Beláttam, hogy nemcsak a nagy német városokban lehet találkozni a hősies lelkülettel, mert Budapesten is önfeláldozás és a katonai lelkület lett urrá,- mondotta vitéz Jaross Andor belügyminiszter szombaton.

Valóban nagyon messze jártak az igazságtól azok az ellenséges propagandisták és azok az álszent hazai reménykedők, akik megjósolták, hogy csak néhány bomba potyogjon az amugy is ideges és nyugtalan magyar fővárosra, egyszerre megváltozik itt a háborus hangulat.”

Bebizonyosodott, hogy a főváros népe csakugy, mint a vidék magyarja, nem „ideges” és „nyugtalan” háborus hangulat árnyékában él, hanem sokkal többre képes, mint amennyire ez a lekicsinylő értékelés becsülte.

A terrorbombák néhány hét alatt keménységet neveltek a városok kőrengetegének népe szívébe. A ránk szakadt megpróbáltatások közelebb hozták egymáshoz az embereket és az áldozatkészség csodálatos szelleme virágzik ki a bombazápor s a pusztító lángnyelvek nyomában.

Élő valósággá növekedett itthon, a belső fronton is a bajtársiasság gondolata és minden ujabb támadás csakugy, mint a harcoló katonák soraiban, a dolgozók arcvonalán is, ellenállóbb, katonás csatasorba kovácsolja a szíveket.

Mindennél határozottabbá lett a meggyőződés, hogy ebben a harcban számunkra nem marad más, csak a könyörtelen, a legvégsőkig kitartó helyállás. A fájdalom s a megpróbáltatás a magyar nép ezreit, sőt millióit erre neveli.

Kemény élniakarás, az összetartozás és az egymásért küzdés mindenre elszánt határozottsága tölt el bennünket a lecsapódó terrorbombák „árnyékában”, és ha a háborus hangulat megváltozik nálunk, akkor ez a változás olyan, amely az ellenség reménykedéseit biztosabban rombadönti, mint az ö gyilkos bombazáporuk, a mi templomainkat, iskoláinkat, kórházainkat vagy a magyar hajlékok százait.