A legutolsó minisztertanács új adórendeletet tárgyalt és fogadott el.
Ez a rendelet az együttes kereseti és jövedelemadóról, társulati és tantiémadóról, valamint a vagyontöbbletadóról szól. Munkatársunknak ebből a rendeletből a következő érdekes részleteket áll módjában közölni:
Az együttes kereseti és jövedelemadót a jövőben hatféle rendszer alapján vetik ki: nyers bevétel alapján, osztálybasorolással, állandó adótételek alkalmazásával, adóközösségi rendszerben, testületi átalányozással, földbérleteknél a kataszteri tiszta jövedelem alapulvétele mellett.
A társulati adó kivetésénél ötféle rendszer valamelyikét alkalmazzák.
Az adót nyers bevétel, biztosítási díjbevétel vagy saját tőke alapján, adóközösségi rendszerben vagy testületi átalányozással vetik ki.
A tantiémadó kulcsa 65 százalék lesz, amelyből 40 százalék a tantiémet kifizető vállalatot, 25 százalék a tantiémet élvező személyt terheli, mely utóbbi összeget a vállalat tartozik a javadalmazásból levonni. A teljes adót a tantiém kifizetésétől számított 3 nap alatt kell befizetni.
Az ügynöki jutalék után fizetendő adó kulcsa 15 százalék lesz, amelyet a jövőben is a megbízónak kell a jutalék összegéből levonni és az adóhivatal pénztárába befizetni. A régi rendszertől az eltérés abban áll, hogy a felemelt kulcsban nemcsak az általános kereseti adó, hanem a jövedelemadó és az összes pótlékok is bennfoglaltatnak.
Vagyontöbbletadó címen új adónem kerül bele az adóztatás rendszerébe.
Ennek alapja az év végén mutatkozó adótöbblet és pedig csak abban az esetben, ha ez a többlet az év folyamán megállapított együttes kereseti és jövedelemadó, illetőleg társulati adó háromszoros összegét meghaladja.
Érdekessége a rendeletnek, hogy az abban szereplő adókulcsok már az összes pótlékokat magukban foglalják, úgy hogy a rendeletben megszabott adók után már semmiféle pótadót nem vetnek ki.