Azelőtt lámpalázzal léptek a kezdő színésznők a világot jelentő deszkákra – ma már rutinos nyugalommal állnak a század új csodája, a távolbalátó gép elé.
Kívülről egyszerű gépezet, szemre alig különbözik a filmfelvevőtől, mégis különleges követelményeket támaszt. A szereplőket különleges festékkel készítik ki a legélénkebb színekre: arcuk rozsdavörös, szájuk sötétlila, majdnem fekete, szemhéjuk kékeszöld. Csak rövid ideig állhatnak a többszörös reflektorfényben, nehogy a festék leolvadjon róluk.
A televíziós leadás éppen olyan, mint a filmé. Vásznon mozognak, beszélnek, változhat a szín is – csak éppen nincs filmszalag, nem lehet többször lejátszani, viszont a néző abban a pillanatban és azt látja, úgy látja, ahogy történik.
Éppen ezért sokkal nehezebb feladat a televízióban szerepelni. Itt nincs „cutter”, aki összevágja a jobb jelenetet, nem lehet többször próbálni és a legjobban sikerült képet kihozni.
A televízió kissé visszaviszi a filmet a színház, a színjátszás közelébe… (Photo Keystone)