Kraszna-Horka híres vára.

Egy elmúlt korszak zord emlékeit őrzi az Andrássyak ősi fészke, a kraszna-horkai vár. Ismeretlen vitézek csontjai, repedt márványgolyók a török időkből, sarkantyúk, ágyúcsövek, kétcsövü pisztolyok, sisakok, pánczélok, fegyverzetek a Bebekek, Zápolyak stb. idejéből itt és ott mindenütt.

Lobogó lángok közt sértetlen maradt csodatevő Mária-képéhez évenként seregestől járnak, de a várudvaron emelt Szentháromság oszlopának nincs ki megmondja eredetét. A multak rejtélyeinek fátyolát szinte tartózkodik föllebbenteni a kegyeletes kéz.

Régi, régi rege szól a vár csodaszerű keletkezéséről s felidézi még a közeli Somhegyen nyáját legeltető hajdani juhász alakját is, ki hanyatt terülve nézte az égen mászkáló úszkáló bárányfelhők kóválygását, a mikor egyszerre megmozdult a bokoralja mögötte s felrezzenve fürge hörcsögöt látott eltünni benne.

Közömbösen kezdte piszkálni botjával a földet, mely alatt a hörcsög éléskamráját vélte, a midőn egyszerre a legragyogóbb szinarany tárult fel előtte. Szemei fölvillantak a rengeteg kincs láttára, de hamar elnyomta felindulását s botjával visszaegyengetve a föltúrt földet, tovább ballagott és őrizte titkát.

Egyszer aztán híre futott, hogy a király nagy kisérettel vadászni rándul a vidékre. A juhász is készült fogadására s roppant sajtot csinált, melynek üres belsejét tele töltötte a talált aranynyal. Alig érkezett meg s ült lakomához a király, a juhász is előállt s felajánlotta a sajtot azzal a kérelemmel, hogy legyen szabad neki hét aklot állítani fel ott, a hol neki tetszik.

Persze a király mosolyogva adta beleegyezését, mint ez már a népregékben szokás,- de a juhásznak is volt esze s a hét akol helyett hét várat emelt, és pedig Krasznahorkát, Tornát, Szádvárt, Csetneket, Pelsőczöt, Berzétét és Somlyókőt. Ezzel őse és megalapítója lett a később nagyhirű Bebek-családnak.

Az első várat a kincslelet helyén, Somhegyen akarta emelni, de hiába volt minden próbálkozása, a mit napközben épített, éjjel láthatatlan kezek a krasznahorkai dombra vitték át, s végre akarva, nem akarva, itt kellett az építést befejezni. A hét vár közül Szádvár hiressé lett Bebek György neje, Palóczy Zsófia hősi védelméről.

De Berzéte is sokat állott ki a császáriaktól, hídján még ma is mutatják azt a helyet, a hol a falu bikáját az ostromlott vár népének egy ágyúlövése földre terítette. A mi pedig a szerencsés juhász-bacsát, a Bebekek ősapját illeti, az Andrássyak családi muzeuma még őrzi állítólagos tejes köcsögét, köpülőjét és fölöző kanalát. Mind fából való, semmiben sem különböznek a maiaktól, csak valamivel nagyobbak.

De rejteget még egyebet is a krasznahorkai családi gyűjtemény. Egyike a legérdekesebb tárgyaknak: a kemény és zord olygarcha, Bebek Ferencz hamis pénzverő gépe, melylyel a Zapolya és Ferdinánd ellenkirályok alatti zavaros időkben, Ferdinánd pártján állva, mint Basó Murány várában Zápolya nevében, ő is hamis pénzt veretett Krasznahorkán Ferdinánd mellképével, de a törvényes nyolcz lat ezüst helyett csak egy lat ezüst tartalommal, melyeket aztán erőszakkal rátukmált a szegény népre.

Ferdinánd királyt legalább egy latnyi ezüstre taksálta a büszke magyar kalandor, de mikor később Zápolyához tért át s annak neve alatt kezdte folytatni kétes praktikáját, akkor már a Bebek-féle pénzekből nemcsak az ezüst tünt el egészen, hanem a réz sem maradt tiszta s az istenadta népnek be kellett érnie a saját harangjaiból vert tantuszokkal.

Még egy sötét bűnnel tetézte Bebek a krasznahorkai vár hagyományainak vad romantikáját, mikor a Lőcsén az új hit terjesztése miatt vízbefulasztásra itélt, de szökés által menekült szászországi Fischer Andrást tizenhárom év mulva megfogatta s a krasznahorkai vár legmagasabb tornya tetejéről aládobatta.

Mennyi vér és harcz, mennyi küzdelem és viszontagság rajzát szövik az Andrássyak is a magyar nemzet epikájába! Mint egy szegény, középkori vitéz paladin, jó kardján kívül semmi egyébbel nem birva, egyedül, világi javak nélkül hagyta ott az első Magyarországra szakadt Andrássy Erdélyt, mikor Békés Gáspár hadai szétverve szaladtak Báthory elől. Hű neje és gyermekei hosszú ideig vándor czigányhad által rejtegetve éltek, nem is sejtve a földönfutókra váró jövendő fényt és dicsőséget.

Néhai való jó Gyöngyösi István uram az Andrássy ősről, Péterről szólva, kinek "Charikleájá"-t ajánlotta, nem hiába jegyzé meg: "sokszor kellett lelkét markában hordoznia". De a gondviselésszerű szerencse mindig ott őrködött az Andrássyak léptei felett s bőven adott markainkba néha egyebet is: kinek a hatalom pálczáját, kinek kincset, gazdagságot, kinek püspöki keresztet, vagy hadvezéri kardot.

Egyik ős Andrássy Zsigmond ott harczolt Canossánál, Nagy Lajos Nápolyi hadjárata alatt, hol az ostrom-létráról egy kődobás sodorta le. Egy másik Andrássy, Bertalan nevű volt az, a ki 1442-ben Mezet bégnek fejét vette s kitől Hunyadi János tíz ökörszekérrel küldte a levágott török fejeket Budára, László királynak. Imrét még zsenge ifjan a török mérgezett nyila terítette le Bulgáriában, de a szívós székely előbb haza hozta a gyilkos vasat testébe fúródva Temesvárra s ott halt meg 1460-ban.

Lázár is élete árán fogta fel a kenyérmezei ütközetben a Báthory Istvánnak szánt csapásokat. Legszerencsésebben járt Andrássy János, ki mikor Eger várát Thököly ellen oltalmazta, a kőfalról pánczélostól bukott le csodálatos módon a nélkül, hogy baja esett volna.

Andrássy István és György, Rákóczi két vitéz tábornoka, a nemzeti mozgalmak alatt mindkettő a fejedelem teljes bizalmát birta. De különösen Györgyről Rákóczi emlékirataiban is úgy emlékezett meg, mint a ki egyetlen volt, a ki a nagyszombati döntő csatában kötelességét híven teljesítette s a kihez gáncs nem férhet.

Ez okból bízta rájuk a fejedelem az elfogott Forgách Simon fővezér őrizetét is, kit Bercsényi azzal vádolt, hogy tudva okozta az alig bevett esztergomi vár elvesztését. Így kerűlt Forgách a két Andrássy őrizete alatt ezek várába, Krasznahorkára.

Azt mondja a hagyomány, a múlt század vége felé még élt a krasznahorkai várban egy 109 éves törpe s egy 115 éves dobos, kik tanui voltak a vár ostromának Schulz által 1685-ben. Majdnem egy évig tartott a megszállás, de a rohamok csak abból álltak, hogy ismételten a kapu fölfeszítésére vezényelték az ácsokat, a hol aztán védve voltak ugyan az ágyúk tüzétől, de a vár népe lehengerített nagy kövekkel verte szét őket.

Maga a törpe is segített a hordókat kővel tölteni meg. Ott volt a vár feladásánál is, mely alkalommal Schulz az elégedetlenek kincseinek felét akarta megkapni a császár számára, de Andrássy uram daczosan visszautasította azzal, hogy ha kedve van az ajándékozásra, ajándékozzon a magáéból a császárnak, nem pedig idegen vagyonból. Utoljára olyan föltétel alatt adta fel a várat, hogy az őrség egy havi zsoldját megkapja s teljes vagyonával és felszerelésével vonúlhasson el.

Talán ez időből ered egy roppant, több mázsa súlyú vastengely is, melyet a legenda szerint egy szűz vitt fel a várhegyre, holott oly nehéz, hogy egy férfi sem tudja kimozdítani helyéből. Egyszer azonban - a mult században történt, - hogy a megyei törvényszék foglyai, kiket a vár ura beleegyezésével Krasznahorkán helyeztettek el, összebeszéltek a szökésre.

Kiválasztották azt az időt, a mikor csak a várnagy volt a várban jelen, s teljes hidegvérrel kezdték feszegetni börtönük rácsát. A várnagy kétségbeesve nézte, hogy már az utolsó rács is enged a fegyenczek egyesült erejének s nem birja megakadályozni a szökést.

Ekkor az utolsó pillanatban a nehéz vasrúdra esik tekintete s a kétségbeesés és a kötelességérzet emberfeletti erőt ad az izmainak. Végső erőfeszítéssel megragadja a súlyos vastömböt s az ablakhoz czipelve, egész terhével odatámasztja s ezzel szerencsésen meghiusítja a szökést.

Az Andrássyak ősi fészkében az emlékezet síri szellője hidegen csapja meg a kiváncsi vándort, a mint elmélyedve járja ódon csarnokait. Fehér márványba vésve egy térdeplő lovag fohászkodó alakja. Andrássy Ferencz az, egy könnyüvérű ifjú, a ki falukat adott oda egy elcsattanó édes csókért, ürítette a habzó serleget, mit sem gondolva lelki üdvére. De egyszer csak -egy éjfélen- kisérteti zaj riasztja fel, s a mint feltekint, ép azon a helyen, hol a kép áll, iszonyú látvány dermeszti meg érzékeit.

Mit látott?

- senki sem tudja, senkinek sem mondta meg soha. Hanem az az egy bizonyos, hogy e pillanattól fogva lemondott az élet minden öröméről, szüntelenűl imádkozott, pénzét, vagyonát kegyes czélokra s keresztény foglyoknak török rabságból való kiváltására fordította és örökre eltünk ajkáról a mosoly.

Említsük-e végül a Jókai tolla által mesterien rajzolt élőhalottat, az Andrássyak ősanyjának, Serédy Zsófiának üvegszekrényben elhelyezett holttestét a XVII. századból?

Nem mumiává aszva, hanem testének tökéletes idomait, bőrének pergamenszerű ruganyosságát megtartva, csaknem mosolyog e csodálatos tünemény koporsójában. Számos levele s virágrajza is van a család birtokában, melyeknek rendkívüli érdeket kölcsönöz az a tudat, hogy e századok előtt kihült kéz vonásait őrizték meg.
V.