"1944. március 19-én Németország megszállta Magyarországot. Három nappal később a liberális, független és baloldali sajtót betiltották. Két ideérkezett német külügyi tisztségviselő és pártfunkcionárius feladata volt a náci német minta átvételének keresztülvitele.

Az 1944. április 6-i kormányrendelet a miniszterelnököt felhatalmazta, hogy államérdekből bármikor felfüggesszen vagy megszüntethessen bármilyen időszaki kiadványt. A tájékoztatásügyi államtitkár Kolosváry-Borcsa Mihály lett, Szálasi hatalomátvétele után pedig Fiala Ferenc nyilas képviselő, az Összetartás főszerkesztője. Hamarosan már csak két nyilas lap jelent meg eredeti formájában - de a budapesti ostromig csak hetek voltak hátra."
Buzinkay Géza Kis magyar sajtótörténet

"Állam volt ez még? Magyar állam? És társadalom? Magyar társadalom? Egyik sem volt többé, az állam szétesett, a társadalom szétrothadt.

Egy vonalnak, egy hosszú történeti vonalnak vége szakadt, dicstelenül, szégyenletesen, vagy, ha jobban tetszik: groteszkül véres tragikomédiában."

Ezeket a sorokat Szekfű Gyula, a két világháború közötti Magyarország legismertebb történetírója írta Forradalom után című művében.

Az állam szétesésével együtt járt a magyar sajtó felszámolása, megszűnése is.

Háborúban hallgatnak a múzsák. Legelőször a Kultúra hallgat el. Aztán majd sorban a többi rovat is.

1944 októbere 15-e után Magyarország történelmének legsötétebb és legvéresebb éjszakája jön el.

A rovatok Radnóti Miklós verssével búcsúznak a korszaktól, akit 1944 november 9-én a Győr melletti Abda község határában Marányi Ede honvéd alezredes parancsára Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete élén 21 társával együtt agyonlőtt.

Töredék

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .