A Munkácsy szoborpályázat bírálatai

Nagy érdeklődéssel s feszült várakozással tekintettek a főváros művészi körei a Munkácsy-szobor pályázata elé.

A magyar műszet egyik urbi et orbi hirdetett európai hirű mesterének kell méltó emléket állítani. Oly emléket, mint ezt a jury némely tagja is hangoztatta; mely az ide vetődő műértő idegennek úgy magas művészi szinvonalával, mint a mester lényének , megjelenésének tolmácsolásával maradandó s mondhatni imponáló alakot nyújtson.

Ez eszme alapján határozva meg ama mértéket, melyet a jury itéleténél használni fog, önkénytelenül ama kérdés lép előtérbe: vajjon vannak-e elegendő számmal szobrászművészeink, kik ily kivánalmakkal szemben valóban és eredményesen megállják helyüket?

És mindjárt röviden felelhetünk: Vannak, de igen-igen kevesen. Az okot a legtöbb, a műtörténelemben s a modern kulturélet ismeretében jártas, gondolkodó művelt ember is könnyen megtalálhatja. Mi csak röviden, pár szóval óhajtunk rámutatni.

A nagy művészi központokban már a tradicziók alapján épített szilárd talajon halad a törekvő művész. Gazdag gyűjtemények, a művészi élet erős lüktetése ( s nem a kesernyés harcz a kenyér után ) emelik , óvják, elősegítve fejlődését. Oly sok a valóban kitűnő művész, hogy egy-egy féltékeny nagyságnak nincs módjában egyedül irányítani, tehetségeket megfojtva udvart tartani s csak a saját czéljait szolgálni.

A verseny szabad, a pálya nyilt s a kezdő, ha megérdemli, nem téved el a száz és száz-féle bizottságok útvesztőjében. Az érvényesülésnek ezer módja van s a „gyözzön a legjobb” jelszavára számtalan hely kinálkozik. Az örökös súrlódás s a nagyra hízott csunya féreg, a „a kenyéririgység” nem leskelődik lépten nyomon. A helyes közvéleménynek van ereje, szava és súlya s a féltetségek szemérmetlen pártfogolása nem burjánzik a virágos-kert legszebb ágyaiban.

---

A művészet a társadalom s kultúra talaján tenyésző virágok, gazdag, nemes talajban tiszta szép hajtásai vannak, posványos vagy sivár talajban ennek megfelelően tenyészik. A pénz és vagyon nem elégséges egyedül a valódi művészet megteremtésére, sok tényező kell, hogy közreműködjék, míg századok figyelmére méltó hajtásokat hozhat eme a kulturvirágok legkényesebbike.

A pályázaton huszonhat művel huszonhárom művész jeletkezett. Legnagyobb részök mintha egy kongresszuson „a többség dönt” elve alapján határozták volna el, ülő alakként ábrázolta Munkácsyt. Ezáltal némelyeknél törődött, öreges, fáradt jelleg lopódzott az alak megjelenésébe.

Pedig Munkácsy hatalmas, férfias alakja, imponáló megjelenése ( legalább élte delén ilyennek ismertük mindannyian ) mintegy kinálta az álló alakban való felfogást.

Talán ez is nyugatról, a messze Galliából fujdogáló szél, hol az utobbi időben lábra kapott az ülő alakok divatja. Igaz, hogy Viktor Hugo, Alfred de Musset és néhányan a többiek közül, testi jellegük szerint jórészt rászolgáltak az ilyes ábrázolásra.

Az alak konstruktív átképzését s egyéni jellemzését illetőleg Telcs, Hollo, Radnai és Pásztor kötik le figyelmünket első sorban. Velők eredményes versenyen küzdenek Füredi, Margó és Popper, Tóth István ( két pályaművel ) s ifjabb Mátrai.