|
A városliget télen
Sok fővárosi ember fájó szivvel búcsúzik őszszel a kedves Városligettől, elgondolva, hogy hány hosszú hónapon át nem láthatja már ezt a bájos helyet, ahol napi munkája után oly sokat gyönyörködött az ismerős fákban, pompás virágokban, a tavon uszkáló hattyúkban, a sétálók tarka tömegeiben, a katonazenekar játékában. Mind ennek tavaszig vége, addig már csak a kávéházakkal kell megérni! Pedig hát felesleges így elszomorodni, de még búcsút venni is a Városligettől. Mert megvannak annak a maga téli bájai is. Ha fás, erdős részei nem oly nagyszerűek, vadregényesek is, mint például az ilyenkor teljesen elhagyatott Zugliget berkei, de mégis igaz gyönyörűséget találhatja a természetbarát az ő jól ismert fái, bokrai közt is, melyek most zöld lombok helyett ezüstnél csillogóbb zuzmarával vannak borítva.
Néha rájuk száll egy-egy fekete varju, vagy csóka, levernek egy csomó zuzmarát, a mi halk neszszel szállong alá a gyep hótakarójára. Ezek a fekete szárnyasok helyettesítik most a nyár fejér hattyúit, mint a fákon a zöld leveleket a fehér hó. De az élénkség, a sürgés-forgás sem szünetel. Igaz, hogy hinták, forgómalmok, bábszinházak s más effélék csendes téli álomba merültek, ámde azért ugyancsak népes a Városliget, csakhogy a társaság a kavicsos utakról, a fák árnyékából a tó jegére költözött le.
Ott rohannak, kanyarognak a korcsolya-sport nagyszámú kedvelői, vidám, kipirosodott arczokkal s látszik rajtuk, hogy egy cseppet se sajnálják a nyarat. Az immár felépült mező-gazdasági múzeum hóval borított tornyai mintha csudálkozva bámulnának le rájuk: a hallgatagon uszkáló hattyuk, pontyok helyett zajos embercsoportok! Mégis különös dolog! Lehet, hogy így gondolkoznak a hattyuk is óljaikban, ott a tó partján. A pontyok azonban már nem gondolkoznak sehogy, mert még őszszel, tó lecsapoláskor mind a vásárcsarnokba kerültek s bizonyára mint „szegedi halászlé”, avagy „rácz ponty” fejezték be életpályájukat. No, de hol fel a kerék talpával, hol alá; az idő kereke forog, meg nem áll. Január után jön a február, majd a márczius, s ez a hónap már nem barátja a jégnek, ellenben kedveli a zöld füvet és a kék ibolyát. Enyhe szellővel hullámzó vizzé változtatja a sikor jégtükröt, zöld szőnyeget terít ki a fák alá. A nyár-kedvelő népség mind sűrűbben özönlik ki gyalog, villanyoson s örömmel keresi fel ősz óta nem látott kedvencz helyeit, a korcsolyázók pedig sóhajtva csavarják össze a korcsolyaszíjjat: hej, mikor lesz megint tél! |