Már másfél éve tart az új század s a legtöbb híradás két dologról szól. Az egyik – mi más lehetne? – az elektromosság, a másik a statisztika. Bár, ha jól meggondoljuk, a lényege mindkettőnek ugyanaz: a teljesítmény.
Minél többet, minél gyorsabban, minél hamarabb! Versengünk, hogy ki tudja a leggyorsabb autót, a legnagyobb hidat megépíteni, ki jut a legmagasabbra és ki süllyed a legmélyebbre. A sebesültek számával és gyógyulási idejével mérjük technikai fölényünket, bár szörnyülködünk a „khínai nők” megnyomorított lábfején.
Csodákra vagyunk képesek és e csodákat gondosan lajstromba is vesszük. Megszámláljuk, hányan vagyunk és büszkék vagyunk, hogy mennyien leszünk még azután. Kiszámoljuk, hogy mennyit eszik egy ember ötven év alatt, mennyit alszik és mennyit dolgozik; mekkora lenne a szivarja, ha egyszerre kellene elszívnia. Megépítjük a legnagyobb órát, vendéglőt papírból és ha a léghajónk lezuhan, csakazértis újra és újra fölszállunk vele. Tudjuk, milyen hosszú a leghosszabb vasútvonal, hány beteget ápolnak naponta és évente a legnagyobb kórházban, éppencsak a csillagokat nem számláltuk még meg, de biztosan elkezdte már valaki…
A számok jó dolgok. Bemutatnak, összehasonlítanak, ösztönöznek. Pithagorasz szerint befolyásolnak is –jóra és rosszra. Gyógyíthatunk és árthatunk velük, kijelölhetünk sorsokat és keresztülhúzhatjuk mások számításait – papíron és a valóságban egyaránt. Sőt, valójában minden létező és maga a létezés is a számok világára vezethető vissza.
A huszadik században járunk. Az ő rendszerében ez a „kettő” ideje. A kettő: az eredeti egység kettétört, önmagával meghasonlott változata, ezért a konfliktus, a szembenállás száma. Ahol ketten vannak, ott mindig a különbségek kerülnek előtérbe, ez az, ami elválaszt és nem az, ami összeköt; a kettő ezért a békétlenség, a háború száma. Ha a teljes világot két részből állónak tekintjük, akkor mindig ellentétekre kell hogy visszavezessük: külső és belső, jó és rossz, hazai és külföldi, idealista- realista...
Játék a számokkal, mágia, avagy prófécia? Mielőtt eldöntenénk, jó, ha tudjuk: Pithagorasz tétele nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a matematika. És Pithagorasz azért halt meg, mert hite szerint nem érinthette meg a lóbabot.
