|
Elfajulás a sportban
Egyik budapesti korcsolyázó egylet két fiatal tagja összezörrent az egyleti ruhatárban és a szóvita kölcsönös tettlegességgé fajult. A választmány eltekintve attól, hogy a felek lovagias uton elintézték egymás között az ügyet, az alapszabályok értelmében mint házibiróság ítélkedett a verekedés felett és az inzultálót bérletjegye használatának 8 napra, azt pedig, ki a tettlegességet folytatta 7 napra való felfüggesztésére ítélte. Másnap azonban mindkét egyleti tag vígan korcsolyázott a pályán - két koronás napi jegyekkel.
Már az, hogy a szóbeli sérelem tettlegességbe megy át, a lovagiasság érzületének felette kárhozatos aberrácziója, mely ellenkezik a lovagiasság legelemibb szabályaival. A férfiu, legyen a sértés szóbeli vagy tettleges, azt eltűrni nem fogja és elégtételt fog venni, melyet a másik fél bizonyos formában megadni tartozik. És ha a sértés kölcsönössé válik, elégtétel vétele és megadása is kölcsönössé lesz.
Így tehát a sértés fokozása vagy viszonzása tettlegesség által teljesen hibás és czéltalan, hiábavaló önbíráskodás, hiszen e nélkül is fenn áll és fenn kell maradnia az ügy lovagias uton való elintézésének, míg viszont a tettlegesség nem annyira a sértést súlyosbítja, mint inkább a lovagias érzületet szégyeníti meg, magában véve a szóbeli sértéstől független közbotrányt mely az ügyet személyi oldalából kivetkőztetve általános erkölcsi bírálat alá helyezi s érinti az illetők erkölcsi reputáczióját a nyilvános életben. Ily tettlegesség tehát, soha sincs helyén lovagias férfiak között és ha mégis szenvedélyből elkövettetik, az illetőknek nyíltan és lojálisan el kell ismerniök, hogy hibáztak, mert csupán e beismerés által lesz a megsértett közérzés kiengesztelhető és csak így szabadul meg az ügy a nyilvánosság nyomasztó ítéletétől. Tovább menve, minden sportférfiu azon egyletnek vagy clubnak, a melynek tagja, szabályait és rendelkezéseit tisztelni és megtartani köteles. Ha tehát az alapszabályok az elkövetett rendellenesség felett való bíráskodás jogát az egylet intézőségének biztosítják, az illetők magukat annak alávetni tartoznak.
Újabban az a szokás, hogy az ily szabályoknak csak papíros formájuk van és gyakorlatban épen nem érvényesülnek. Ezen szokás teszi aztán az egyleti köteléket ruganyossá és ez ejt minduntalan csorbát tekintélyén, már pedig e közöny vagy szándékos semmibe nem vétel nem fér össze a sportot jellemző férfias kötelességérzettel és gentleman felfogással. Aztán, ha a rendes formák betartásával az ítélet meghozatik, az alól kibúvni, azt kijátszani, vagy illuzóriussá tenni nem szabad. Annyira kötelezi az erkölcsileg a tagot, hogy még a kegyelemkérést is kizárja, nem hogy annak terhétől szabadulni lehetne. Vagy, ha egyáltalán szabadulni akarna az illető, ennek csak egy útja van: az egyletből való kilépés. Sportférfiaknak minden ily természetű ügyben a legkényesebb szempontokat kell követni, csakis ez uton, e módon tehetjük a sportot valóban férfias jellegűvé. Mi nem a felhozott konkrét példát akarjuk megvilágítani, bonczkés alá venni, mi a példával csakis a mai sportélet hibás felfogására, tévedéseire mutatunk rá, hogy mindazok, kik a sport mívelését komolyan és nem gyerekjátéknak veszik, lássák, mennyi még a teendő egy önérzetes, egészséges férfiasan nemes sportszellem létesítése körül. |