A „Vasárnapi Ujság” 26-ik számában egy közlemény jelent meg a tüdővész szerumos gyógykezeléséről, mely, mint a „Vasárnapi Ujság” szerkesztősége értesít, sokfelé feltünést keltett. A szerkesztőséghez számos betegtől jöttek tudakozó sorok, viszont nem egy orvos kifogásolta, hogy az említett közlemény olybá tüntette fel a Marmorek-féle kezelést, mintha az volna a tüdővésznek régóta keresett panaceája. A szerkesztőség ezért engem szólított fel arra, hogy ismertessem az érem másik oldalát is.
Midőn e fölhívásnak megfelelek, személyes indokok egyáltalán nem vezetnek, a közlemény szerzőjét, - mely közlemény különben több tekintetben igen tanulságos, - nem ismerem, tudtommal nem is láttam. Tüdőbetegségek speczialistája sem vagyok, s így a kenyéririgység sem vezethet.
Épen azért, mert nem vagyok szorosan vett szakember, a szerkesztőség felszólításának akkép akarok eleget tenni, hogy az éremnek ama bizonyos másik oldalát, - a fényesebbiket eléggé megvilágította az első közlemény szerzője, - ugy akarom megismertetni, hogy nem a magam, hanem nehány szaktekintély véleményét fogom reprodukálni.
Marmorek előadását szerumáról „Serum etvaccine antituberculeux” czímén a párisi akadémia 1903. évi november 17-ikén tartott ülésén tartotta meg. Ez előadásban elmondta, hogy állatokon végzett kisérletei arra bátorították, hogy szerét beteg embereken is megkisértse, s több mint egy éve folyó gyógyító kisérletei főleg az ugynevezett sebészi tuberculosis eseteiben szerinte igazolták gyógymódjának jogosultságát.
Rövid idővel ezen beszámoló után, 1903 deczember 1-én, ugyancsak a párisi Academie des Sciences ülésén már jóformán ki is végezték Marmorek eljárását. Félig-meddig kedvezően ezen az ülésen csak Monod nyilatkozott Marmorek gyógymódjáról, ki az eddigi kisérletek alapján elért eredményeket felbátorítóknak tartotta, mert osztályán néhány mirigy-tuberkulozisban szenvedő beteg állapota a Marmorek-féle kezeléssel egyidejűleg javult.
Monod sem tartja azonban kizártnak, hogy ezt a javulást a betegek kedvezőbbre változott táplálkozási és hygienikus viszonyainak javára kell elkönyvelnünk. Le Dentu ugyanezen ülésen egy kezdődő tuberkulozisban szenvedő beteg sorsáról számolt be, kinek sipcsontján is voltak gümős gócok. Ez a beteg 12-15 befecskendezést kapott, a nélkül, hogy állapotában javulás állott volna be, mire Marmorek félbehagyta a kezelést. A beteg meghalt. Hallopeau hét olyan betegről szólott az említett ülésen, kiknél a bőrbeli gümős góczokat nemcsak hogy nem gyógyította meg a Marmorek-féle kezelés, hanem ellenkezőleg, a régi góczok körül újak képződtek, sőt két betegnél a góczok körül oly makacs, kemény beszűrődések keletkeztek, hogy meggyógyulásuk tiz hónapig tartott.
Minthogy Hallopeau ilyenféle kellemetlenségeket más szer vagy szerum alkalmazása után még nem látott fellépni, ezeket egyenesen a Marmorek-féle szerum következményeinek tartja. Dieulafoy hét beteg sorsáról számolt be a franczia akadémia deczember 1-én tartott ülésén. Ezek közül négy különböző stádiumokban lévő gümőkórban szenvedett, kettőnek betegsége tüdő- és gége-tuborkolozis volt, egynél pedig tuberkulotikus mellűri izzadmány képződött. E hét beteg bőre alá két vagy több napi időközökben maga Marmorek fecskendett 5-10 köbcentiméter szerumot, s az eredmény mégis nagyon kedvezőtlen volt.
A befecskendezés a lázat nem befolyásolta, sőt egy eladdig láztalan beteg a befecskendés után lázas lett. A köpésre szintén legfeljebb kedvezőtlen befolyással volt az eljárás. Kezelés közben újabb góczok is felléptek, s a betegek nemcsak hogy nem híztak, sőt egyesek kezelés közben a bő táplálás daczára erősen lefogytak. Mindez arra birta Dielafoyt, hogy megkérje Marmoreket, szüntesse be a kezelést.
A hét beteg közül öt az említett gyűlés idejében már meghalt, egy hatodiknak állapota pedig feltünően roszabbra fordult. Dieulafoy laboratoriumában állatkisérleteket is végzett Marmorek szerumával, s ezek is igen kedvezőtlenűl végződte. Tengeri malaczokon kisérletezve ugyanis, - mely állat kiválóan alkalmas ily kisérletekre, - azt tapasztalta, hogy a Marmorek szerumának befecskendése azoknál nem akadályozta meg a tuberkulozis gyorsa kifejlődését, de sőt ha az állatokat előzőleg kezelte Marmorek szerumával, s azután fertőzte tuberkulozissal, akkor az előzetesen szerummal kezelt malaczok hamarabb pusztultak el, mint azok, a melyeket amazokkal egyidejűleg fertőzött szerummal azonban nem kezelt.
Ugy tudom, hogy a bécsi orvos-egyesületben ujabban ketten is említették, hogy a Marmorek-szerum élő és fertőzni képes genyesztő bakteriumokat is tartalmaz, s alkalmazása azért veszedelmes.
Általában, hogy ez időszerint mennyire nincs Marmorek eljárása kellőleg kidolgozva, s hogy mennyire nincs meg az egésznek a kellő tudományos, igazán kifogástalan kisérleteken felépitett alapja, azt talán legjobban az illusztrálja, hogy a párisi Pasteur-intézet, mely intézet egyik osztályának Marmorek vezetője volt, nem akarta elfogadni a tudományos követelményeket ki nem elégítő eljárás keresztapaságát, s Marmoreknek az intézetből távoznia kellett.
Körülbelül ez az, mit a Marmorek-féle gyógymódról ez alkalommal elmondhatok. Hiszen nincs egészen kizárva, hogy idővel, talán, ha alaposabban, tökéletesebben ki lesz dolgozva, úgy hogy arravaló intézetek majd joggal kisérthetik meg az eljárást lehetőleg nagy beteganyagon is, - egyszer majd polgárjogot fog nyerni az eljárás, de addig, különösen ha tekintetbe veszszük, hogy épen a tüdővész az a betegség, amelynél a beteg hygienikus, táplálkozási stb. viszonyainak javulása minden Marmorek-féle kezelés nélkül is hozhat létre javulást, sőt látszólagosat a szuggesztió is, ilyen múló, többnyire csak látszólagos javulás révén bizony-bizony nagyon korai volna alleluját kiáltani Marmorek eljárása felé.
Dr. Marikovszky György
