A mai orvosi buvárlat eredményeinek nagy jelentősége épen abban rejlik, hogy segitségével sikerült számos fertőzésből eredő vagy járványos alakban előforduló betegségnek az okozóit, sőt azokat az utakat is megismerni, a melyeken káros hatásukat kifejtik.
E nagy jelentőségű felfedezések reális alapot teremtettek annak a törekvésnek, hogy a fertőző betegségek okozóit távol tarthassuk, illetőleg megsemmisíthessük és ártalmatlanokká tehessük, vagy pedig az emberi szervezet ellenálló képességét megfelelő eljárásokkal annyira fokozhassuk, hogy az képes legyen leküzdeni, mintegy paralizálni ezeket az átalmas anyagokat még akkor is, ha beléjutottak.
A mindennapi tapasztalás arra tanít, hogy a legtöbb ember nem ismeri azokat a körülményeket, a melyek meginditói, terjesztői lehetnek a fertőzésből eredő betegségeknek és igy természetesen nem is képes magát vagy családját azok ellen megvédelmezni.
A házi állatokról s köztük a kutyákról is kevesen tudják, hogy könnyen lehetnek emberi betegségek okozói vagy legalábbis terjesztői. A kutyát mindenki úgy ismeri, mint az ember hűséges szolgáját, a ház és a nyájak éber őrét, a ki sok ember vagyonát, sőt életét mentette már meg s veszély idején sokszor bámulatos öntudattal segit az emberen. Számtalan megható mese és történet dicséri hűségét, okosságát, de annál kevesebb figyelmeztetést hallunk és olvasunk azokról a veszedelmekről, a melyeknek ez az önzetlen barát, ez az önfeláldozó szolga lehet az okozója.
A veszettségről ma már általánosan ismeretes, hogy emberen is csak úgy törhet ki, ha veszett állat, legtöbbször épen kutya, harapás közben testébe oltja a veszettséget okozó fertőző anyagot, a virust, a mely azután a harapott sebből lassankint felszivódik, a megmart testrészben levő idegek és nyirokerek mentén az agyvelőbe és gerincvelőbe és létrehozza ezt a félelmetes betegséget. Szerencsére Pasteur zsenialitása megtalálta a módot, melylyel a betegség kitörése megakadályozható, ha idejekorán kerül kezelés alá a megharapott ember; hanem azért mégis sok ember hal meg évenkint e kínos betegségben, a kik egyáltalában nem vagy csak későn kerülnek a veszettség ellen oltó Pasteur-intézetekbe.
Tulajdonképpen azonban nem a preventív orvoslásban rejlik e betegség gyökeres ellenszere, hanem azokban a kipróbált óvintézkedésekben (szájkosárkényszer, ebadó, zárlat), a melyek a lehetőség útját állják állatok között a veszettség terjedésének és ezzel csökkentik emberekre nézve is a a fertőzés veszélyét; csakhogy a kutyákkal szemben sokan érzékenyebbek mint embertársaik iránt s inkább megnyugosznak abban, hogy évenkint több ember életét veszítse, hogysem betartsák a törvényes intézkedéseket és szájkosárral, zárlattal és más óvóintézkedésekkel kínoznák kedves kutyájukat.
De az emberiség legpusztítóbb betegségének a gümőkórnak is terjesztője lehet a kutya. Régebben azt hitték ugyan, hogy a húsevő állatok és köztük a kutya is, immunisak a gümőkórral szemben, sőt a kutyák vérsavóját emberek gümőkórjának orvoslására is megpróbálták értékesíteni. Mikor azonban Koch a gümőbaczillust felfedezte és így megadta a végső lehetőséget arra, hogy a gümőkór biztosan megállapítható legyen, kiderült mihamar, hogy a kutyák a gümőkór iránt fogékonyak, sőt nem is olyan ritka közöttük e betegség, mint azt általában hiszik.
Cadiot szerint Francziaországban (Alfort) minden 225-dik kutya gümőkóros, Fröhner Berlinben az állatorvosi iskolában kezelt kutyák 0.04%-át, Galli-Valerio Milanoban 2.02%-át, Eber Drezdában 2.75%-át találta gümőkórosnak, Budapesten pedig 1.17% szenvedett e betegségben a felbontott ebek közül.
Természetes, hogy az ilyen gümőkóros állat újabb fertőzésnek lehet a forrása, mert a beteg testéből éppúgy ürülnek ki gümőkórbaczillusok, mint a beteg ember szervezetéből. Sőt még könnyebben, mert a gümőkóros kutya testének felületén, a bőrön is keletkezhetnek fekélyesedések, a melyekből a fertőző anyag szétszóródik mindenfelé, a hol az állat megfordul.
A szobaebek kiváltságos helyzetüknél fogva sokszor egy ágyon feküsznek gazdáikkal, játszótársai a gyermekeknek, a ki etetgetik, simogatják, csókolgatják türelmes barátjukat, és mindez bőséges alkalom arra, hogy ilyenkor a betegség pusztitó csiráit beleheljék vagy szájukba vigyék és lenyeljék.
Ezek a hűséges állatok terjeszthetik az emberek között az Echinococcus-betegséget is, a mely Izlandban annyira elterjedt, hogy a lakosság 1/43 része szenved Echinococcus-kórban, a mi épen nem csodálatraméltó, ha tudjuk, hogy Izlandban 28 kutya, 36 szarvasmarha és 488 juh esik 100 emberre és a hosszú télen át az emberek együtt élnek az állatokkal.
Izlandban e betegség mindennapibb, nálunk ritkább ugyan, hanem azért Korányi Frigyes 14, Pitky 15, Imrédy pedig 12 esetét ismertette mégis, a mi könnyen megérthető, ha számba veszszük, hogy a budapesti kutyáknak 1/13 százalékában (a vidékieknek pedig kétségtelenül sokkal nagyobb százalékában) él az Echinococcus-féreg és igy nálunk is elég alkalom kinálkozik arra, hogy a kutya emésztő szerveiből kikerült peték a vele együtt élő, játszó és foglalatoskodó emberek szervezetébe juthassanak.
Valamennyi állatot, a melyek terjesztői, közvetett okozói lehetnek az emberi betegségeknek vagy nyers terményeik utján okozhatnak ragályozást, nem sorolhattam itt fel, épen azért csak azokról a betegségekről kivántam megemlékezni, a melyeket az emberrel legszorosabban együtt élő házi állat, a kutya terjeszt. De ez a néhány példa is eléggé bizonyítja, hogy az állatokkal való érintkezés közben soha se lenne szabad elfelejtkezni a szükséges óvatosságról, mert a gondatlanság súlyos következményekkel járhat.
