A hét szűk esztendő, amely 1929 őszén szakadt az emberiségre, múlóban van.
Az egyesült Államokban, Kanadában és a Szovjetúnió keleti tartományaiban, főleg Szibériában, rekordtermést takarítottak be. Argentína és Ausztrália termése ugyan csak néhány hónap mulva mutatkozik meg, de a fehér emberiség egéről, úgylátszik, máris elvonult az éhínség fenyegető felhője.
Viszont alig lábolt ki a világ az egyik válságból, máris új válság kitörését jósolják aggódó lelkek.
Az Economist hónapokkal ezelőtt óvatosságra intette a világ mezőgazdáit, mondván, a fejlődést a háború csak megszakította, de irányától el nem térítette. Márpedig az irány az, hogy a világ egyre több élelmiszert termel, mint amennyit az emberiség elfogyasztani vagy legalább is megvásárolni és megfizetni tud. A háború alatt a világ termőterülete megnagyobbodott, Amerika agrártermelése harminc, Mexico, Argentína és Ausztrália termelése az erőteljes gépesítés folytán a munkaerő egyidejű csökkentésével 25-15%-kal növekedett.
Dél-Amerika a háborún több mint négy milliárd dollárt keresett, ennek fele Argentínára esik s ebből az összegből főleg mezőgazdasági gépeket vásárolnak, mihelyt Anglia és Amerika szállítani tud. Az új ötéves terv a szovjet-orosz termelést a vetésterület kiterjesztésével s a termelés hallatlan mérvű fokozásával az eddiginek 1/3-ával emeli. Mindez furcsán és érthetetlenül hangzik akkor, amikor az emberiség túlnyomó része még mindig szűkösen táplálkozik s rongyos ruhában jár.
Amíg ezek a jóslatok az elmélet szürke köntösében jelentkeztek, kevés ember vetett rájuk ügyet.
De az elmúlt héten a háború után először süvített végig a válság szele a Wall Streeten és Bombay-ben, először figyelmeztették angol bankárok ügyfeleiket, hogy az 1946 óta tartó szakadatlan hossz vége felé jár, először jelentette a washingtoni statisztikai hivatal, hogy júliusban a gőzerővel termelő amerikai nagyipar raktári készleteinek egy része eladatlan maradt s a készletek július havában nem csökkentek, hanem szaporodtak. Az is feltűnő jelenség, hogy ez év június 30-ika, az árellenőrzés megszűnte óta, a chicagói tőzsdén a szabad forgalomban a gabonaárak nem emelkedtek, hanem lemorzsolódtak.
A magyar mezőgazdaság mai zavaros és feldúlt állapotában nem termel annyit, hogy a felesleg elhelyezése gondot okozna.
De mi történik néhány év mulva, kinek adjuk el fölös termékeinket, mikor a két nagy vevő, Olaszország és Németország kiesett s a tengerentúli verseny teljes erejével ráveti magát az európai piacra? A magyar törvényhozás e percben az érdekképviseletek megszervezéséről szóló javaslatot tárgyalja. De legalább olyan fontos volna a mezőgazdasági termelés átszervezéséről szóló javaslat s tervszerű, okos felkészülés arra, hogy a változó világgazdasági helyzetben mit termeljünk s fölöslegünket kinek adjuk el?