A kolozsvári színház-avatás

Azt mondják a magyarokról, hogy ünnepelni, azt tud szépen. A kolozsváriak pedig még a magyarok közt is különös szépen tudnak, mert Budapesten kívül semmi más magyar város nem tud egy-egy ünnepre oly szép közönséget összegyűjteni.

Ott van az erdélyi arisztokráczia, a mely ilyenkor mind összegyűl egykori kincses fővárosában, magával hozva nagy történeti neveinek s dicső hagyományainak minden díszét, ott van a sok különféle tudományos és társadalmi intézmény, a mely a szellemi élet kiválóságainak egész sorával díszíti az ünnepeket s a mívelt, előkelő városi polgárság, a mely elől jár minden nemzeti ügyért való lelkesedésben. Az erdélyiek kedves lokál-patriotizmusa pedig erős sarkallója az ünnepi kedvnek.

Ilyen volt az ünnep is, melylyel a régi színházaktól bucsuztak s az újat átadták rendeltetésének. A kolozsváriak díszt, a mindenfelől odasereglett vendégek pedig országos jelentőséget adtak ez ünnepnek. Az országgyűlés, a kormány, az irodalmi és művészeti társulatok részvétele megbecsülése volt Kolozsvárnak s a magyar színészet kulturális fontosságnak.

Az elmondott beszédek java része ezt igyekezett visszatükröztetni, az ünnepi darabok és előadások magas színvonala pedig bíztató távlatot nyujtott az új színházban megkezdődő művészi munkára.

Az ünnep szép volt, legyen szép a munka is, a melyet a színház és közönség vállvetve végez. A színművészet gyökere a közönségben van, a kettőnek méltónak kell lennie egymáshoz, hogy a magyar mívelődés szempontjából oly fontos czél elérhető legyen.

A kolozsvári közönség mindenkor híres volt a színház iránti hálás érdeklődéséről s ha a színészek buzgalommal, lelkesedéssel, művészi törekvéssel viszonyozzák ezt, akkor a kolozsvári új színház nemzeti életünk jelentékeny gazdagodását jelenti.