Ameddig az emberi képzelet és a tudományos kutatás visszatekinthet - már a legrégibb ókorban, az egyiptomi fáraók is használták a tábori postát. Igaz, hogy repülőgéppel küldték sürgős üzeneteiket valamelyik hadműveleti eseményükről, hanem egyszerűen csak élőlénnyel: fehér galambbal. A mi időnkben, ezekben a pillanatokban, a „tábori levelezőlap” már kávéházi sanzonokban is szerepel, azonban a városias szórakozáson kívül sokkal fontosabb a szerepe a valóságos életben. Szíveket összekötni; érzéseket elevenen tartani - a frontok óriási távolságára mitsem adva - rendkívüli nagy jelentőségű munkateljesítmény.
A nagyközönség csak írja ezeket a tábori levelezőlapokat, szívvel és lélekkel hetenként többször is bedob a postaládába közülök egyet-egyet és feszült idegállapotban várta rá a választ, mint Noé a békét hirdető fehér galambot. Azonban senki sem tud arról a hatalmas szervezetről, amely a közlekedési nehézségek ezer akadályába ütközve mégis megteremti a kapcsolatot, legalább papíron és betűk segítségével, a katonák és szüleik, a gyermek és testvér, fiú és leány között. A magyar olvasóközönség felfokozott figyelme közepette fordulunk informátorunkhoz felvilágosításért, erről a háború idején való postaforgalomról.
„Azért tud a mi szervezetünk olyan precízen működni, mert az első a legelső posta ezen a földkerekségen tulajdonképpen, egyenesen és kimondottan hadiposta volt, közvetlen kapcsolatban a háborúviseléssel, s magából a hadviselés tényéből, céljaiból és okai szerint született meg. A hírszerzésre nem a magánembereknek volt elsősorban szükségük. Csak a modern korok óta, a közlekedés technikai meggyorsítása óta lett általános szokássá az, hogy a legkisebb családi keretekben és a legszűkebb emberi kapcsolatokban élő társadalmi rétegek is igazi „levelezőkké” váltak.
Az első hírszerző és eszközlő gesztus egyáltalán nem magánembert volt, hanem egy egész ország vagy egész nemzet uralkodója és hadvezére érezte a levelezés megteremtésének szükségét. A királyuknak volt csak szükségük erre - s éppen államhatalmi és nemzetpolitikai szempontból, tehát külön futárszervezeteket tartottak fenn ebből a célból. Ha a magánosok szerettek volna is levelezni, anyagiak miatt nem állt módjukban külön küldöncöt megfizetniük leveleik továbbításáért. Ez a szó, hogy: „posta” - először nem is hivatalt és a hírközlés megszervezettségét jelentette, hanem a küldöncök lóváltóállomását értették rajta.
A kínaiak már Krisztus előtt 2000 évvel pontos menetrend szerint működő, külön árjegyzék alapján fizetett küldöncöket tartottak. Náluk természetesen nem nevezték a hírvivőket postásoknak, hiszen ez az európai értelmű fogalom latin szóból származott: loca posita, azaz olyan fontos célú és pontosan körvonalazott helységet jelentett, ahol a hírvivők megállottak, pihentek, abrakoltak, a híreket lehelyezték és ez ott kapott újdonságokat továbbvitték. „Posita” - posta lett magyarul, de rokonhangzása van annak a legtöbb más nyelvben is. A futárszervezetek különösen a hadműveletek eseményei körül szerepeltek.
Természetes nemcsak afféle világbirodalmi és nemzetközi értelemben tehető ilyen messzire a tábori posta intézmények létrejötte, mert hiszen fajtánk között, az ősi magyaroknál is kifejlődött a futárrendszer. Őseink a hadjárataikban mindig meglepetésszerűen támadtak, mert pontos értesüléseik voltak; hiszen híradó alakulataink egyes tagjai négy napot tudtak egyfolytában nyeregben ülni, amikor ilyen fontos újdonságot kellett továbbítaniok. De aztán az államkormányzással és a nyugateurópai értelemben vett országvezetéssel egyre szorosabb kapcsolatba kerültek ezek a futárok, mert például Mátyás királyunk esküvői hírét is ők vitték széjjel. Mátyásnak - írd és mondd! - tízezer küldöncre volt szüksége, hogy a szélrózsa minden irányában tudassa a világgal az ő fontos családi és egyben kétségtelenül állampolitikai elhatározását.
A hírszerzés és továbbítás egyre fejlődött, gyorsult és bonyolódott, az állam érdekelt tartva szem előtt. Hiszen egy-egy csatanyerésről csak ilyen futárok: „posták” segítségével lehetett értesülni. Mint nemzeti históriáink lapjai bizonyítják, Mohács elestét 48 óra elmúltával már Bécsben is tudták. Az akkori és a mai tábori posta között természetszerűen nagy a különbség s ez főleg abban nyilvánul meg, hogy azokban a históriai távlatú régmúlt időkben nem lehetett a hadbavonultaknak személy szerint és egyénenként üzenni. A hadvezérek szigorú magánügye volt a hírszerzés. A mi mostani tábori postánknak közvetlen példaképe és gyakorlati útmutatója az 1914-18-as világháborúban kialakult hatalmas szervezet, amely oly hihetetlenül nagy forgalmat bonyolított le, hogy egész csomag- és levélhegyek vártak továbbításra. Egyetlen napjuk levelezése az egymilliós számot múlta felül.
Ez akkor is és ma is óriási erkölcsi felelőséggel járó nemzeti munka; hiszen lélektanilag az az egyetlen biztos szellemi fundamentum a harcolók alatt, hogy a hátországgal, otthonmaradt családjukkal, szüleikkel, gyermekeikkel és szerelmeseikkel meg lehessen az írott betűn át a kapcsolatot kapniok. Ma ez annál fontosabb, mert a múlt háborúban csak az egyik részről volt tényleges a levelezés. Az itthon-maradottak akkor egyáltalán nem forogtak még akkora veszélyben, mint a harctér. Abban az időben nem bombázták a frontmögötti országrészeket, városokat és falvakat úgy, ahogy ma teszik. Most az ellenséges rádiópropaganda és röpcédula is igyekszik a fronton küzdő felekkel elhitetni, hogy otthonukat a föld színével tették egyenlővé. Ilyenkor az egyetlen megnyugtató cáfolat, ha a tábori posta kezükbe adja a családjuktól érkezett pár sort: s ez a legnagyobb lelki megnyugvás!
Ezen az erkölcsi szemponton túl is megnövekedtek a mai harcolók igényei, s bármilyen terepnehézségekkel kell is megküzdeniök, mégis az adott helyzetben, a szállítási lehetőségekhez képest, késés nélkül folyik a levelezés. Például Erdély visszatértekor az első háromhetes átlagforgalom napi 800,000 levél volt és a következő napokban is legfeljebb 500,000-re szállt le a számuk. A csomagoké abban az időben 4000 darabra emelkedett.
Erdély után Délvidék adott még új tapasztalatokat s mindezek segítségével jutottunk odáig, hogy az orosz háborúban kedves „csemegét” kaptak a front legbelsejében harcoló alakulatok. Ugyanis a repülőgéppel való szállítás bevezetésekor reggel megjelenő lapokat délután már ott kint is olvashatták. Krim-félszigetéról Zala megyébe 8-10 napon belül válasz érkezett az itt feladott levélre. Éppen az oroszok visszavonulásakor kezdődött a tábori posta igazi és súlyos feladata. A magyar királyi posta valóban a legjobb gépkocsiparkját bocsátotta rendelkezésre. Legtöbbjüknek éppen csak hogy megdörzsölődött az országúttól a kerekük. A szinte járhatatlan utakon ezek a gépkocsik is csak a legnagyobb nehézségek árán tudnak közlekedni.
Amikor azután a front az országhatáron már 1000 kilométerrel túljutott, akkor jöttek a járhatatlan utak miatt a repülőgépek, s ez hihetetlen előnyt jelentett. A leveleken kívül a kis „minta érték nélküli” küldemények érmelegítői, szappanjai, kesztyűi, borotvái, pipái és szipkái - dohánnyal vegyest. A tábori levelezés szállítása ingyenes. Minden katona a koszttal és zsolddal együtt illetményszerűen nehány darab zöld levelezőlapot is kap hetenként. A lap, amelyet innen küldenek, egyetlen fillérbe kerül. Az árúminta 100 grammig díjtalan. A fehérszínű szállítólevél egy fillér. Az 1 kg-os csomag díja 30 fillér.
A tábori posta termeszetszerűen türelemre, pontos címzésre, s az előírások megtartására kéri az itthoniakat. Senkinek sem érdeke, hogy a frontra induló csomagok bármiféle törékeny vagy romló holmit tartalmazzanak. Odakint az ellátás ízletes és bőséges. A komoly hazaszeretet diktálja a nyersanyaggal való okos és célszerű bánásmódot s ha a közönség és a tábori posta nemzeti kötelességeinek egyforma mértékben hódol és helyes arányérzékkel cselekszik: az eredmény a magyar erejét növeli.”
Erdős Jenő
