Japánokról általában

Az európai emberek legnagyobb része, még a kiknek országa diplomácziailag orosz-barát is, nyiltan, vagy titokban a japánokkal érez együtt s a japánok diadalát óhajtja. Ez a sajátságos részrehajlás részben onnan származik, hogy az oroszokat kevesen szeretik.

S a sajtó is gondoskodik róla, hogy az oroszokat mindig lehetőleg kedvezőtlen szinben tüntesse fel Európa népei előtt. Hogy mennyiben van igaza, azzal most nem foglalkozom, talán majd lesz még rá alkalom. A részrehajlás másik oka az, hogy a japánok nagyon kedvező szinben tünnek fel elöttünk, a mióta oly sietve, oly csodálotos ügyességgel vették át az európai czivilizáció vívmányait.

Annyi bizonyos, hogy a világtörténelemben még alig volt rá eset, hogy két ilyen lényegesen különböző kulturájú, gondolkozásmódú nép, mint a japáni és az európai olyan viszonyban kerüljenek egymáshoz, hogy egyik a másiknak minden vivmányát átveszi és saját kulturájának szinezetét megőrizve, abba beleolvaszsza azt, a mit a másik nép műveltségében jónak és követendőnek tart.

A japánok régi kulturája a khinaiaktól származik. A japán nyelv ugyan ural-altáji, de azért khinai jelekkel irják le, hisz a khinaiaknak ezzel a csodálatos irásmódjával minden nyelvet egyaránt le lehet irni s a ki ismeri a khinai jegyeket, megérti, akármilyen nyelvű ember irta is. A khinai jeleket aztán egyszerűsítették olyan gyorsirás-féle módon, de úgy, hogy a jelek többé nem szavakat, hanem csakis szótagokat, sőt betüket jelentnek.

Valóságos átmeneti állapot keletkezett a khinai jelirásból a fonetikus betűirás felé. A Khinában elterjedt Buddha-vallás a Kr. U. hatodik században jutott át Japánban, de az érintkezésnek egyébként is sűrűnek kellett lennie, mert a japánok művészete is khinai eredetű s olyanformán áll a khinaihoz, mint a barokk izlés a reneszánszhoz.

Sok eredeti japán vonás is megmaradt azonban, különösen az állam szervezetében, a melyet feudálisnak nevezhetünk egész 1868-ig, a mikor az utolsó daimiót, vagy „hadvezért” a mikádó leverte s nemsokára európai mintára berendezett alkotmányt hirdetett ki. A mostani császár 122-ik a saját dinasztiájából s a japán történelemnek egyik legérdekesebb vonása, hogy a mióta az ország történelmét ismerjük, mindig ez az egyetlen dinasztia uralkodott.

A japánok tehát átvették tőlünk a parlamentális alkotmányformát, a kötelező iskolázást, az egyetemi képesítés rendszerét, a hadsereg szervezését. Különösen pedig a technikai dolgokat. Európai mintára építenek utakat, vasutakat, hidakat, rendezik a városaikat stb.

Nem vették azonban át a keresztény vallást s a közigazgatás szervezete is körülbelől a régi. Nem majmolják az európaiakat külső szinben, különösen pedig a köznép egészen megtartotta japáni viseletét, építését, szokásait és ízlését.

Mi európaiak mindig úgy gondolkozunk, hogy csak az lehet tökéletes a mi európai, sőt rögtön készen vagyunk a gúnyos, kicsinylő mosolylyal, a mint a mienktől elütő szokásokat és erkölcsöket látunk. Minél kevesebb az ember intelligencziája, annál könnyebben nevet ki előtte ismeretlen szokásokat. A mi alföldi magyarunk ép úgy éleződik a tót bocskorra, vagy a török bugyogója felett, mint a frakkon és klakkon.

---

A művelt európai sem menekülhet meg attól, hogy gúny tárgyává ne tegye a khinai czopfot, vagy a néger ékszereit. Azonnal megnő azonban az idegen nép tekintélye, a mint az európai szokások felé hajlik. Az ilyen népet „kultúra fogékony, tehetséges” népnek tartjuk. Ezért magasztalják a japánokat s ezért gyártanak olyan sok rosz élczet a khinaiakra.

Ha azonban a két nép igazi jellemét hasonlítjuk össze, a koczka azonnal a khinai felé dől s a japánokat sokkal tökéletlenebbeknek fogjuk tartani. Az igazi, európai kulturától nem érintett khinai csodálatosan erkölcsös, kitünő hazafi, vendégszerető, barátságos és rokonszneves ember, a ki nagy mértékben megérdemli becslésünket.

A japánoktól ugyanezt nem mondhatjuk el. A férfiak általában nagyon önzők, haszonlesők a nők pedig nagyobbára laza erkölcsüek. Csakhogy a japáni sokkal szemfülesebb, gyorsabb tevékenységű, mozgékony. Ebben a tekintetben inkább az európaihoz hasonlít, mint a lassú khinaihoz. Művészete szintén éppen ilyen tekintetben különbözik a khinaitól.

 Amíg a khinai nagy gonddal, óriási türelemmel dolgozza ki még közepes értékű iparművészeti tárgyait is, addig a japáni rendkivül gyorsan végtelen ügyességgel ezerszámra gyártja apróságait. A khinai nő a ruháját éveken át készült hímzésekkel díszíti, a japán nők öltözetét nem ékesíti kézimunka, hanem a selyemszövet már eleve tarka, rendesen nagyvirágos brokát. A khinaiak asztala, széke ágya, vagy falazott padkája van, a melyen hál.

A japán szobában nincs bútor, a földön guggolva esznek valami kerek skatulya-féléről s a földön hálnak egyszerűen takarók között. A khinai minden talpalattnyi földjét művelésre használja, legfeljebb őseinek sírját keríti körül, ülteti be cziprusfákkal.

A japánok rendkívül szeretik a tarka virágot s minden parasztháznak van virágos kertje, apró kis hidacskákkal, sziklacsoportokkal. Igen érdekes az az ügyesség, a hogyan terjesztik az európai műveltséget maguk között a khinaiak és a japánok.

A khinai meghonosította a távírót, mindenütt zakatol a Singer varrógép, ott ég a petroleumlámpa s a petroleumos olajjal átitatott deszkaládákat gyerek-koporsóknak használják. Az egész országban mindenütt látni a temetőkben ilyen amerikai felirású petroleumos ládákat a temetőkben.

A zsebóra, a gyufa, és még néhány hasznos dolog egész Khinában elterjedt, de a nép jellegén mitsem változtatott. Minő más a japán! Először is az államformát forgatta fel, aztán hadsereget létesített, majd csodálatos mohósággal sajátította el az európai természettudományokat: részben behívott mesterek, részben tanulmány útra küldött fiatal japán férfiak révén.