Szatmármegyei varrottasok

Első nagy országos kiállításunknak, az 1885-ikinek egyik nevezetessége a háziipari pavillon volt. Közönségünk akkor látta először nagyobb tömegben, rendszeres csoportosításban földművelő népünk szőtteseit, hímzéseit. Álmélkodva nézte azok bámulatos változatosságát, színeik elevenségét és ízléses harmoniáját, a kapáláshoz szokott kezek finom öltéseit, müvészi kivitelú rajzait.

Divatba jött a kalotaszegi varrottas. Hivalkodtunk vele és méltán, mert a magyar háziiparnak a világon nincs mása. A franczia és az angol nyelvben nincs is rá megfelelő kifejezés. A mit a németek „Hausindustrie”-nak neveznek, az gyári munka, sok ezer családnak tömeges készitménye előirt minták szerint, az egyéni izlés, az eredeti invenció kizárásával.

Népünk a Kelet ivadéka: változatlanúl őrizte meg ősi hagyományait, használ olyan motívumokat, melyek évezredesek lehetnek, hiszen hasonlókat látunk pl. a kaukázusi avaroknál, a kik több mint ezer éve szakadtak el őseinktől, sőt egyes rajzok az assyriai és babyloni ruhákra emlékeztetnek, melyeket állítólag ugyancsak turáni faj használt egykor.

Egy tekintetben meg nyugati jelleget öltött a magyar háziipar. Míg a szerbek, románok, törökök csak saját használatukra készitik az ilyen remekeket, mi már iparilag igyekszünk értékesíteni azt a szeretetteljes müvészi gondot, a melylyel a falusi gazdasszony olykor évekig dolgozik a maga ünnepi viganóján. Két nagy feladatot is akartunk megoldani a háziipar fejlesztésével: nemzeti műipart reméltünk teremteni, és rendes téli keresetet akartunk biztosítani falvaink népének.

De a lelkesedés hamar lelohadt. Dicsőítettük a kalotaszegi varrottast, de nem soká vásároltuk. A kereskedelmi múzeum egyre buzdította a népet, igyekezett annak ízlését nemesbíteni, alkalmazni a nagyközönségéhez. De az utóbbi években legjobb igyekezet mellett se tudott többet elárúsítani 40-50 000 forint értékű készletnél. Míg a magyar közönség kezdte megúnni a háziipart, annál jobban felkarolták a külföldiek.

Gyarmathy Zsigáné a kalotaszegi varrottast eljuttatta még Amerikába is, Izabella főherczegasszony lelkes fáradozása a nyitramegyei tót himzéseket bevitte a bécsi Burgba. Londonban előkelő hölgyek bazárokat rendeztek, melyeken az angol arisztokráczia élénken érdeklődött a székely szőttesek, az oláh katrinczák, a torontáli szőnyegek és a horvát himzések iránt. Tetszett a magyar háziipari készitmény eredetisége, színgazdagsága, művészi kivitele.

A baj rendszerint inkább az volt, hogy a termelés nem tartott lépést a kereslettel. Amerikai kereskedők, kik egy-egy sikerűlt mintából ezrével akartak rendelni, elkedvetlenedtek, mert a téli készlet csekély volt, nyáron meg hasztalan volt minden sürgetés. Az intéző körökben sokáig tanácskoztak azon, miképen lehetne a termelést úgy fejleszteni, hogy a külföldi kereslettel lépést haladva, fokozatos sikereket arasson, melyek a népet is jobban buzdithatnák. A tanácskozások eredményeiről nem sokat jelentett a krónika. De az ország egyik vidékeiről mégis kedvező hirek érkeztek.

Szatmármegyei Dobrács-Apáti községben egy buzgó nő, Mikolics Szeréna kisasszony a háziipar fejlesztésének ügyét rendkívüli odaadással és nagy gyakorlati érzékkel, s egyszersmind sikeresen karolta föl. Ez a fiatal hölgy, egy előkelő biharmegyei család sarja, már gyermekkorában feltűnést keltett a kézimunkában való ritka ügyességével, művészi képességével.

Sok elismerésben részesült ezért, de nemes ambicziójának ez nem volt elég. Tehetségét a nép érdekében akarta értékesíteni. Maga köré gyűjtötte a falu leányait és buzgó kitartással tanította őket arra, hogy a házi használatra való tárgyakat az ősi hagyományok szerint, de művészi izléssek készitsék. Két évvel ezelőtt kezdte meg ezt a munkáját, valóságos kis gyárat rendezett be, hol 20-25 leány állandóan dolgozik.

És a lelkes úrnő naphoszszat ott jár-kél a leányok közt, türelemmel, lelkesedéssel és kiváló szakértelemmel oktatja őket. Azonfelűl a szomszéd hat községnek majdnem valamennyi fehérnépe hetenként jelentkezik Mikolics úrnő házában, hol útbaigazitást, oktatást nyer és otthon aztán elkészíti a himzést, a minek az ára elég arra, hogy egy-egy magyar házból a nyomor eltűnjék.

Alig egy évi munkásság után Mikolics Szeréna kisasszony a nyilvánosság elé lépett növendékeinek készítményeivel. Szatmárott, Nagykárolyban kiállításokat rendezett, melyek szép sikert arattak. Tavaly pedig Budapesten is bemutatta azokat a készitményeket, a kereskedelmi múzeum karácsonyi háziipari-bazárjában. És a szépen hímzett függönyök, teritők, nyári takarók, domborművű mintázású beszövéssel, a szép abroszok, kendők, stb. itt is általános tetszést arattak, országos hirnevet szereztek a fiatal mesternőnek.

Sok érdeme van a siker elérésében gróf Károlyi Istvánné úrnőnek is, ki mint védnöknő a vállalat élére állott, hathatós erélylyel támogatta azt s a dobrács-apáti készítményeknek a legelőkelőbb körökben nevet biztosított.