Szálasi már a bevonulásának első percében kiadta a parancsot, hogy a Népszava főszerkesztőjét Szakasits Árpádot élve, vagy halva, de feltétlenül kézre kell keríteni. Hiába volt azonban minden hajsza, kutatás, kínvallatás, senki sem árulta el Szakasits Árpádot.

Megkértem Szakasits Árpádot, hogy újságunk számára mondja el bujdosásának történetét. Nem szeret magáról, a maga dolgairól beszélni. Hiába kérlelem, semmi érv nem használ, csupán mikor azt mondom. Meg kell menteni az emberiség fogalmába vetett hitet, be kell bizonyítani, hogy történelmünk legsötétebb korszakában is voltak igaz emberek, akiket példaként kell a magyarság elé állítani.

- Igen - csillan fel a szeme- voltak emberek, önfeláldozó, bátor, derék emberek…
És beszélni kezd a vérbeli újságíró pontosságával, tömörségével.
-A német megszállás pillanatában menekülnöm kellett. A németek halálra kerestek. Budára menekültem és eleinte Szüllő Árpádnénál bujkáltam Szabolcska Mihály utca 12/a. számú házban. Szüllőné később elvitt apósához, Kenessey Pongrác dr. nyugalmazott veszprémi főispánhoz, a Duna- utca 21. számú házba, ahol több mint négy hónapig bujkáltam. Kenessey lakásán tartotta üléseit a Magyar Függetlenségi Front. Ott tárgyaltam rendszeresen többek között Tildy Zoltánnal és Vörös János vezérezredes, vezérkari főnökkel. Onnan indult ki a fegyverszünetet és a hadsereg megtisztítását követelő úgynevezett illegális mozgalom.

Ugyancsak Kenessey lakására kaptuk az értesítést, hogy Horthy kormányzó, engem és Tildy Zoltánt kihallgatáson fogad. Ezen a szinten történelmi jelentőségű helyen tárgyaltunk Bajcsy Zsilinszky Endrével, az ellenállási mozgalom katonai csoportjának megszervezéséről. Ez volt az egyetlen hely,- elmondhatom-, ahol a rettenetes terrorban aktív munka folyt a hatalom megdöntésére. Itt született meg az ellenállási mozgalom, itt jött létre a demokratikus pártok együttműködése, itt futott minden szál és innen indult ki minden tevékenység. Közben a folytonos razziák miatt innen is menekülnöm kellett. Fenn a Várban bújtam el a Vasútforgalmi Rt. Bochdaneczky nevü tisztviselőjének Szent György téri lakásán. Bochdaneczky összekötő tiszt volt közöttünk és a honvédelmi minisztérium beszervezett, megbízható elemei között.

Négy hétig bujkáltam fenn a Várban, ott kötöttem meg a Kommunista Párttal az együttműködési megegyezést, melynek egyik létrehozója Rajk László építészeti szakrajzoló volt. Ez az értékes, bátor ember áldozatul is esett. Lefogták. Két gyanús kéziratot találtak a zsebében, és ő az élete árán sem árulta el, hogy az írások tőlem erednek. Hasztalan kínvallatása után megölték.

Horthy kormányzó előtt keményen képviseltük azt az álláspontot, hogy véget kell vetni a háborúnak, meg kell tisztítani a honvédséget az oda nem való elemektől és a Szovjettel barátságra kell lépni. A kormányzó ki is nyilvánította hajlandóságát kívánságaink teljesítésére és nem sokkal később elhangzott a fegyverszüneti proklamáció.

Ebben az időben Kabok Lajost a Gestapo a Svábhegyre vitte. Napokig vallatták, gyötörték. Utána Kabok megüzente Selig Imre párttitkárral, hogy a Gestapo nyomára jutott a Magyar Frontnak, sőt vallatása közben emlegettek a Kenessey nevet. Jó lesz, ha eltűnök Kenessey lakásáról.

Visszamentem Szüllő Árpádnéhoz.

Feleségem, aki a Dunántúlon bujkált, nagy betegen feljött Pestre, hogy velem találkozzon és hosszabb klinikai ápolás után az én legelső búvóhelyemen rejtőzött el, özv. Mandel Oszkárné párttitkárnő Margit körút 40. számú lakásán. Én is oda odaszöktem át. Mandelnét már előzőleg vallatták, ütötték, verték, hogy árulja el búvóhelyemet. De nem tudtak kivenni belőle semmit.

Itt alapítottam meg az illegális mozgalmat Schiffer Pállal, akit lefogtak Egger Lajos pártitkárral. A Margit- körúton ért bennünket Buda ostroma. Amikor az oroszok közeledtek, a németek aláaknázták a szembenlévő két házat. Ismét visszaszöktem Kenesseyhez és nála még két hónapot töltöttem. Az Ilona- utcában szemben velünk volt a Ferenc József katonai nevelőintézet és a ház, ahol a hírhedt Vannay- különítmény székelt. Mindkét házat erősen lőtték az oroszok, a mi házunk is kapott tizenegy találatot, fele már romokban hevert, ránk dőlt a fal.
Jóformán az utolsó percben betörtek Kenesseyhez a vannaysták, elvitték Kenesseyt, vallatták, hol van Szakasits?
Kennesey remekül viselkedett! Engem nem ismertek fel. Hosszú szakállam, bajuszom volt, szemüveget hordtam. Órákig néztek gyanakodva, de nem ismertek fel. Nem sokkal később németek telepedtek a házba, nyolcfokos hidegben a fáskamrába húzódtunk, ahol mindent belepett a penész. Többször próbáltak partizánexpedíciót küldeni felkutatásomra, de próbálkozásuk nem sikerült. Három nappal a felszabadulás után fiam a zajló Dunán értem küldött egy Kósa Gyuri nevű bátor fiatalembert. Orosz katonák adtak neki csónakot. Szerencsésen átértünk a pesti partra.

Kenesseynél állandóan húsz- huszonöt ember jött össze. Minden héten volt tanácskozás és Kenessey ez a hatvankétéves ember, a meggyőződéses demokrata felfogás megtestesítője- állandóan az életével játszott. A folytonos razziák dacára is estéről estére rádión fogtuk Moszkvát, Londont. Kenessey, akiben izzó gyűlölet élt a németek iránt, lelkesen velünk dolgozott, noha tudta, hogy én vagyok az országban az egyik legjobbban hajszolt ember, mert hiszen rendőri összekötőnk jegyezte a Gestapo – parancsokat: Szakasits feltétlenül kézrekerítendő. Ifj. Pallavlini Györgyöt és Pálffy Józsefet is számtalanszor vallatták, hol vagyok, de senki sem árult el engem.

Ez a kitűnő Kenessey közben teljesen tönkrement, kifosztották, mindene elpusztult, szegény ember lett, de azért derűsen néz most is a világba. Bízik a boldogulásban, bízik a magyarság jövőjében. Mert bízni kell!
Közbevetem a kérdést:
- Miben bízik főszerkesztő úr az ország sorsát illetően?
- Bízom a dunai államok összefogásában. De most nem akarok politizálni, csak arról akartunk beszélni, hogy a gonosz világban is voltak jó emberek önzetlen bátor, igaz emberek.
Valóban: voltak és vannak jó emberek, a szó eszményi értelmében vett emberek, akik miatt érdemes élni a földön, érdemes küzdeni és számukra boldog jövőt teremteni.