A búr háború kommandói

A búr háború már csak azért is érdekes, mert itt tanultunk meg olyan új fogalmakat, mint a gerillaharc, a kommandó vagy a koncentrációs tábor. De hogy is történt?

Az 1800-as évek végén a búr Transvaal adta a világ aranytermelésének több mint 27%-át, amivel kezdett gazdaságilag a szomszédos brit fennhatóságú Fokföld fölé nőni. Megkezdődött az iparosítás, vasútvonalat kezdtek kiépíteni, s olyan nagyszámú szerencsevadász szállta meg a térséget, hogy az aranyásótáborból pillanatok alatt ötvenezer lakosú város lett - Johannesburg. Ez a britek figyelmét sem kerülte el és a két fél között összetűzésekre került sor. Az első búr háborúban (1880-81) az angolok vereséget szenvedtek Majubánál, és a transvaali búrok kivívták önállóságukat.

1890-ben azonban a britek a gyarmatosításáról elhíresült Rhodest tették meg Fokföld miniszterelnökének, akinek „áldásos” tevékenysége nyomán fokozódott az angol-búr ellentét, mely ismét háborús konfliktushoz vezetett. Anglia akkoriban 370 milliós gyarmatbirodalmával a világ leghatalmasabb állama volt, és várható volt, hogy a brit korona fennhatósága alá akarja vonni az aranyban és gyémántban gazdag, búr szabad területeket is. Az első angol katonai akciót a búrok könnyen visszaverték, de várható volt a folytatás, ezért fegyverkezni kezdtek, és a legújabb géppuskákat és ágyukat kezdték vásárolni. Az angolok meglepődtek a kudarc miatt, de nem akartak lemondani az arany-, és gyémántlelőhelyekről, ezért ultimátumot adtak a búroknak, hogy önként hódoljanak meg, ugyanakkor brit katonák átlépték a határt. A búrok a határidő lejártával nem adták meg magukat, sőt a háborús veszélyre a két búr köztársaság egyesült és egy tapasztalt, idős tábornokot, Krügert választották elnökükké. A harcokat 1899. októberében búr támadás vezette be. Az angol zsoldos csapatok nem bírtak a hősiesen küzdő búrokkal, ezért kénytelenek voltak jelentős csapatokat mozgósítani ellenük. A továbbiakban a mintegy 85 ezres búr katonának hosszú távon esélye nem volt a 450 ezer angollal szemben.

Az angolok úgy gondolták, hogy a háborúnak már karácsonykor vége lesz. Úgy nevezték: "háború teaidőben". A búrok ugyancsak biztosak voltak magukban: - „Ismét megleckéztetjük az angolokat, mint Majubánál" - és hazaérnek még a szüret előtt. Amikor átlépték Natal tartomány határát, azt kiabálták, hogy "banánokért megyünk"! De minden másképpen alakult. Ezt a háborút mindennek lehetett nevezni, csak éppen teadélutánnak nem. A felkészült búrok fegyvereivel szemben az angol lovasságnak esélye nem volt. Géppuskákkal, mauserekkel és gyorstüzelő ágyukkal már felvonulás alatt szétkergették az angol lovasságot.

Három évvel később az angol-búr háborút nevezték a „legkeserűbb, legkegyetlenebb és legvadabb konfliktusnak, amit fehér emberek vívtak egymás között a Krími-háború óta".

Kegyetlen módszereket alkalmaztak a harcoló felek: a búrok a modernnek számító gerillaharcban tizedelték a brit hadsereget. Az angolok ezután a gerillák mozgásának megakadályozására kiépítették a kis kőerődök láncait, amelyeket szögesdrótkerítéssel és telefonnal kötöttek össze. A háború végére 8000 őrházerőd 6000 km vonalat alkotott, és több mint 50 ezer katona vigyázta. Így a gerillák egyre több területről kiszorultak.

A háború másik találmánya volt a „Commando”! A búroknak nem volt reguláris hadseregük. Minden polgár otthonában egy jól működő puskát, 30 töltényt, egy lovat és egy nyerget kellett készenlétben tartani, békében is. Több kerület állt össze egy kommandó létrehozására. Volt, amelyikben 20 kommandós volt, de volt, amelyikben ezer. E milíciákat nevezték kommandónak, melyek szabadon mozogtak a britek háta mögött, és írásos parancsuk (command) volt a Krüger kormánytól, hogy katonai feladatot hajtanak végre. A brit parlament később úgy döntött, hogy a kommandóban harcolók a búr reguláris erő részei és elfogásuk esetén hadifoglyoknak tekintendők ( korában ugyanis simán felkötötték őket).

Az angolok az elején biztosak voltak benne, hogy kétszeres túlerejük fényes diadalt arat, ám nem így történt. A búrok kezdetben katonailag erősebbnek bizonyultak, mint a szigetországból érkezett katonák, elsősorban Botha és Hertzog tábornokok irányításának köszönhetően. Ezért egymás után érkeztek a hajók a piros zubbonyos brit századokkal, majd az angolok keményebb hadviselési eszközökhöz nyúltak. A felperzselt föld taktikáját választva a búrok élelmiszer ellátását és katonai utánpótlását próbálták meg ellehetetleníteni. De miután nem bizonyult hatásosnak a búr élelmiszertartalékok és az állatállomány megsemmisítése, - koncentrációs táborokba zárták a búr nőket és gyermekeket (az angolok eufemista módon ezeket refugees-menhelyeknek nevezték). A családtagok internálásától azt remélték, hogy megadásra készteti a harcoló férfiakat, a feketéket pedig azért őrizték, hogy ne segíthessék élelemmel és információval a kommandókat. A háború végéig közel 100 táborban mintegy 220 ezer embert őriztek. Ezekben az angolok által "önkéntességen alapuló menekülttábor"-nak nevezett haláltáborokban kíméletlen körülmények uralkodtak, ahol mintegy 28 ezer ember lelte halálát. A táborokba kényszeríttet búr nők és gyermekek sorsa nemzetközi felháborodást keltett. Valójában a világ első koncentrációs táborait a spanyolok hozták létre Kubában (reconcentrado), nem sokkal a búr háború előtt. A ,,koncentrációs tábor" elnevezés az amerikai polgárháborúban jelent meg először, de ez a migráló polgári személyek begyűjtésére vonatkozott. A klasszikus, mai értelemben vett koncentrációs tábor Chamberlain szüleménye. Ez a találmány - mint tudjuk - a huszadik század folyamán sajnos igen „népszerűvé” vált.
Más megközelítés szerint a koncentrációs tábor nem angol vagy spanyol találmány, hanem magyar. A fáma szerint a szegedi betyárvilág felszámolásánál alkalmazta Ráday Gedeon kormánybiztos a betyárok támogatóinak tartott tanyasi lakosság elszigetelésére. Ha nincs civil támogató lakosság, rokonság, akkor a betyár egyrészt éhen hal, másrészt egyszerű azonosítani: aki szabadon mászkál, az a betyár, - fel lehet kötni.

Miközben nálunk a milleneumi ünnepségek zajlottak, Dél-Afrikában Lord Roberts angol tábornok nyomasztó fölényben lévő hadserege felmentette a búrok által ostromolt városokat és elfoglalta Transvaal fővárosát, Pretoriát.

Végül két és félévi véres küzdelem után 1902. május végén kötötték meg a békét. Tekintettel a világ közvéleményére, a békefeltételek nem voltak súlyosak: a búrok elfogadták a korona fennhatóságát, minden fegyvert leadtak, cserébe mindenkit kiengedtek a koncentrációs táborokból. A britek 22 ezer embert vesztettek, és 100 ezer katona sebesült meg. 7 ezer búr katona halt meg, és 14 ezer ártatlan fekete ember vált áldozattá. 110 ezer angol katona esett fogságba, és ebből kétharmad többször is! A briteket két és fél éven át olyan megaláztatás érte, mint még soha. A Dávid és Góliát küzdelemben a kontinens szinte minden országa a holland-német-francia gyökerekkel bíró búrokkal szimpatizált. A dél-afrikai háború erős hatással volt az európai nemzetközi viszonyokra is, és nagyban hozzájárult a német-angol viszonynak a világháború előtti kiélesedéséhez.

A háború a világ minden részéről önkénteseket vonzott Dél-Afrikába. Nagy-Britannia oldalán ezerszámra harcoltak önkéntesek az angolszász országokból és a brit gyarmatokról "a királynőért és a birodalomért". Itt harcolt Robert Baden-Powell ezredes, a cserkészmozgalom feltalálója, és a későbbi miniszterelnök, Winston Churchill haditudósító is (aki több könyvet is írt a búr háborúról, - de erről majd a következő bejegyzésemben).

A búrok oldalán 400 holland, 300 német, 300 francia katona (benne gróf de Villebois-Mareuil francia ezredes idegenlégiója), 125 orosz, 100 olasz, 200 ír, vagy 100 skandináv, valamint belgák, amerikaiak és természetesen magyarok is: az Osztrák-Magyar Monarchia alakulatának parancsnoka egy bizonyos Illés volt. Gróf Péchy Tibor hadnagy, - az akkori pápának, XIII. Leónak az unokaöccse, - a 12. közös huszárezrednél szolgált, amelynek a parancsnoka éppen a walesi herceg volt! Itt harcolt Bulyovszky Károly huszárhadnagy is, aki haditudósító is volt, és később a búr háborúról könyvet irt „Boer-angol tűzben” címmel. Gróf Wass Albert - az író Wass Albert nagybátyja – mindössze 20 éves korában vesztette életét, amikor megpróbált átjutni az angol frontvonalon a búrokhoz. És milyen az élet, - egy magyar kivételesen az angolok oldalán harcolt: Vadász Lajos, aki később Dél-Afrikában telepedett le.

A búrok hálás leszármazottai, nem felejtették el azokat, akik szabadságharcukban őket segítették: 2000. decemberében, a Natalbeli Utrecht kisváros múzeumában egy 2000 nevet tartalmazó emléktáblát lepleztek le, melyen több magyar neve is szerepel.
Végül pedig egy vers a búr háborúról, melynek szerzője Ady Endre:

"Ördöge van Roberts úrnak:
Mindjárt vége lesz a búrnak.
Az a vége minden napnak,
Hogy a búrok jól kikapnak,
Az a vége moll-nak, dur-nak,
Vége lesz a hősi búrnak,
Az a vége. S óh, mi átok,
Gyérülnek a búrbarátok,
Vicc sem terem a ťbúrŤ szóra:
Közeleg a búcsú-óra...
A lapokban ─ óh, mi rém a ─
Megszűnik a legjobb téma,
Szegény búrok... méltán sírunk:
Miről írunk, miről írunk?..."