A magyar főváros gyönyörű Dunája mellé a természet pazarsága még a sziklás Gellért-hegyet is adta. Itt van a városban, zsibongó élet veszik körül, s két hatalmas hidat vittek neki kő-bordáinak (hogy miért kellett nekivinni, nem könnyű kitalálni). Keményen megvetett lábainál a hidfő egyik helyen sem bir elég helyet találni.
Nagy költséggel, nehéz munkával, dinamittal tudnak csak egy pár méter területhez jutni. Az alakjára nézve is festői s különböző oldalról mindig változó formát mutató hegy nemcsak ritka szépsége Budapestnek, hanem még eddig kibányászatlan természeti kincse is. Gazdag forrású hévvizek veszik körűl, három nagy gyógyító erejű fürdő.
Olyan fürdő-telepnek lehetne központja, melynek párja nem akadna. Mert hol van egy nagy város közepén ilyen hegy, ekkora por nélküli terület, friss, szabad levegővel, felséges panorámával, egy nagy folyónak a szemet mindig magához hódító gyönyörűségével, szakadatlan életével – és a köröskörül bugyogó gyógyító forrásokkal.
Egy kilométerrel arrább megint más források, hideg, meleg, a hogy tetszik. Az Árpádok alatt a környék neve Alhéveiz volt, a Margit-sziget és Ó-Buda közti forrsávidéket pedig Felhéviznek nevezték. A Gellért-hegy körül mindig fürdővilág volt. A Sáros-fürdő forró vize azonban már régen a Dunába zuhog, mert az egyik hid miatt le kellett bontani.
Az első dolog, a mihez Budapest főváros hatósága hozzáfogott, egy költséges sétáló építése a hegy tövében, a Sáros- és a Rudas-fürdők közt, vagyis a két nagy hid között levő épületnélküli hegyalj átalakítása korzónak. Ez keskeny part, s a villamos is ott jár. Kétszázhatvanezer korona rá a költség. A Gellért lábát vágják már, hogy a helyet szélesebbé tegyék.
Az egyik képünk ép ilyen munkát tüntet föl. A hegy déli részénél, a Ferencz József-híd fejénél az eddig lebontott hegyoldalt még tovább fúrják, faragják, annak a fekete nyílású barlangnak a tövénél, melyben még nem régen két kunyhó is volt és tűzhelye füstölt, ha volt mit főzni. Az egész hegyoldalban az első munka, hogy a meglazult sziklákat legördítsék, nehogy maguktól zuhanjanak le s emberben, vagyonban kárt tegyenek.
A dinamitos munka alatt az utat erős palánkok védik a felrobbantott sziklák omlásától. Egy másik képünkön az eskütéri híd budai regényes hidfőjének környéke látszik a Sáros-fürdő fölött. Itt is metélték az öreg hegy dolomit oldalát, hogy a hidon átjövő közlekedés jobbra és balra felférhessen.
A hidról mindjárt szerpentin úton mehet odább akárki a Gellért-hegy meredekein, a harmincz év előtt ültetett bokrokhoz, és fenyőfákhoz. A fenyőfák itt csupa Pinus Austriaca – a leghitványabb meszelő-pamacs formájú tűlevelű.
A hegy itteni feljáratának kirakatszerű berendezésében foglaltatik, mesterséges vizomlás, mesterségesen csinált kőfal, mely a Gellért lehámozott eleven testén olyan, mint az operált betegen a Lister-kötés. Kődaraboknak czementtel összeragasztott kérgét szálították a kiklopszi sebekhez. Szent Gellért vértanu püspök kámzsás szobra, melyet sehonnan sem lehet jól megnézni, misztikus hatású.
A műszeretők megelégedéssel képzelik el, hogy amaz emlékezetes tíz királyi szobor közül ez nemcsak a legnagyobb, (mert a csanádi püspük szobrát az előre kimértnél még egyszer akkorára rendelték meg Jankovics Gyula szobrásznál), hanem lehet a legjobb is. Közelről nézni azonban nem lehet, és így megmarad inkognitó homályosságában.
Itt a közelségben immár a főváros legszegényebb része, még Ó-Buda zsellér-telkesinél is nyomorultabb zeg-zugos tanyája, a Gellérthegy borzasztón pallérozatlan éjszaki oldala.(A déli oldala a Lágymányos felé a nyári lakok telepe, árnyékos fák és diszkertek közt). Pusztítják is az ócska viskókat.
A mint egy viskó eladó, kisajátítják, a hatóság megveszi, és aztán az ő gondja, hogy mit csinál vele. Nyomorúságos városrész, hol hegyoldalban, hol árokzerű mélyedések fenekén, sziklán fent, porondban lent. Girbe-görbe utczák, sikátorok, vak-közök, kutyaszorítók, bogárhátú viskók.
Neve e városrésznek Tabán, Budavár visszafoglalása után Rácz városnak nevezték el. A Gellért-hegy oldalában kapott helyet a gyülevész nép, mely a hóditó török sereggel jött mint fuvaros, és az a másik sereg, mely már Budavár 1686-iki ostroma előtt itt volt, mint szekerező, földhányó, kenyérsütő, lánczkovács, és inséges nép.
Szavojai Eugén telepítési kisérletei árasztották el a főváros környékét a déli szlávokkal, mikor a Rajnamelléki katholikus németek már csak szivárogtak, és közelebbről kellett benépesíteni Ráckevét, Szent-Endrét.
Buda nagy forduláson ment keresztűl. Mátyás királynak a mostani Rácz-fürdőig terjedő kertjei kivesztek. A török uralom alatt kiszáradtak. A királyi palotát néző Gellérthegy oldalába behuzódott a szegény nép. A ki az ostromló seregnél kovács, kerékgyártó mesterember volt, főzött és édes italt, török nyalánkságot mért, az mind kapott helyet a Gellért oldalában, hogy hajlékot építtessen magának.
Így keletkezett a szegénység városa. A ráczok oly tömegben gyűltek össze, hogy a Gellérthegy alatt Ráczváros támadt. Ma már a Ráczváros neve és püspöki temploma elmult történeti emlék.
A Gellérthegy éjszaki lankás oldalán most megy végbe egy csöndes forradalom, mely viskóit kiszolgáltatja egy nyugodt, sőt esetleg vagyonos élet fundamentumává. Az összevissza épített szegény környéket a hatóság szabályozni akarja. De itt domb és árok egymást váltogatja.
Megveszik a viskót annyiért, a mennyit ért, aztán lebontják. Az ember, ha erre jár, nem is képzeli, hogy mért ez a sok tövig bontott ház. Az addig szűk helyeken ujjongva jelenik meg a gyermek sereg és vidám hódításával ellepi.
Egy nagy város terjed immár itt is, a hol nemcsak házbért fizetnek, hanem egészséges levegőt is kapnak. most még ez a dombos hely idilli és rusztikus része a fővárosnak, régi, százados része, apró kocsmáival, szemfüles jámbor embereivel, jó levegőjével, apró vityilóival.
De már vannak itt-ott palafödeles nyaralói, tornyos úri lakásai és nagy testű iskolai palotái. Ezek már mérföldmutatói Budapest haladásának.
