Antirevizionizmus – revizionizmus nélkül

Budapest, január 18.
Mussolini fasizmusa a nemzeti öntudatot, Hitler nácizmusa a faji öntudatot állította az állami élet tengelyébe. Mindkettő olyan veszedelmeket rejtett magában, amelyeknek következménye szükségszerűen nem lehetett más, mint egy öldöklő háború s végkifejlete nem lehetett más, mint a nemzeti és a faji gőg megsemmisülése. A leninizmus éppen ezért helyezte a nemzeti és faji öntudat helyett az osztályöntudatot a társadalmi átalakulás előterébe, hogy az elnyomottak nagy nemzetközi szövetségét és közös küzdelmét valósítsa meg. Példát akart ezzel mutatni, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a küzdelem nem korlátozódik a megszülető Szovjetúnió határai közé.

A példát látták és tudomásul vették a világ népei. Még a csehszlovák nép is, amely újabban a lezajlott világháború után erőteljes hangsúlyozója a csehszlovák-szovjet közösség és a nagyszláv együttműködés gondolatának. Ám ha közelebbről vizsgáljuk még a mai Csehszlovákia tetteit és tüzetesebben vesszük szemügyre az ott elhangzott megnyilatkozásokat, akkor világosan áll előttünk a kép: a csehszlovák nép nagy többsége a csehszlovák államférfiak jelentős része a szláv faji öntudat és a csehszlovák nemzeti öntudat hangoztatásával és érvényrejuttatásával éppen annak az ideológiának harcosa, amely ellen a Szovjetúnió, az angolszász államok és minden demokratikus szellemiségű állam és békeszerető ember küzdött és küzd.

A fasizmus nemzeti öntudata és a nácizmus faji öntudata nyilatkozik meg azokban az intézkedésekben, cikkekben és beszédekben, amelyeknek manapság csehszlovák részről tanúi vagyunk. A cikkek és nyilatkozatok azzal a célzattal látnak napvilágot, hogy a magyarságot revizionizmussal vádolják meg. A tiszta demokrácia elveinek teljes mértékben megfelelő ama jogos kívánság, hogy a Szlovákiában élő magyar kisebbségek birtokába kerüljenek mindamaz emberi jogoknak, amelyeknek századok harcai után most ismét lefektetett az Egyesült Nemzetek chartája - a csehszlovákok szemében hirtelenül magyar reviziós törekvéssé minősül. Nem nehéz megtalálni a nyitját, hogy miért. Ezzel a szlovák antireviziós propagandával a magyar demokráciát akarja hátbadöfni a szlovák nemzeti és faji öntudat minden új bajnoka.

Csehszlovákiában jól látják, hogy a magyar nép őszinte törekvését megfelelően és biztatóan méltányolják külföldön. Azok az államok, azok a hatalmak, amelyekkel az „úri Magyarország” kárhozatos bűn következtében szembeszállt a múltban, most minden segítséget megadnak, hogy ez a megszenvedett ország talpraállhasson és súlyos megrázkódtatások nélkül találja meg az utat a tiszta demokráciához. Ez nem tetszik a csehszlovákoknak, ezért kell az antireviziós hangulatkelté, amelynek egyetlen, de sarkalatos hibája, hogy nincs meg a létjogosultságát igazoló magyar revizionizmus. Magyarország, ha vérei érdekében szót emel, akkor emberi jogokra és emberi kötelezettségre utal, nem pedig nemzeti és faji előjogokra. Olyan emberi jogokra és kötelességekre, amelyeket minden demokratikus és békeszerető nép szem előtt tart és gyakorlatilag érvényesít.

A jelek szerint csak Csehszlovákia nem. Mert az a törekvése, hogy a magyarlakta területekről embertelen módszerek alkalmával eltávolítja a magyar lakosságot, semmi másnak nem nevezhető, mint – csehszlovák revizionizmusnak. Ne legyen ott magyar, ne legyen ott vitás a terület. Ez a jelenség egyben arra a csehszlovák álláspontra is fényt derít, hogy semmi nem áll távolabb Csehszlovákiától, mint annak az elvnek érvényesítése, hogy a kisebbségeknek megadja az őket megillető jogokat. Nem kívánja megadni, inkább eltávolítja őket. Eltávolítja a csehszlovák demokrácia nevében.

És a csehszlovák revizionizmus jegyében.