Alig lett tudvalevő, hogy az ásványvizekben rádium van, a fürdőtulajdonosok azonnal megvizsgáltatták forrásaik rádium-tartalmát s azt reklámczélokra használták, a nélkül azonban, hogy bárki is igazolta volna, hogy a rádiumnak a fürdővendégek egészségére is van befolyása.
Most a belgyógyászok congressusán Bergell és Bickell jelentést tettek erre vonatkozó élettani vizsgálataikról. Tudvalevő, hogy az ásványvizek rádium-emanatiója rövidesen megszünik, azonban rádiumsugárzás segélyével újra visszanyerik azt.
Az elszállitott ásványvizek rendesen nem tartalmaznak rádiumot. A wiesbadeni sóskút vizére vonatkozólag kiderült, hogy a rádium emanatiót tartalmazó víz a sósvíznek a fehérnye emésztést gátló hatását megszünteti és az emanatió az emésztés főtényezőjének: a papsinnek kiválását elősegiti.
Igy tehát a rádiumtartalmú víz jótákonyan hat a beteg gyomorra,míg a rádium-emanatióját elveszített víz ezt a hatást nem gyakorolja. A szállitott víz is visszanyeri ezt a tulajdonságát, ha rádiumsugárzásnak tesszük ki.
Ez magyarázza, hogy a gyógyforrások általában nagyobb gyógyhatásúak a helyszínén, mintha a vizet elszállitva használják.
Érdekes s ezzel talán kapcsolatban van Englernek az a közleménye, hogy a baden-badeni források között a legnagyobb radioaktivitást egy olyan mutatja, a mely ma alig van használatban, míg a rómaiak gyógyhatása miatt a legtöbbre becsülték, a mi abból is látszik, hogy e mellett nagyszerü római fürdők romjai vannak.
A rómaiak gyakorlati ösztöne úgy látszik itt is 2000 évvel megelőzte a tudományt.