Vasiparunk fejlődési iránya és jövedelmezősége

– A vaskartel és a Rimamurányi – 

A vasipar egyike azoknak a kevés iparágaknak, amelyek hazánkban a trösztszerű fejlődés utján haladnak. Ennek folytán még akkor is érdekkel birna a fejlődés eddigi irányzatának a vizsgálata, ha a vasipar nem volna egyik legszámottevőbb iparágunk. 

A tröszt eme fejlett strukturája ugy vált lehetségessé hogy a Rimamurány-salgótarjáni vasmű rt. egymásután megszerezte a Hernádvölgyi magyar vasipar rt. az Unió vas-és bádoggyár rt. és a Kaláni bánya-és kohó rt. részvényeit.

E vállalatok beolvasztásával a vaskartel megszilárdulásának mi sem állt többé utjában.
A vasgyártmányok árait fokozatosan emelhették; ám ennek az előnyét, a Rimamurányi csak igen korlátolt mértékben élvezhette, mert az átvett vállalatok mind passzív üzleti eredménynyel dolgoztak és mivel ennek az oka alig korrigálható természeti viszonyokban vagy hibás teknikai berendezésekben rejlik, nagyon is indokolt ama kiváló szakférfiak véleménye, akik szerint a Rimamurányi rentabilitása a fuziók nélkül sokkal szilárdabb alapon nyugodott volna. 

A legnagyobb hibát a vállalat minden esetre akkor követte el, mikor a folytonos veszteséggel dolgozó Kalán vasmű részvényeit megszerezte. Ez a folyó év április havában történt, amikor a válságot megoldották. A Rimamurányi, amely a részvények megvételére nézve már régebben folytatott tárgyalásokat a bécsi Depositeubankkal, a várt nagy gazdasági fellendülés reményében jó drágán vásárolta meg a kaláni-részvényeket, amivel saját vállalata fejlődését egy-két évre megint visszavetette. 

A Rimamurányi arra számított főkép, hogy az állam beruházás – nevezetesen a nagyarányu vasutépítések – még ez évben megindulnak. Ez azonban nem következett be, mert a pénzpiacz egyre rosszabbodó helyzete lehetetlenné teszi, hogy az állam a tervezett járadék-kibocsájtást az idén foganatositsa. 

---

A pénzdrágaság a Rimamurányira nézve azzal a hátrányos következménnyel is jár, hogy a halaszthatatlan inveszticziók – kaláni és ózdi vaskohók, stb. – czéljaira szükséges tőkéket, az összeg nagyságára való tekintettel, a pénzpiaczon csak tulságosan drágán kapná meg és ennek folytán a szóban forgó 9 millió koronát a rendes üzemi bevételekből kivánják fedezni. 

A Rimamurányi bizonytalan és ingatag üzleti politikája – igazán nem tudnók megmondani – a közvetlen vezetőségen kívül kinek válhatik hasznára. A fogyasztásnak semmi esetre sem, mert a legalább ez idő szerint teljesen hiányzó verseny a közönséget a vaskartelnek szolgáltatja ki. 

Mindamellett, a vállalat részvényesei is mostoha elbánásban részesülnek, mert a jövedelmet a véget nem érő fuziók és beruházások emésztik fel, ugy, hogy több éven keresztül nem lehet az osztalék ujabb emelkedésére számítani.

Nem hagyható különben figyelmen kívül, hogy a Rimamurányi üzemének intenziv fejlesztését csaknem lehetetlenné teszi a vállalat telepein (Gömör, Borsod, Nógrád) mutatkozó rendkívüli munkáshiány és ennek a bajnak a megszüntetése, a jelzett vidékeken különösen nagymértékű kivándorlás folytán, nem is remélhető. Nagy bajt okoznak az egyre megismétlődő sztrájkok is, amelyekről a közönség a vállalat titkolódzása folytán legfeljebb a nehézkes szállítás és áruhiány révén nyer tudomást. 

Az intenzív üzemfejlesztés eme teknikai nehézségei birták rá talán egyrészt a vezetőséget a vállalat extenziv fejlesztésére, de mint láttuk, eddig ez sem járt valami különös sikerrel. 

A Rimamurányi üzemmenetének a vizsgálata mindenesetre azt a meggyőződést érlelheti meg azokban, akik a dolgokat nyitott szemmel vizsgálják, hogy a trösztölés az ipari téren nálunk épp oly káros visszahatásokat szül az általános érdek szempontjából, mint Amerikában, a trösztök őshazájában és végeredményben vasiparunk a trösztölés terén eljutott már ahhoz a határhoz, amelyet a közérdek és saját érdeke veszélyeztetése nélkül nem léphet többé tul.