Budapest, december 15.
A lengyel külügyminiszter a következő levelet intézte a Gyöngyösi külügyminiszterhez:
„A lengyel menekültek hazajuttatásának befejezésével a Lengyel Köztársasági Kormány nevében őszinte köszönetünket fejezem ki úgy a hatékony segítségért és támogatásért, amelyet a magyar hatóságok a lengyel állampolgároknak és a lengyel intézmények tisztviselőinek a hazaszállítással kapcsolatban nyújtottak, mint pedig azért a rendkívül megbecsült szives vendéglátásért, amit honfitársaim élveztek.”
Ezzel a levéllel lezárult egy fejezet a magyar ellenállás történetében. Mert ez is ellenállás volt, ezt ne felejtsük el és hangsúlyozzuk majd megfelelően, ha a nagy számonkérés, a béketárgyalás elkövetkezik. Emlékszünk még jól, hogy özönlöttek át a határon a szerencsétlen lengyelek ezrei és mit jelentett számukra az ígéret földje: Magyarország. Az őket bújtató szervezetek és egyének helyzete a német elnyomás fokozódásával súlyosbodott és a márciusi tragédia bekövetkeztekor életveszélyessé vált.
És mégis tovább folyt az életmentés; sokan elpusztultak, sokat elhurcoltak, de sokan továbbra is, az ország felszabadulásáig, itt rejtőzködhettek vagy magyar segítséggel a szövetségekhez jutottak. Most, hogy hazatértek, büszkén hivatkozhatunk arra, ami történt. Kevés dicsekedni valónk van az elmúlt évekkel kapcsolatban, de ez azok közé tartozik.
