Gáz

A gáz harctéri alkalmazásáról csak itt-ott bukkantak fel hírek a mostani világ-háborúban. Legutóbb az orosz tüzérség alkalmazott egyes helyeken gázgránátokat és semleges forrásból származó hírek szerint Turkesztánban erős ütemben folyik a szovjet-katonák vegyiharc-kiképzése.

Már az ókorban alkalmazták a gázt harci eszköznek; különösen a görögök voltak ebben nagy mesterek. A „görögtűz” is tőlük származik, ez salétrom és kén égetéséből keletkezik. A keresztes-háborúkban a szaracénok, a középkorban a rómaiak kísérleteznek a gáz és a füst alkalmazásával. Majd minden nemzet felmutathat egy-egy vegyészt, aki előbb-utóbb hadicélokra ajánlott fel valamilyen gázt. Az első világháború előtt a hágai értekezlet ugyan kimondotta a gázok alkalmazására a tilalmat, de eredmény nélkül.

A franciák kezdték meg a gázháborút, amelyet később a németek is átvettek. 1915 április 22-én Ypernnél alkalmazták a németek először nagyobb méretekben a gázt; igen nagy hatással. A világháborúban mintegy 35-féle gázt használtak, leginkább a klórt. A gázt csak földi harceszközökkel alkalmazták, a Lewisit nevű amerikai gázt - amelyet repülőgépekről kellett volna permetezni - a háború befejezése miatt már nem alkalmazták az entente-hatalmak.

Az első világháború után ismét megállapodtak ugyan a vezető hatalmak a gáz száműzéséről; de a többé-kevésbbé nyíltan folytatott kísérletek azt bizonyítják, hogy ennek a megállapodásnak nem komoly az értéke. Ha eddig nem is alkalmazták gázt, fel kell mégis készülnie mindenkinek az ellene való védekezésre.

Álcázás

A tarka színre való festés kérdése sokat vitatott probléma katonai szakkörökben is. A terep környezetéhez való alkalmazkodás már régi idők óta minden hadseregben kísérletek alatt áll. Ami feltűnő, az az ellenség figyelmét magára hívja, tehát a vezetés igyekszik mind a harcosok ruházatában, mind a fegyverek, a légi, földi és vizijáróművek festésében már eleve „rejtőzni”.

A vadászember tudja, hogy a természet mennyire iparkodik a szabadban élő állatok színezésével azok rejtőzését előmozdítani. A környezethez való hasonulás megbontja az egységes színt, azaz tarkázza. A nagy tárgyakat feltétlenül tarkázni kell, mert hisz a hátterük, amelyben mozognak: szintén tarka. Kell egy általános színnek lennie, amelyből kitűnjenek a világos színfoltok és legyenek benne az általános színt megbontó sötét részek.

Ezek a foltok annál kisebbek, minél közelebb kerülhet a használati tárgy vagy harceszköz az ellenséges figyeléshez. Az egyenruhák színe is alkalmazkodik az illető állam legjellegzetesebb színeihez. Télen az egyenruha fölé fehér vászonhuzat való, amely egybeolvad a hó színével.

A legjobb álcázás is csak akkor jó, ha az álcázott személy vagy tárgy mozdulatlan, mert minden mozgást azonnal észre lehet venni. Figyeljük csak meg a szabadban élő állatokat, azok veszedelem idején mozdulatlanul lapulnak s így a legtöbb esetben észrevétlenek maradhatnak. A műtárgyakat, az erődöket célszerűtlennek látszik tarka színűre festeni, mert nem hogy rejtene, hanem egyenesen magára hívja a figyelmet.

Egyes újabb német nézetek szerint a gépkocsikat sötétszürkére festik, amivel a gépkocsi árnyékát tüntetik el, azaz a gépkocsi egybeolvad árnyékával. Ezt azonban csak a légi fölény birtokában, illetve akkor lehet megtenni, ha a nagy anyagmennyiség birtokában a rejtőzés másodrendű kérdés.

T.