Flottatüntetés Törökország ellen

Abdul Hamid szultán és miniszteriuma már határozott az európai nagyhatalmak követelésével szemben; november 22-ikén érkezett meg a magyar-osztrák nagykövetségre a török válasz, a mely mint előrelátható volt, minden tekinteten elutasító. A nemzetközi ellenőrzésről a szultán tudni sem akar. A hatalmak tehát, eredeti tervükhöz képest, megkezdik a flottademonstrácziót.

A nemzetközi ellenőrzés Maczedónia pénzügyeiben mindenesetre nagyon kellemetlen és terhes a portára nézve és érthető a szultán állásfoglalása, melyet szeptember 30-iki jegyzékében nyiltan megjelelölt, mikor azt irta válaszul a nagyhatalmak sürgetésére, hogy a pénzügyek ellenőrzésére külföldi delegátusokat nem fog alkalmazni, mert ez nyilvánvaló beavatkozás az ország belügyeibe és sulyos sérelme az ő önállóságának és felségjogainak, holott a hatalmak kötelezték magukat ismételten e jogok tiszteletben tartására. Európa közvéleményét a flottatüntetéssel együtt igen élénken foglalkoztatja a német diplomáczia ügyetlenül leplezett ravaszsága.

Németország nem vesz részt a tüntetésben, állítólag, mert a Földközi-tengeren nincs hadihajóraja, valójában pedig azért, mert nem akarja elrontani a barátságot a török szultánnal. Ez a nagy vonzódás a mohamedánok iránt nem újonnan támadt II. Vilmos lelkében. Már szentföldi utján kijelentette, hogy őszinte barátja a Mozlim hiveinek és azóta egyre erősödött benne az a gondolat, hogy a háromszáz millió mohamedánt megynyerje afrikai és ásziai politikája támogatására.