező pénztárba fizetendő járulékok felerészben a munkaadót, felerészben az alkalmazottat terhelik (41.§.).

Ezek az uj intézkedések alaposan felforgatják az eddigi szokást, amely mellett az alkalmazott minden körülmények között jobban jár, mint most járni fog. Mert vajmi könnyen beállhat, különösen ott, ahol az alkalmazottaknak jövője nyugdíjszabályzattal nincs biztosítva, az az eset, hogy a vállalat nem akar majd császáriabb lenni mint a császár és szorosan ragaszkodva az uj törvény intézkedéseihez, egyebet, mint amit a törvény előír, nem akar nyujtani, akkor bizony az alkalmazott a 29 hét lejártával sokkal szerencsétlenebb helyzetben lesz, mint most.

Egy másik kellemetlenség éri a hivatalnokot, tisztviselőt azáltal is, hogy a legalsóbb rendű munkással egy kategoriába fog soroztatni, neki épen ugy be kell lépnie a munkásbetegsegélyező pénztárba, mint amaz és ott épen olyan elbánásra tarthat igényt, mint akármilyen más rendü és rangu munkás.

Eszünk ágában sincs ezáltal a munkásosztály bármelyik ágát csak a legkisebb mérvben lekicsinyelni, sőt ellenkezőleg, mi nagy részvéttel viseltetünk sorsuk és jövőjük tekintetében, de azért azt nem fogja senki tőlünk rossz néven venni, ha kijelentjük, hogy csak egy példát felemlítsünk, egy levelező, könyvvezető stb. például mégis csak más bánás és szempont alá kell hogy essék, mint az egyszerű napszámos stb.

Pedig épen ez a körülmény nagy ellentétekre és összekoczczanásokra fog vezetni, már csak azért is, mert a betegsegélyező pénztáraknál a hatalom a munkások kezében lesz, kik nem akarják majd türni, abból a fillérből, melyhez ők is hozzájárulnak, tag és tag között különbség tétessék. És az ő szempontjukból igazuk is van.

Hogy ez az ellentét ne vezessen nagyobb ellentétekre és kellemetlenségekre, ezen már jó eleve segíteni kell. De mikép?

A már fennálló és különösen hivatalnokok által igánybe vett magánbetegsegélyzőpénztárak ugy látszik kellemetlen helyzetbe fognak jönni, mert amennyiben a törvény életbeléptét megelőzőleg, egy év óta nem állanak fenn és legutolsó évi tagsági létszámuk a nyolczszázat meg nem haladta, a törvény életbeléptével feloszlattanak ( 196.§.). Innen tehát már nem várható nagy segítség.

Kivételt csak a „Ferencz József” kereskedelmi kórház budapesti kereskedelmi betegápoló egylet betegsegélyző pénztára képez, mert erre nézve a törvény (198. §) amugy is kivételes helyzetet teremtett.
A 138. § szerint az a vállalkozó, akinek egy vagy több vállalata van, melyben vagy melyekben együttvéve legalább 300 biztosításra kötelezett alkalmazottat foglalkoztat, jogosítva van vállalati betegsegélyező pénztárt alakítani. Háromszáz alkalmazott könnyen kerül egy nagyobb vállalatnál össze, de biztosításra kötelezett alkalmazott már nehezebben, hacsak a vállalatok leányintézetei és alapításai vagy a rokon vállalatok egy-egy helyen nem állhatnának össze egy közös betegsegélyezőpénztár megalakításához. Ezt kell czélba venni és azért sikra szállani.