Alig van még egy olyan ország Európában, a melynek barlangjaiban annyi ősmedve-csontvázat találtak volna, mint hazánkban. A barlangi medve az ú.n. diluviális korban Magyarország összes hegyes vidékeit lakta, de legszivesebben a Magas-Tátravidékén és a Bihar hegységben tartózkodott.
Primics György geológus a Kárpátoktól övezett hegységekben csaknem 40 olyan barlangot kutatott föl, amelyekben a barlangi medve csontjait ott találta. A bihar-megyei Igricz 120 méter hosszuságú csontbarlangjában, a hol mintegy 5000 darab csontot találtak, több száz medve pusztult el egykoron.
A medvecsontokon kívül ott vannak a barlangi hiéna és az ősoroszlán csontjai is, úgy hogy ez a barlang valósággal az ősemlősök temetője. És ott van még pl. a meziadi barlang, a melyet Czárán Gyula kutatott ki, az oncsászai barlang, a melyből museumaink legszebb medve-csontvázai kerűltek ki.
A barlangi medvének Cuvier szerint három fajtája van, ú.m. az Ursus spelaeus, priscus és arctoides. A bihari barlangokban mind a háromféle csontváz ott van.
A barlangi medve éppolyan otromba testű, bozontos bundájú és talpon járó emlős volt, mint utódja a barna medve. Életmódja is épp olyan lehetett, éjjeli állat volt az is, a melyik a húson kívül épp úgy megette a növényt, mint most élő utódja, miként erre fogazata is rámutat.
Hideg időkben a barlangokba vonúlt, hogy a hőmérséklet nagyobb ingadozásait könnyebben elviselje. A tél nagy részét bizonyára barlangokban töltötte és ha megsebesűlt vagy döglőfélben volt, akkor a barlangok mélyeibe vonúlt vissza.
Fölösleges dolog tehát találgatni, ahogy a régebbi kutatók ezt tették, hogy miképp kerültek a medvék csontjai a barlangokba. Általánosan azt hitték, hogy ezek az ősmedvék a nagy víz elől menekültek a barlangokba, de a víz oda is betört s a medvék a barlangok ágaiban a kürtőkben megfulladtak.
Nem csoda, hogy ez a nézet olyan általános volt, mert hiszen pár évtizeddel ezelőtt még a diluvialis özönvizeket is mindenki hitte. Azt tartották, hogy hazánk alföldjét is tenger boritotta a negyedkorban.
Ma azonban már be van bizonyitva, hogya diluvialis időkben is épp olyanok voltak a viszonyok, mint jelenleg; tengernek már híre-hamva sem volt hazánkban, hanem óriási pusztaságok voltak az alföldön, a hol a szél űzte szeszélyes játékát.
Azonban az állatvilág merőben különbözött a maitól. Hazánk hegyvölgyes vidékein olyan emlősök éltek, a melyek legnagyobb része ma már teljesen kihalt.
A Duna, Tisza rónáit mammutok, őslovak, őstulkok kalandozták be, a posványokban rinocerosok és mastodonok tanyáztak, a berkekben száguldozó őslovakra és szarvasokra pedig barlangi oroszlánok és ősmedvék leskelődtek.
A medvék mindenesetre olyan területeken tartózkodtak, a hol barlangok is voltak. Ezekben a barlangokban volt igazi otthonuk és igy évszázadokon, évezredeken át egyásután ott pusztulván el, csontjaik fölhalmozódtak.
A bihari barlangokban mindenféle korú maradványokat láthatunk: a tejfogú medve-csecsemőtől kezdve a lemajszolt fogú öreg medvéig egyaránt ott találjuk csontmaradványaikat.
Papp Károly dr.
