Rákóczi-emlékek

Épen 170 esztendeje, hogy Rákóczi Ferencz 1735 nagypéntekén visszaadá nagy lelkét az Úrnak rodostói magányában; husvét ünnepén feküdt a ravatalon, mignem a hű Mikes Konstantinápolyba szállitotta és eltemette Szent Benoit kolostor templomába.

1904 deczember 17-én Thallóczy Lajos, gróf Tisza István miniszterelnök megbizásából felásatta a rodostói görög templomban nyugvó budosók sirjait is (Bercsényi és társaiét) és csontjaikat elszállíttatta Konstantinápolyba a Rákóczi-kápolnába. Oda vitette Kis-Ázsiából Thököly hamvait is.

Együtt vannak tehát ismét, kik az élet nagy harczában együtt küzdöttek s várják a hazahozatalt.A rodostói egykori magyar telepen tehát nem marad egyéb, mint a külső emlékek, melyek még igy is megérdemlik kegyeletünket.

Ilyen emlékek képét kivánjuk bemutatni, melyeket részint 1903-iki ottjártunkkor hoztunk magunkkal, részint legújabban kaptunk a konstantinápolyi benczések zárdafőnökétől, páter Lobry úrtól.

A rodostói magyarok utczája és ottani barátaink láthatók egyik képünkön. Középen az ősz szakállú patriarka alak pater Randazzo Ferencz, Rákóczi kápolnájának mostan plébánusa, a ki a Rákóczi-ereklyék egy részét (a fejedelem maga faragta karosszékét, gyertyatartóit, csengetyűjét, stb.) szivesen átengedte nemzetünknek.

Jobb oldalán ül Aslán Péter rodostói konzulunk, a ki a magyar Kőszegiek ivadéka, s felesége. Háta mögött leányai állnak, előttük unokái ülnek, a kis félmagyar atyafiak. P. Randazzótól jobbra Márton Mátyás ó-kanizsai prépost plébános ül, mögötte dr. Vinczehidy Ernő torontálmegyei főjegyző, utitársaim, köztünk és mellettünk jobbra-balra három Aslán-fiú, konzulunk fiai, hűséges kalauzaink.

A kép baloldalán a Rákóczi ebédlőpalotája jelenlegi tulajdonosnője, egy tisztes örmény asszony, Gergiosz Nikolaidesz özvegye, s a kép jobb oldalán leányai, kik a Rákóczi-házban laknak.

A kép főérdekessége Rákóczi ebédlő palotája, az utczának a tenger felé néző (képünkön is) jobboldali sarokháza, a mely megmaradt eredeti, Rákóczi-korabeli állapotában. A ház bejárata nem a tengerpart, hanem a (háttérben látható) magyarok utczájában nyilik.

A kétszárnyú kapuajtó még a fejedelem idejéből való. Franczia barokk-stylű asztalosmunka, felette díszes portáléval, melyben a Rákóczi-czimer sasának nyomai még tisztán kivehetők. A kapu felett már romladozó, előrenyúló tetőzet áll, kupás cserépfedéllel. Az ajtószárnyakon a bronz kopogtató egy része is meg van még.

A ház belsejében az emeleti nagy ebédlőterem maradt meg leginkább régi állapotában. Főékességét a falak fresko és stucco diszitései (virág- és gyümölcs-csoportozatok) teszik – és az ablakok művészi alkotása.

Rákóczi ebédlőpalotájának ablakrészletei láthatók másik képünkön, egyéb Rákóczi-ereklyékkel. Az ablakok apró üvegtáblákból vannak gipszrámákba foglalva s középen színes üvegből kereszt- és virágalakok ékesitik. Tizennégy ilyen ablakból 1903-ban már csak hetet találtunk épen, a kitört nyolczadok egy részletét (melyet magunkkal hoztunk) tünteti fel képünk. Alatta egy 1760-iki javitáskor betett ablakszegély látható.

A többi magyarlakta házak már nagyrészt elpusztultak, vagy újraépíttettek. Legtöbb műemlék-részletet még a Bercsényi egykori házában találtunk.

---

Bercsényi palotája mennyezetdeszkái és falfreskói s a háznak egyéb művészi díszitései szintén nagy műizléssel és fényűzéssel készültek, de már csak maradványaik láthatók. Remek virágfüzéres festett deszkák szegélyezik a mennyezetet s a falakat temperafestéssel ábrázolt madarak és virágok ékitik.

A bomladozó faldiszből és deszkákból egy-eyg darabot magunkkal hoztunk, hogy hirmondóul szolgáljanak és serkentség az arra illetékeseket, hogy siessenek megmentésükkel, a mig nem késő, mert egy-két év alatt minden rommá válhat. Ott helyreállítani és fentartani nagy költséggel is alig lehetséges: hazaszállítva egy Rákóczi- és Bercsényi-terem készűlhet belőlük valamelyik muzeumunkban.

Még kevesebb emlék maradt fenn Thököly és Zrinyi Ilona utolsó lakóhelyén, Kis-Ázsiában, a „Virágok mezején”. Lakóházuk elpusztúlt s csak a romjai vannak meg Karatepe örmény falu határában, az Iszmidi-öböl partvidékén.

1903 őszén bejártuk és megállapítottuk az elfeledett helyet, hol utolsó éveiket élték és meghaltak (1703, 1705-ben) A Karatepén lakó magyar ivadékok (Madsarogluk) kegyelettel őriztek egy ládát, melyről az a hagyomány maradt fenn, hogy az a magyarok vezérének a ládája volt.

Zrinyi Ilona ládája (ha az övé volt) igazi műremek volt a maga nemében. Előlapját gyönyörű faragványok diszitik. A cziprusfák által elválasztott mezőkben öt virágvázából sürűn egymás mellé sorakozó virágok pompáznak karcsú száraikon.

A faragás hasonlit a székely, vagy a kalotaszegi munkákhoz, de a cziprusfák s a virgátartók formái mutatják, hogy keleti munka. (Ezt is elhoztuk s a Magyar Történelmi Társulatnak adtuk; jelenleg Budapesten a Nemzeti Múzeumban őriztetik.)

A Rákóczi-emlékek legkegyeletesebb tárháza ez idő szerint még a konstantinápolyi, illetőleg galata, pérai St. Benoit-kolostor temploma, melyről a kolostor főnöke, páter Lobry kedveskedett nemrég egy szép képfelvétellel. (Engel Gyuláné pérai honfitársunk által küldötte f. é. április elején.)

A kép a templom déli oldalfalát tünteti fel, előtérgen azzal az oldalkápolnával, melyben Rákóczi és társai sírjai vannak. A szélső (jobboldali) ablak alatt áll a falba illesztve Zrinyi Ilon emlékköve, alatta az ő sirja, melyben Rákóczi hamvai is nyugosznak.

A bevakolt ablak vonalában keresztben van elhelyezve Rákóczi Ferencz márvány sirköve s szemben ezzel, a templom főhajójától elválasztó falon, a Bercsényié. A kerek kupola az oltár fölött emelkedik, mely előtt a sírok feküsznek.

Utolsó képünkön a Rákóczi-kápolna belseje látható. Háttérben az oltár, mely előtt jobbra Zrinyi Ilona és Rákóczi Ferencz sirja van, balra pedig a Bercsényiné gróf Csáky Krisztináé, Zrinyi Ilona emléktáblája az ablak alatti falon nem látható, de tisztán kivehető a Rákóczi czímeres sirköve az oltár előtt a földön s a Bercsényinéé a falon, melyet az elpusztúlt régi helyébe a gróf Csáky-család kegyelete nem rég állíttatott.

Megjegyzendő, hogy ezek az emlékkönyvek (a Bercsényi modern emlékkövét kivéve) szintén haza fognak hozatni s a kassai templomban elhelyeztetni, a rodostói (Bercsényi és társai-féle) és az iszmidi (Thököly-féle) sirkövekkel együtt, melyeket Thallóczí 1904 végén Konstantináplyba vitetett s a St. Benoit-templomban deponált, a rodostói és iszmidi hamvakkal együtt.

Ott várják tehát a mi „bujdosóink”reliquiái bujdosásuk utolsó állomásán, a vezérlő fejedelem csontjai mellett a rég otthagyott hazába való visszahozatal idejét.
Szádeczky Lajos