Székely kivándorlás

A székely kivándorlásról a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara most megjelent 1899. évi jelentése a következőképen emlékezik meg: A vagyontalanság és munkahiány mind több embert hajt a székelyföldről idegenbe. A tárgyalt évben ugyan nem volt mit keresniök a vándorlóknak Romániában, mert a rossz termés miatt ott is fordúlt a világ s a szorgalmas székelyek keresetre nem találtak, hanem azért mégis ösztönszerüleg elegen elmentek próbálkozni.

A vége igen természetesen csalódás és idehaza a nyomor lett, mihez a székely névnek megszégyenitése is járult t. i. a román kormány a benszülött munkások megnyugtatására a konkurens székely munkások nagy részét kiutasitotta és rendőri fedezettel a határra toloncoltatta.
Adataink vannak arra, hogy a székelyföldről romániai ügynökök tavaszszal ezerszámra csábitották a munkásokat czukorrépa kapálásra, a kik hónapokon keresztül tétlenül vesztegeltek a barátságtalan idegenben.

Az elvetett répa ugyanis a szárazság miatt nem kelt ki s mikor a munkaadók látták hogy várakozásuknak nem lesz eredménye, a székelyeket minden kereset nélkül szétkergették. A székelyföldi gazdasági viszonyok rendkivül mostohaságára vall, hogy illy keserves megpróbáltatások daczára is vajmi keveset csökkent a kivándorlók száma.

Kamaránk kerületében nem kevesebb mint 9122 útlevelet adtak ki az elmult évben is, amiből esett Csikmegyére 4155, Háromszékmegyére 3566, Udvarhelymegyére 1454, Marostordamegyére 190 és Marosvásárhely sz. kir. városra 57. hozzászámitva az utleveleket nyert egyének számának legalább is kétharmadát kitevő kisérőket, valamint az utlevél nélkül távozókat, mintegy 15-20 ezerre tehetjük a mult év vándorlók számát.

Kétségtelen bizonyitékai ezek annak, hogy magában a székelyföldön fogytán az éltető erő s a nép a züllés utján van. Nem nézi immár merre, nem nézi hová, hanem vakon, számitás nélkül megy neki az idegen világnak és a nagy bizonytalanságnak. Idehaza sorjában elbuknak az apró kis gazdák és a mellőzött kisiparosok s mert adósság is terheli őket, meg szégyenlik is nyomoruságukat, elbujdosnak oda, ahol nem ismerik. Pedig ennek a népnek, mint a kelet védőjének s a magyar állameszme hivatott fentartójának biztositani kellene anyagi jólétét, függetlenségét és önállóságát, mert ha elesik helyre nem hozható veszteség érheti az államot.

A segély nyujtás fölöttébb sürgős. Megelőző jelentésünkben erre a székelyfiuk ipari kiképeztetését egyelőre jó eszköznek mondtuk, most még a munkásközvetitő irodák felállitását tartjuk sürgősnek, amelyek a munkások tömegeit Magyarországon kötnék le rendszeres és biztos keresetet nyujtó munkákra. A fő feladat a székelyföldön igen természetesen vasutak épitése, gyárak és bányák alakitása, központi városok nagyobb arányu fejlesztése lenne, hogy az elaprózott kis birtokokból is lassan-lassan kipusztuló nép ezrei az ősi poszton más tisztességes foglalkozásoknál állandó keresetre leljenek.