|
Kivesző indiántípusok
Montana állam fensikjain, egy indiánus kunyhóban – irja egy az indiánus dolgaival sokat foglalkozó amerikai iró – hárman ültünk együtt: a kormánynak egy tisztviselője, egy miveltebb indiánus és én. Az apache-indiánusok haladásáról beszéltem nekik s a tisztviselő odafordult indiánus barátunkhoz, hogy miért nem dolgozik az ő törzse is úgy, mint az apachook? Az indiánus erre odamutatott a kunyhó falaira, melyek csupa bivalybőrrel voltak fedve. Ezek a falak megadják a feleletet. A míg a bivalyok megvoltak, nekünk nem kellett dolgoznunk. Csak a négerek és néhány fehér ember végzett mezei munkát.
Mi magasabbrendű nép voltunk és csak megvetést éreztünk a dolgozók iránt. Gondolják meg, hogy én, pedig aránylag fiatal ember vagyok , még ismertem azokat az időket, a mikor ha élelemre volt szükség, csak lelovagoltunk a sikságra, lőttünk egy bivalyt vagy más vadat, aztán eljöttek az asszonyok, hogy a zsákmányt hazavigyék a sátrakba.
Hogy lehetett volna egy emberélet negyedrészénél alig hosszabb idő alatt teljesen megváltoztatni életünket, elfelejteni a régi szabadság idejét? Miben válik javunkra az önök czivilizácziója? Mielőtt ezt ránkerőszakolták, megvolt szivünk minden kivbánsága. Könnyű, egyszerű, gondtalan élet s a minden jóval igérkező túlvilági élet biztos hite a derék és vitéz ember számára.
Mit kaptunk ezért az önök czivilizácziójától? Megraboltak földünktől , erőnktől, méltóságunktól, megelégedésünktől, hitünktől. S adtak helyette vágyakat, erkölcsi romlást, nyomorúságot, elégedetlenséget. Elrabolták apáink örökségét s csak morzsákat adtak érte.
Azt mondták, a földnek nem tudnák úgy hasznát venni, mint a fehér emberek, - hát elvették tőlünk a maguk számára, hátha én elmennék ahhoz az emberhez, a ki csak három százalékra kamatoztatja pénzét s elvenném tőle, mert én tíz százaléknyi hasznot fogok belőle szerezni?
Keserű vád hangzik e szavakból, de nem igazság nélküli. Való igaz, hogy a fejlődés törvénye hozta magával az indiánusok pusztulását , a gyermeki állapotban levő, évezredekkel hátramaradt fajnak el kell pusztulnia, hogy a czivilizáltabbnak engedjen helyet, mégis az amerikaiak közt a komolyabban gondolkozók maguk is belátják, hogy a fehérek bizony nagy részben felelősek rézbőrű embertársaik gyors elenyészésért, hogy nem tették meg azt, a mi megmentésükre még megtehető volt.
Ez különben nem az amerikaiak specziális bűne, hanem megvan mindenütt, a hol a mi magasabb rendű czivilizácziónk az alacsonyabb rendű, félvad népekével érintkezik s összeütközésbe jut. Az a régi romantikus indiánus-élet, melynek képei Cooper regényei révén ifjuságunkban oly kedvesek voltak, ma már legfeljebb csak igen öreg emberek emlékezetében él.
Az indiánus tanyák eltüntek, lakóik beletörődtek a kényszerűségbe s a kormány által számukra kijelölt földet mivelik úgy, a hogy, kerítéseket húznak dombjaik és völgyeik körül: a hol apáik vad bivalyokra vadásztak, az utódok most öntöző csatornákat ásnak. Egyik-másik ily indiánustelepen jelentékeny haladás nyomait lehet látni, a rézbőrűek már megtanulták a földmívelést , másutt mind jobban elzüllenek és elnyomorodnak.
Ebben pedig jó része van annak is , hogy a bivaly-csordák elpusztulása után a kormány eltartott egyes törzseket munka nélkül s ez megrontotta erkölcseiket. Egy látogatás egy átlagos indiánus „rezerváczió”-ban a lehető legelszomorítóbb dolog, azok, a kiknek hivatásuk volna az indiánusokkal törődni, nem látnak bennünk mást, mint hazug, rosszindulatu naplopókat, a kikkel örökké csak baj van.
A kormánynak igen nagy nehézségbe kerül alkalmas tisztviselőket találni az indiánusokkal való foglalkozásra ; olyan ember, a kit a rokonszenv s az indiánusok gondolkodásának s szokásainak ismerete vezet ily állásokba, nagyon kevés akad. Sok igaz van aztán azokban a panaszokban, melyeket az indiánusok hangoztatnak a közigazgatás lelkiismeretlensége és romlottsága ellen.
Az indiánus fiuk közül sokat sokat járatnak iskolába, de ennek sincs sok foganatja. Itt látni legjobban, hogy a tanultság még nem czivilizáczió: kitanítani lehet az indiánust egy nemzedék alatt, czivilizálni nem. A mint iskolai ruháját levetett, olyan lesz, mint többi fajrokona, meg se lehet tőle külömböztetni.
Hogy elkerülje rokonainak roszalását és gúnyját, maga is olyan életet él, mint a törzse. Ha az iskolából hazajőve azt találja, hogy rokonsága a puszta földön hál, a kezével eszik, - mit tehet egyebet, mint hogy követik példájukat. S a jövő? Az említett amerikai irót megkérdezte egy tanult indiánus: hogy képzeli az indiánus-kérdés megoldását. - Az ön törzse - felelt az iró – egyike a legkedvezőbb körülmények közt élőknek az északnyugati fensikokon. Jobb földjeik vannak, a népük jobban halad, több benne az erély, a hajlam a vagyonszerzésre s a tanulásra. Mégis évenkint három százalékkal fogy a számuk. Vegye elő a czeruzáját és számitsa ki a megoldást. Néhány percz mulva az indiánus szomorú, meglepett tekintettel néz föl.
- Ha megérem, hogy öreg ember leszek, nem lesz senki élő a népemből. |