Meghalt Prielle Kornélia

PRIELLE KORNÉLIA
1826-1906.

Még élénken emlékünkben van finom és előkelő művészete, még megrezdülnek lelkünkben játéka mély hatásának visszhangjai s ezért közvetlenül érzett veszteségünk Prielle Kornélia halála.

Nem is olyan régen még láttuk a szinpadon, testileg megöregedve, de művészete egész tökéletességében a leginkább szeretetreméltó magyar szinésznőt s a gyönyörűséget, melyet szerzett nekünk, sokáig nem fogjuk elfelejteni.

A legfiatalabbakat kivéve, az egész közönség számára csak mint asszony halt meg most Prielle Kornélia, mint művésznő még csak sokára fog meghalni.

Mert a művész addig él, a míg a nevéhez fűződő tisztelet és elismerés nem a kegyelet üres és konvenczionális frázisa, hanem a tőle kapott művészi élvezetért önként adott hála közvetlen nyilvánulása.

Dilettáns-vonásokat fejlesztett ki. Prielle Kornélia művészi nagyságának legfényesebb bizonyítéka az, hogy ezek a vonások vagy nem voltak meg benne, vagy ha igen, kedvezőbb viszonyok közé kerülve hamar le tudta vetni.

De még inkább az, hogy bár amikor a művészi fejlődés leginkább befolyásolható korát élte s még jó darabig azután is a magyar szinpadokon a pathetikus, modoros, inkább hanggal, mint művészi érzéssel és intelligencziával hatni hatni akaró szavalás uralkodott, - önállóan, idegen hatás nélkül ki tudta fejleszteni a maga, amattól teljesen független s ahoz képest igen nagy haladást jelentő stilusát.

Az elsők egyike volt, a kik a természetet igyekeztek a magyar színpadra vinni, a természetes egyszerű beszédet és mozgást.

Az ő természetessége, ha nem volt is egészen az, a mit a mai legújabb s a modernség jelszavával előnyomuló szinjátszó iskola hirdet és követel, mégis természetesség volt a maga finom előkelőségével, gazdag részletrajzával és művészi stilizálásával.

A közönség s a pályatársak szeretete, ragaszkodása sokszor melegítették meg Prielle Kornélia öregségét: 1891-ben, művészi pályája félszázados jubileumakor, hetvenedik születése napján, mikor a Nemzeti Színház örökös tiszteleti tagja lett, három év előtt, mellszobrának a színház udvarán való elhelyezésekor s legutóbb nyolczvanadik születése napján.

Megszolgálta az ünneplést s megérdemli a hálás és kegyeletes emlékezetet, mert nálánál kevesebben voltak lelkesebbek, nemesebb és nagyobb sikerű munkásai a magyar szinművészeti kultúrának.